Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-05-02

Meglepő mesék, talpraesett hősök és macskakalandok – könyvajánló gyerekeknek

Meglepő mesék, talpraesett hősök és macskakalandok – könyvajánló gyerekeknek

Az elmúlt hetek során mind több szülő jött rá arra, hogy a gyerekeket milyen jól le lehet kötni – akár hosszabb időre is – egy-egy jó könyvvel. Ráadásul a szép olvasmányoknak megvan az az előnyük, hogy utána jókat beszélgethetünk róluk, és a kicsik úgy fejleszthetik a tudásukat, műveltségüket, hogy azt igazából észre sem veszik.

Sok családban komoly vita folyik arról, mivel lehet és szabad lekötni a gyerekek figyelmét. A felelősen gondolkodó szülők és nagyszülők abban egyetértenek, hogy a kicsiket semmiképp sem szabad magukra hagyva odaültetni a televízió elé, hogy egész délelőtt a rajzfilmeket meg az óhatatlanul rájuk zúduló és esetleg nem nekik való reklámokat bámulják.

Ugyanolyan hiba volna valamilyen okoskészüléket a gyerekek kezébe adni, hogy egy-egy játékkal bilincseljük le a figyelmüket. Lehet, hogy ezek a megoldások átmenetileg nyugalmat hoznak, de hosszútávon egyáltalán nem áldásos a hatásuk. Ha ugyanis egy gyerek rászokik a folyamatos tévébámulásra, vagy az internetes játékok rabjává válik, akkor később nagyon nehéz lesz leszoktatni ezekről.

A könyv sokkal többet ér

Felelősségteljesen gondolkozva, a gyermekünk fejlődését figyelembe véve sokkal hasznosabb, ha egy jó könyvet adunk a kezébe. Mindenképpen vegyük figyelembe a kicsik életkorát és az érdeklődési körüket. Ha ugyanis az olvasás izgalmas játéknak, szép, élményekkel teli felfedezőútnak tűnik, akkor a gyermekünk vagy az unokánk önként halad tovább rajta.

Ráadásul ennek van egy olyan pozitív oldala is, amit nem győzünk elégszer hangsúlyozni: beszélgessünk a gyerekekkel, kérdezzük meg tőlük, milyennek találták az új könyvüket, és mondjuk el nekik azt is, hogy mi mit gondolunk egy-egy történetről.

Az ilyen családi beszélgetések legalább annyira hasznosak lehetnek, mint az olvasás.

Kalandok a mesék birodalmában

Elizabeth Lim amerikai író kisgyermekként imádott olvasni. Valósággal falta a tündérmeséket, aztán megismerte a klasszikus mítoszokat is. Egy új világ tárult fel előtte, amikor tízévesen felfedezte a Sailor Moon, majd pedig a Csillagok háborúja sorozat izgalmas világát. Úgy döntött, hogy írni kezd. Olyan kalandokra vitte el a Holdtündért és az ifjú jedi lovagokat, amikről mások nem is álmodhattak volna. A történeteit feltette az internetre, és boldogan látta, hogy azok mennyire népszerűek a fiatalok között.

Ekkor egy ideig úgy tűnt, hogy eltávolodik az írástól, mivel megtanulta a zeneszerzést.
Az irodalom azonban olyan nagy szerelem maradt számára, hogy végül újra írni kezdett. Azóta jó néhány könyve jelent meg, közöttük izgalmas és szokatlan mesék. A magyarul nemrég kiadott új könyvében a messzi Kínába, a híres harcos lány, Mulan korába kalauzolja el az ifjú olvasóit.

A Fénytörések – Disney – Sorsfordító történetek hőse nem más, mint az a fiatal leány, aki az édesapja helyett katonai szolgálatra jelentkezett, hogy megmentse a szülőföldjét. Mulan története, hála a rajzfilmnek, ma már klasszikus mesének számít. Elizabeth Lim azonban izgalmasan újszerű módon vette kezébe a mese fonalát. Választ keres arra a kérdésre, hogy mi lett volna, ha Mulannak az alvilágból kellett volna kimentenie a szerelmét.

Ettől a ponttól kezdve a történet nem úgy alakul, mint a jól ismert mesében. Mulanról mindenki azt hiszi, hogy ő Ping, az ügyetlen, de nagyon bátor katona. A gonosz ellenség ellen védve a hazáját majdnem halálos sebet kap, de a hős Li Shang kapitány a csapás elé veti magát, és felfogja a Mulannak szánt döfést. Nem tudja róla, hogy a katonája valójában egy fiatal lány, aki titokban fülig szerelmes belé.

