Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-06-22

Kilátó látogató

Kilátó látogató

Most, hogy a járvány csillapodni látszik, és a korlátozásokon lazítottak, mi is kiszabadulhatunk végre otthonunk falai közül és szervezhetünk kirándulásokat. Nagyszerű úti célt jelenthet, ha hazánk kilátóit keressük fel – akár itt, a kerületben is kezdhetünk!

A jó idő beköszöntével amúgy is vágyunk a szabad levegőre, hát még a hosszú hetek karanténja után. Természetesen azokat a szabályokat, amelyek érvényben maradtak, tartsuk be, és ezek figyelembevételével induljunk túrázni. A kiránduláshoz szükséges felszerelésen kívül mindig legyen nálunk arcmaszk és kézfertőtlenítő, a szükséges 1,5-2 méteres távolság betartására pedig ügyeljünk! Ez a kilátókban jelenthet némi kihívást, de mind a magunk, mind embertársaink egészségének védelme érdekében legyünk türelmesek és szabálykövetők.
 
Száztíz éves szépség – Erzsébet-kilátó

Az idén ünnepli átadásának 110. évfordulóját a János-hegyen álló Erzsébet-kilátó. Akkoriban ez az építmény Európa legnagyobb kilátójának számított. 1908-ban kezdték építeni, előtte a János-hegy tetején egy alacsony, fából készített kilátó állt. Az újat Schulek Frigyes tervei alapján építették, a hozzá szükséges haraszti és borosjenői mészkövet kötélpályán szállították a helyszínre. A vizet puttonyos kocsikon vitték a Svábhegyről.

A neoromán stílusú, kör alaprajzú kilátó 23,5 m magas és 100 lépcső vezet fel a legfelső szintjére. A negyedik teraszról tiszta időben 75-80 km-es körkilátás nyílik, tiszta időben a Magas-Tátra csúcsai is kivehetők. 

Kirándulásunkat összeköthetjük egy kellemes kávézással is, hiszen az Erzsébet Kilátó Kávézó terasza már kinyitott, és várja a megfáradt túrázókat.
 
Különleges panoráma – Galya-kilátó

A Galya-kilátóról az ország egyik legkülönlegesebb panorámája nyílik, ami a Mátra helyzetének és domborzati viszonyainak köszönhető: a hegység élesen, keskeny gerincként emelkedik a környező tájak fölé. A galyatetői, 960 méteres Péter hegyese a Nyugati-Mátra legmagasabb részén, annak peremén helyezkedik el. Ezért a kicsit délebbre hullámzó Keleti-Mátra gerincét végigkövethetjük tekintetünkkel Sirokig a Kékes tömbjétől.

Az Alfölddel szemben a túloldalon lankásan hullámzik a táj, a legmagasabbra keleten a Bükk-fennsík hatol. Északon a Heves–Borsodi-dombság és a Karancs–Medves-vidék azonosítható, kivételesen tiszta időjárás esetén azonban az Alacsony- és a Magas-Tátra is megjelenik a távolban.
 
Az Országos Kéktúra nyomvonalán található építmény 2014-ben újult meg. Az épületnek XII. kerületi vonatkozása is van, hiszen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatói, Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron tervezték újra. Azóta több építészeti díjat is nyert a páratlan panorámát biztosító, bivakszállásokkal ellátott kilátó. A tervezők egy vasbeton toldással magasítottak a tornyon, visszaadva ezzel az eredeti panoráma élményét.

A vasbeton szerkezet a kőből rakott alsó rész belső oldalán is folytatódik, és egy masszív, új, beton aláalapozáshoz csatlakozik, ezáltal stabilizálja a megváltozott arányú épületet. A kilátó korábbi 17 méteres magasságát megtoldva, 30 méteres lett. Ennek köszönhetően ez lett az ország egyik legmagasabban álló kilátója, amely 360 fokos panorámát biztosít.
 
