Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-09-21

Varázslatos víz – Tanuljunk meg úszni!

Varázslatos víz – Tanuljunk meg úszni!

A víz éltető közegünk, és aki nem tud úszni, rengeteg dolgot, élményt hagy ki az életéből. Épp ezért fontos, hogy gyermekeinket minél előbb vízhez szoktassuk, és úszóiskolát válasszunk számukra, de ha mi sem vagyunk vízbiztosak, ne feledjük: az úszást sosem késő elkezdeni!


Az úszás az egyik legegészségesebb mozgásforma. Szakemberek szerint minél fiatalabban kezdi el valaki, később annál több előnyét tudja kiélvezni. Mivel a gyerekek általában minden újdonságba lelkesen vetik bele magukat, az úszást is nagyon hamar meg tudják tanulni.
 
Egészséges időtöltés

Az úszás edzi a szívet, a tüdőt, közben pedig átmozgatja az egész testünket úgy, hogy védi az ízületeket. A gyerekek teste nagyon gyorsan fejlődik, ezért egyáltalán nem mindegy, mivel töltik a szabadidejüket. Az úszás szinte az egyetlen mozgásforma, amely az összes izmot igénybe veszi és légzésszabályozásra készteti az embert. Az egész szervezet működését befolyásolhatja, kihat a szív- és érrendszerre, a légzőrendszer működésére, de még az anyagcsere-folyamatokat is befolyásolja.

Az úszásnak köszönhetően javul a szervezet oxigénellátása, ami fokozza a kicsik szellemi teljesítményét is. Ha gyermekeinkkel már kicsi korukban meg tudjuk szerettetni az úszást, akkor könnyen lehet, hogy később is ezt a sportot fogják választani. Annak, aki régóta, rendszeresen úszik, a teste teljesen átalakul. Izmosabb lesz, a csontozata pedig teherbíróbbá válik.
 
Mentális erőt is ad

Az úszás állóképességet is ad. A gyerekeket már kicsi korban megtanítja arra, hogy hogyan kell kitartónak lenni, valamint arra is, hogy ha valamit nagyon szeretnénk és teszünk is érte, akkor azt elérhetjük. Ez a sport motivál, figyelemre tanít, célt ad a fiatal korosztálynak, és segít a koncentráció javításában. Összességében elmondható, hogy ha már kicsi korában úszni tanítjuk a gyermekeinket, akkor egy hatalmas ajándékot adunk számukra, amelyet idősebb korukban jól tudnak hasznosítani.

Az úszás által megtanulhatják, milyen másokkal együtt, egy csapatban dolgozni, tartozni egy társasághoz, és hogyan kell leküzdeniük az esetleges kudarcaikat az életben. Megtanítja a gyerekeket a szabályok fontosságára, azok betartására, illetve arra, hogyan kezeljenek egy-egy konfliktushelyzetet. A legfontosabb pedig, amit az úszás a gyerekeknek képes megtanítani, az az, hogy érdemes hinni magukban, legyenek az élet bármely területén.

Minden úszni tanulót vár a Hegyvidéki Úszóiskola
 
A Hegyvidéki Úszóiskolában a 4–16 év közöttieket és az úszni vágyó felnőtteket is várják. A tanfolyamok hétköznaponként 16 és 20, szombatonként 8 és 11 óra között folynak. Az iskola úszóoktatói tapasztalt, szakképzett csapat tagjai, akik megtesznek mindent, hogy a gyerekek jó hangulatban, családias körülmények között tanuljanak meg úszni. 

A képzések 5 csoportra oszlanak: vízhez szoktató, kezdő, mély vízhez szoktató, félhaladó és haladó csoport is van. Az órák 50 percesek, majd öt perc játékkal kedveskednek a gyermekeknek.

1. Vízhez szoktató csoport

Először a kismedencében, meleg vizes közegben barátkoznak meg a gyerekek a vízzel, játékos körülmények között. A víz megszerettetése, a vízhez szoktatás a cél, különböző játékos megoldásokkal, mint például buborékfújás a vízben, víz alá bukás, lebegés. A cél, hogy a gyerekek megtanuljanak hason és háton siklani, víz alá merülni nyitott szemmel.

2. Kezdő csoport

Szintén meleg vizes közegben tartják a foglalkozásokat, a vízhez szoktató órákon elsajátított siklást hason és háton fejlesztik tovább, bekapcsolva a lábtempót és a karokat. Ha a gyerekek a láb- és a kartempóval már ügyesen haladnak, növekszik a vízbiztonságuk, és még jobban élvezik a vizet. Már kezdő szinten elkezdik tanulni a mellúszás alapjait, a láb- és a kartempót, valamint a levegővételt. A feljebb lépés fontos tényezője ebben a csoportban a mély vízhez szoktatás.

3. Mély vízhez szoktatás

Ekkor két dologgal kell megbirkózniuk a gyerekeknek: a meleg vizes közegből a hideg vizesbe való szoktatással, valamint azzal, hogy a nagymedencében jóval nagyobb felületen gyakorolják a kicsiben elsajátított technikákat.

4. Félhaladó csoport

Azokat a feladatokat, amiket a kismedencében elsajátítottak, a mély vízben is tudják hasznosítani, továbbfejleszteni. Bekapcsolódik a tanításba a mellúszás komolyabb elsajátítása, valamint a gyors- és a hátúszás technikájának csiszolása.

5. Haladó csoport

Ebben a csoportban a gyerekek az úszásnemek korszerű elsajátítására összpontosítanak, a lehető legprofibb módon, nem utolsósorban a kondíciójuk is javul, így hosszabb távot is le tudnak úszni az óra alatt. A cél a folyamatos, szabályos úszás a tanult három úszásnemben, valamint a pillangózás elsajátítása.

Biztonsági intézkedések

2020. szeptember 1-től a Hegyvidéki Sportközpont és Tanuszoda új nyitvatartással várja a vendégeket, akik biztonságérzetének maximalizálása és a hatékony védekezés érdekében az uszodában napközben a gyerekeké a főszerep, míg este az úszóvendégek élvezhetik a szolgáltatásokat. 
 
Számos óvintézkedés érvényben maradt, kérjük Önöket is, hogy önmaguk és embertársaik védelméért tartsák be az útmutatásokat, amelyeket részletesen a honlapon olvashatnak el.

Ajánló
Ajánló
Szilveszter éjjel

Szilveszter éjjel

Az év utolsó napján, szilveszter éjjelén nem egyszerű hazajutni, ezért szétnéztünk, hogy itt a...

Közös otthoni programok a téli szünetre

Közös otthoni programok a téli szünetre

A karácsony és újév közötti napokban, a néha hosszúnak tűnő téli szünetben sok elfoglaltságot...

A zenegyűlölő – Operasokk a MOM Kulturális Központban

A zenegyűlölő – Operasokk a MOM Kulturális Központban

Hámori Máté karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője azt szeretné, ha minél többen...