Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-07-17

Strandoljunk-e idén, a járványveszély árnyékában?

Strandoljunk-e idén, a járványveszély árnyékában?

Bár a veszélyhelyzet hivatalosan megszűnt hazánkban, azért figyelmeztettek minket, hogy ne legyünk óvatlanok, hiszen a vírus köztünk maradt, és a járvány újra felerősödhet. A nyár viszont mindenkit arra késztet, hogy lazábban élje az életét. Milyen szabályokat érdemes betartanunk, ha a forró napokon strandra, fürdőbe megyünk?


Szerencsére arra nem kell készülnünk, hogy maszkban strandoljunk, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ fürdőknek kiadott iránymutatásai fontosak lehetnek számunkra. Érdemes figyelnünk, hogy ha felkeressük az általunk kedvelt strandot, ott betartják-e a következő szabályokat, amelyekkel a nyári kikapcsolódást biztonságosabbá tehetik számunkra.
 
Szabályok a fürdők számára

A fürdőzők megfelelő tájékoztatásáról már érkezéskor szükséges gondoskodni. A tájékoztatókat jól látható helyeken, a megközelítési útvonalak mellett, bekerített fürdőhely esetén a bejárat környezetében, a pénztáraknál javasolt elhelyezni. Ha a fürdőhelynek van online felülete, honlapja, közösségimédia-profilja, célszerű az információkat ott is feltüntetni.

A tájékoztatás terjedjen ki az alábbiakra:
a létesítmény aktuális házirendje,
a Covid-19-járvánnyal kapcsolatban tett intézkedések,
a létesítményre jellemző egyedi korlátozások (pl. létszámkorlátozások),
a helyes fürdőzőhigiénés magatartás.
 
Javasolt a beléptetési ponton kézfertőtlenítő állomásokat kihelyezni, a fertőtlenítőszer folyamatos utánpótlása mellett.

Fizetős fürdőhelyen a jegypénztárak között célszerű egymástól legalább 1,5 méter távolságot kialakítani. A jegypénztárakban, információs pultoknál a munkatársakat lehetőség szerint válasszuk el plexivel/üveggel a vendégektől. A dolgozók számára vírusölő hatású kézfertőtlenítő szert kell biztosítani.

A sorban állás helyszínein (pénztárnál, büféknél) biztosítani kell, hogy a sor ne torlódhasson fel, és tartható legyen a várakozók között a megfelelő távolság. Hívják fel a figyelmet arra, hogy a sorban állásnál lehetőség szerint az egy háztartásban élőket csak egy ember képviselje.

Amennyiben megoldható, javasolt az előzetes, online jegyvásárlás lehetőségét biztosítani, illetve a helyszínen is a készpénzmentes megoldásokat (bankkártya, okoseszközök) helyezni előtérbe.

A maximális megengedhető fürdőzői létszámot úgy kell megválasztani, hogy a fürdőhely teljes területén biztosítható legyen a nem egy háztartásban élő vendégek közötti minimum 1,5 méteres távolság. 

Az egy főre jutó pihenőterület nem lehet kisebb, mint 10 négyzetméter. A pihenőbútorokat úgy kell elhelyezni, hogy a használat során a javasolt 1,5 méteres távolság biztosítható legyen.

Amennyiben a fürdő területén játszótér, sportpályák is üzemelnek, ezeket legalább naponta kétszer, vagy a használatot követően takarítani és fertőtleníteni kell. A kölcsönözhető eszközök (pl. labda, ütő, pihenőágy, vízi szabadidős eszközök) fertőtlenítése minden használat után szükséges. 
 