Csigalépcsős torony – Csóványos 
 
A 938 méteres Csóványosról valódi hegységi panorámát élvezhetünk: körös-körül erdős hegyek övezik a tornyot. A kilátás attól annyira különleges, hogy bár közel vagyunk a sok száz méterrel alacsonyabb területekhez, ezért jól érzékelhető a magasság, mégis valódi hegyvidék vesz körbe minket nézelődés közben. A távolságérzetet növeli, hogy a csúcsot csak hosszú túra árán közelíthetjük meg. A körben elterülő erdőség a vulkáni roncsszerkezet miatt igazi zárt világ, alig háborgatott vadon, amelyhez foghatót keveset találunk az országban.

A 22 méter magas kilátó magját egy régi geodéziai betonhenger jelenti: régebben ennek veszélyes, rozsdás vaslétráit kellett megmászni a panorámáért. Végül EU-s támogatással az Ipoly Erdő Zrt. újította fel. A ma már csigalépcsős torony köré épített külső szerkezet egyes emeletein információs táblákon olvashatunk a Börzsöny erdőiről, élővilágáról, nevezéktanáról, néprajzáról, geológiájáról.
 
Modern és eredeti – Prédikálószéki kilátó

A Visegrádi-hegység 639 méter magas csúcsán, a Prédikálószéken nyitották meg a kilátót a természetjárók előtt, 2016 őszén. A betonalapon álló, 12 méter magas, 70 négyzetméter alapterületű faépítmény három, felfelé haladva egyre szélesedő teraszáról fokozatosan nyílik meg az egész Dunakanyar panorámája. Az egyes szinteken a térségben jelentős szerepet játszó magyar királyok emlékét elevenítik fel a kézzel festett, egyedi tájékoztató táblák. Az új kilátó a kor követelményeinek megfelelő szolgáltatásokat nyújt a látogatóknak: a tetején két webkamerát helyeztek el, a környékén pedig ingyenes wifikapcsolat érhető el.

A természetjárók körében nemcsak a fantasztikus panoráma miatt népszerű a Prédikálószék hegycsúcsa, hanem az elérhető közelségben lévő, szintén rendkívül frekventált kirándulócélpontok, a Rám-szakadék és a Vadálló-kövek miatt is. Évente sok ezren döntenek úgy, hogy erről a csúcsról tekintenek körbe a térségre, vagy pihennek meg és piknikeznek egyet a padokon és asztalokon.
 
Kettészelt világ – Írottkő-kilátó

A Kőszegi-hegység egyik fő látványossága a 883 méter magasan lévő Írottkő-kilátó, amely arról nevezetes, hogy az országhatár a kilátó közepén halad át, így annak egyik fele Ausztriához, másik Magyarországhoz tartozik. 1891-től található ezen a helyen kilátó, amelyet előbb fából, majd kőből építettek. A 2009-es felújítást követően 2010-től ismét látogatható.

A tetőre lépve gyönyörű panoráma tárul elénk. Innen jól látható a vasfüggöny egykori nyomvonala, amelyet az azóta kinőtt és a környezetétől elütő nyírfaerdő jelez. Tiszta idő esetén ellátni a Fertő-tóig, a Balatonig és az osztrák Rax–Schneeberg-csúcsokig is. Nyugat felé itt ér véget az Országos Kéktúra útvonala.

Ajánló
Ajánló
Küzdelem a boldogságért – könyvcsokor hölgyeknek

Küzdelem a boldogságért – könyvcsokor hölgyeknek

Összeállításunkban remek olvasnivalók várják mindazokat, akik kedvelik a különös,...

Strandoljunk-e idén, a járványveszély árnyékában?

Strandoljunk-e idén, a járványveszély árnyékában?

Bár a veszélyhelyzet hivatalosan megszűnt hazánkban, azért figyelmeztettek minket, hogy ne...

Újra Színházi Szemle a Városmajorban

Újra Színházi Szemle a Városmajorban

Ismét a legjobb vidéki és határon túli szórakoztató, klasszikus, magas művészi igénnyel...