Fiatalok a Hegyvidéken - Kocsis Máté, design- és művészetmenedzser, a Wellhello dobosa

Mátét először az Instagramon láttam meg a Wellhello dobosaként, majd nem sokkal később a MOME egyik rendezvényének plakátján is „szembejött” velem, ő volt az egyetlen férfi szereplő a Manage [it] Yourself – EXTRA rendezvényen.

Varga Ági (VÁ): Ezen a rendezvényen még mint hallgató vettél részt, de ma már a zsebedben lapul a diploma. Mivel érdemelted ki a rektori díjat?

Kocsis Máté (KM): Azt gondolom, hogy a rektori díjhoz a portfóliómban szereplő projektek erősségei, illetve az azokhoz általam hozzátett menedzseri kompetenciák vezettek. Itt kiemelném a Formatervezési díjas Tactilis nevű játékot, amelyet Orr Péter tervezőművész alkotott meg, és én projektmenedzserként veszek részt a játék piacra juttatásában és népszerűsítésében. A Tactilis játékok olyan innovatív fejlesztő memóriajáték-készletek, amelyek látássérültek és látók számára egyenlő esélyt teremtenek a közös játékhoz, tanuláshoz és kapcsolatteremtéshez.

VÁ: Mit takar a design- és művészetmenedzsment? Hol tudod hasznosítani ezt a végzettséget?

KM: Képzeljünk el egy olyan menedzsert, aki jártas a különböző művészeti ágakban, ismeri azok piaci környezetét, együtt dolgozik művészekkel/tervezőkkel, valamint design- és művészeti projektek megvalósulását segíti a munkájával. Jelenleg a Tactilis projekt mellett Péter Vladimir (Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész) galériájában dolgozom, mint művészeti menedzser.

VÁ: Mikor döntötted el, hogy a MOME-ra fogsz jelentkezni, és pont erre a szakra?

KM: 2013-ban mesélt egy kedves barátom a design- és művészetmenedzsment szakról. Én akkoriban sokat dolgoztam együtt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre járó hallgatókkal, főleg videóklipeket, kisebb reklámokat készítettünk. Mindig is szerettem az akkurátus szervezést igénylő tevékenységeket, ezért is végeztem el a művelődésszervező szakirány BA-t az ELTE-n, azonban lemaradtam az SZFE-n a gyártásszervezés szak felvételijéről. Ennek a szerencsés véletlennek köszönhetően jelentkeztem a MOME-ra, mivel úgy hallottam, hogy hasonló készségek szükségesek a DMM mesterszakához is.

VÁ: Az egyetemi tanulmányaid alatt is rendszeresen jártál fellépésekre mint a Wellhello és a Ghostchant dobosa. Ez két elég eltérő stílusú zenekar, ráadásul még doboktatást is vállalsz. Hogyan férnek meg ezek egymás mellett, illetve hogyan tudod ezt mind beszorítani a nap 24 órájába?

KM: Tökéletesen megfér a hardcore metal és a popzene egymás mellett. Én azt gondolom, hogy nyitottnak kell lenni, és sokféle zenét kell hallgatni, hogy zenészként az ember fejlődjön. Ez nem tudatos döntés, én egyszerűen ilyen vagyok. Más energiákat kapok a Ghostchanttől és a Wellhellotól, de mind a kettő én vagyok.

Ha felmegyek a színpadra ott megszűnik számomra minden, csak a zene számít. Én nem stílusok és kategóriák alapján választok. Létezik jó és rossz zene. Ennyi. Persze ez is szubjektív valahol. Ettől csodálatos a művészet és az előadóművészet. Sokfélék vagyunk, más agyak, más lelkületek.

Valóban vállalok doboktatást és nagyon szeretek tanítani. Az pedig, hogy miként fér bele ennyi dolog a 24 órába? Nos, elvégre művészeti menedzser vagyok, menedzselem, szervezem a saját életemet is.

VÁ: Ha jól tudom a zene mellett a sport is nagy szerepet játszik az életedben. Melyiket mikor kezdted el, és hogyan döntötted el melyik hangszeren akarsz játszani, illetve milyen sportágat válassz?

KM: Egész gyermekkoromban döntő szerepe volt annak, hogy a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolába járhattam, ahol minden nap zenével voltam körülvéve. A Kossuth-díjas karnagy, Szabó Dénes volt a zenetanárom. Kodály-módszer szerint „nevelkedtem”, így az éneklés és a hangszertanulás magától értendő volt ebben a környezetben. Három év hegedülés után klasszikus ütőhangszerekkel kezdtem foglalkozni, itt ismerkedtem meg a dobbal, dobfelszereléssel. Tizenhárom éves koromban rájöttem, hogy megtaláltam az igazán nekem való hangszert.

Szintén általános iskolában kezdtem el triatlonozni, és emellett majdnem úgy alakult, hogy focista leszek. Azért utólag örülök, hogy nem így lett, tekintve ennek a sportágnak a mostani hazai állapotát. Viszont az aktív mozgás a mindennapjaim része. Mindenhova biciklivel megyek, fantasztikus találmány! Rendszeresen pingpongozom az Ormai László Csarnokban egy bajnokságban, érdekel a street workout, de tacfitre és thai boxra is jártam. Nemrég pedig végigcsináltam életem első Spartan Race versenyét is.

VÁ: Te mit tartasz az eddig elért legnagyobb eredményednek? Mire vagy a legbüszkébb?

KM: Talán itt egy rám jellemző tulajdonságot emelnék ki. Azt, hogy amibe eddig belevágtam az életem során, azt mindig véghez vittem így vagy úgy. Ha valamit a fejembe veszek, akkor azt tűzön vízen át...

VÁ: Vannak példaképeid? Ha igen, akkor kik azok, és miért épp ők?

KM: Ezen már gondolkoztam sokat, de szerintem nincs konkrétan ilyen. Illetve minden olyan ember az, aki valami maradandót tudott alkotni ebben a tiszavirág időléptékű emberi létben.

VÁ: Hol szeretnél tartani, mondjuk 5 év múlva? Szerinted a zene akkor is a mindennapjaid része lesz?

KM: Nos, 5 éves tervvel nem rendelkezem. Biztos vagyok benne, hogy a zene az életem részét fogja képezni addig, amíg élek, elvégre alkotó ember vagyok. Maximum más állapotában, gondolok itt az aktív turnézásra.

VÁ: Képzeld azt, hogy üzenhetsz valamit a 18 éves önmagadnak, mi lenne az üzeneted?

KM: Az, hogy növessz arcszőrzetet barátom, mert sokkal jobban áll.