Mulanra ekkor nagyon nehéz feladat vár. Alá kell szállnia az alvilágba, hogy megmentse a férfit, akit szeret. Egyetlen napja van arra, hogy kihozza Shangot, és ha nem elég gyors, akkor mindketten odalent maradnak. Izgalmas kalandokat élnek át, és Mulannak komoly fejtörést okoz, hogy nem mondhatja el kedvesének az igazat. A kapitány pedig még mindig azt hiszi róla, hogy a fiatal Ping próbálja megmenteni.

Vegyünk példát a macskákról!

Kicsit nagyobbacska gyerekeknek szól Stéphane Garnier francia író izgalmas új könyve, a Macskabölcsesség tiniknek. A sikeres szerző ezúttal a kilenc-tizenhárom éves korosztályt szólítja meg. Nem csupán érdekes történetekkel lepi meg őket, de szeretné elérni, hogy együtt gondolkodjanak és játsszanak. Nem könnyű a feladat, amit kitűz eléjük: azt kéri, hogy gondolkodjanak úgy, mint egy macska!

Hogy ez miként sikerülhet, az kiderül Ziggy történetéből. Ez a háromlábú cica új helyre költözik, mégpedig egy kisvárosba. Hamar az ott élő gyerekek jó barátja lesz. Tizennyolc rövid történetben tanúi lehetünk annak, hogy a gyerekek elbeszélgetnek Ziggyvel, és meghallgatják az ő hasznos, valamint bölcs tanácsait. Ziggy ugyanis nagyon okos a maga módján. Mi is megtanulhatjuk tőle, hogyan éljünk boldogabban, miként küzdjük le a szorongást, hogyan dolgozzunk meg a sikerért, mily módon javítsuk kapcsolatunkat a barátainkkal és a családjainkkal.

Nem véletlen, hogy a szerző épp egy macskát tesz meg bölcs tanítónak. Ezek az állatok ugyanis szabadok, öntudatosak, kiegyensúlyozottak és boldogok. Szülőként büszkék lehetünk arra, ha a mi gyermekeink is ilyenek.

Szandra új kalandjai

Balázsy Panna magyar író nevét 2015-ben ismerték meg a gyerekek és a szülők. Ekkor jelent meg ugyanis a Szandra kalandjait bemutató sorozatának első része. A kicsik egy pillanat alatt megszerették a talpraesett kislányt és az osztálytársait. Ráadásul a Rippl Renáta játékos rajzaival illusztrált könyvek nagyon népszerű a tanárok között is. Sok helyen közösen dolgozták fel Szandra kalandjait, sőt az osztályok vetélkedőt is szerveztek, amelyek során kiderült, hogy ki ismeri a legjobban Balázsy Panna könyveit.

Végre kézbe vehetjük az izgalmas kalandok harmadik részét. A Csendháborításban megtudhatjuk, miért szervez valaki nyáron karácsonyi bulit. Szandra ugyanis megbarátkozott új szomszédjaival, és úgy döntött, hogy ezt meg kell ünnepelni. Ráadásul segíteni fog a nővérének is. A nagylány ugyanis mostanában egyre többet sóhajtozik, és bociszemekkel bámulja a közelben lakó jóképű fiút.

A srác egy kávéházban dolgozik, és nagyon finom dolgokat készít a vendégeknek. A könyvnek nem véletlenül Csendháborítás a címe. A buli ugyanis váratlan fordulatot vesz, és Szandráékkal olyasmi történik, amire álmukban sem mertek volna gondolni. A történetben fontos szerep jut a kifröccsenő kávénak, egy új fürdőruhának meg egy csodálatos nyaralás lehetőségének.

Ajánló
Ajánló
A tökéletesen sima bőr titka

A tökéletesen sima bőr titka

A lézeres kezelések jó szolgálatot tesznek a szépségápolás területén. Így például a világ első...

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

A téli időszakban a kipirosodó, száraz és viszkető bőr sokaknak gondot okoz, de a kellemetlen...

Szilveszter éjjel

Szilveszter éjjel

Az év utolsó napján, szilveszter éjjelén nem egyszerű hazajutni, ezért szétnéztünk, hogy itt a...