Néhány tudnivaló a vírusról

A SARS-CoV-2 (vagy Covid19) egy légúti vírus, amely elsősorban cseppfertőzéssel és közvetlen érintkezés útján terjed. A fertőzöttekkel kapcsolatba kerülők a köhögés, tüsszögés során keletkező, vírust tartalmazó cseppek belégzésével fertőződhetnek meg. A cseppek a környezeti felületekre érkezve hosszabb-rövidebb ideig fertőzőképesek maradhatnak, és közvetíthetik a fertőzést. A koronavírusok burkos vírusok, amelyek a sérülékeny külső lipidburok miatt kevésbé életképesek a környezetben, mint a burok nélküliek.

Felületeken a legújabb kutatások szerint a SARS-CoV-2 túlélése hasonló más koronavírusokéhoz: a felület típusától, a hőmérséklettől, a vírustörzstől és a páratartalomtól függően 2 óra és 9 nap között változhat. Az általánosan használt fertőtlenítőszerek (pl. 0,1 százalékos hipó, 70 százalékos alkohol, 0,5 százalékos hidrogén-peroxid) 1 perc alatt inaktiválják a vírust a felületeken.

A koronavírus túléléséről természetes vizekben nincsenek még adatok, de a fentiek alapján várhatóan rövidebb, mint a nem burkos, vízzel potenciálisan terjedő vírusoké, vagyis legfeljebb néhány napra tehető a túlélésük. A magasabb hőmérséklet és a közvetlen napfény gyorsítja az inaktiválódásukat. A vírus természetes fürdővízzel való terjedésének a kockázata rendkívül csekély.
 
Mit tehetünk mi?

Tekintettel arra, hogy a legnagyobb kockázatot az emberek közötti közvetlen érintkezés jelenti, sokat tehetünk azért, hogy a vírus ne terjedjen.

Ne menjünk uszodába, strandra, ha lázas vagy hányásos-hasmenéses megbetegedésben szenvedünk, illetve bármilyen légúti tüneteket mutatunk, vagy azt érezzük, hogy elveszítettük a szaglásunkat.

A fürdőzés előtt és után szappannal alaposan zuhanyozzunk le.

A mosdók használatát követően az alapos szappanos kézmosás és a kézfertőtlenítés elengedhetetlen.

A 1,5 méteres távolságot igyekezzünk betartani másoktól, pihenésnél, sorban állásnál és fürdőzésnél egyaránt. Ha többen vagyunk, ne álljunk be mindannyian a sorba, csak az egyikünk, a többiek várakozzanak távolabb. A sorban állásnál javasolt az arcmaszk viselése.

Alaposan mossuk meg kezünket köhögés, tüsszentés, zsebkendő használata után, ételkészítés, étkezés előtt és után, csecsemő vagy kisgyermek etetése, szoptatása előtt és után, valamint pelenkacserét követően.

Pénzhasználat után alaposan mossunk kezet.

Strandok éjszakája

A fenti intézkedések betartása mellett, idén is van lehetőség az ország számos strandján és fürdőjében az éjszakai fürdőzés kipróbálására. Így július 25-én a hivatalos zárás után, este 7-től egészen éjfélig mindenkit vár a MOM Sport uszoda is!

Ezen az éjszakán kicsit más lesz az uszoda, hiszen nemcsak úszni lehet, hanem különböző bemutatókat láthatunk, részt vehetünk csoportos fitness órákon, lesz zene, és ajándékokra, nyereményekre is lehet számítani.

A teljesáru belépőjegy 1.000,- forint, míg a diákjegy 500,- forintba kerül, és az első 200 belépőt meglepetés várja!

Ajánló
Ajánló
Szilveszter éjjel

Szilveszter éjjel

Az év utolsó napján, szilveszter éjjelén nem egyszerű hazajutni, ezért szétnéztünk, hogy itt a...

Közös otthoni programok a téli szünetre

Közös otthoni programok a téli szünetre

A karácsony és újév közötti napokban, a néha hosszúnak tűnő téli szünetben sok elfoglaltságot...

A zenegyűlölő – Operasokk a MOM Kulturális Központban

A zenegyűlölő – Operasokk a MOM Kulturális Központban

Hámori Máté karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője azt szeretné, ha minél többen...