Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-10-08

Csodálatos dalok, csodálatos történetek – Dés László koncertje

Csodálatos dalok, csodálatos történetek – Dés László koncertje

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett zeneszerző, jazzmuzsikus, előadóművész évtizedek óta a magyar zenei élet kimagasló, népszerű alakja. Koncertjei élményszámba mennek, és mindenütt hosszú sorok kígyóznak Dés László fellépése előtt. Régi nagy slágereit és vadonatúj dalait októberben a MOM Kulturális Központban is meghallgathatjuk.


Annak dacára, hogy Dés László egészen fiatalon elkezdett zenélni, viszonylag hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy önállóan is kiálljon a színpadra, és előadja a saját dalait. E nagyszerű művész ugyanis sokáig csak egy zárt szobában tudta átadni magát az alkotás, a zeneszerzés élményének. Leült a zongorája mellé, és sorra írta a szebbnél szebb dallamokat. A neve gyorsan fogalommá vált a hazai zenei életben, ám még így is sikerült meglepnie a zenésztársadalmat, amikor rengeteg közös koncert után a saját magának írt dalaival lépett a közönség elé.

Két évvel ezelőtt hatalmas sikert aratott első szólólemeze, az Éjféli járat. Koncertjein a legjobb hazai zenészek kísérik, fellépő barátai pedig maguk is elismert előadók, akikkel számtalan emlékezetes koncertet tartott a hazai bemutatótermekben, amelyekre a legnevesebb hazai előadóművészek biztatták, kérték fel. Megmámorosító érzés volt kiülnie a színpadra, hogy zongorázva és énekelve adja elő népszerű dalait.

Október 24-én ellátogat hozzánk a Hegyvidékre, ahol a Legyen úgy! című koncertjein bemutatja legismertebb szerzeményeit. A Zsidó Művészeti Napok keretén belül megrendezendő program eredeti időpontja május volt, ám az egészségügyi előírások miatt későbbre halasztották.
 
Filmzenék, slágerek és jazzlemezek

Dés László 1954-ben született, Budapesten. Már az általános iskolában is zenei tagozatra járt. Alig múlt tízéves, amikor elkezdett zongorázni tanulni. 1971-ben felvették a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba. A zongorázás mellett megtanult klarinéton, majd szaxofonon játszani. 1974-től rendszeresen fellépett nagyobb közönség előtt is, az évtized végén pedig megalapította saját együttesét. A kilenc évig működő Dimenzió három lemezt adott ki, utána Snétberger Ferenccel és Horváth Kornéllal együtt létrehozta a Trió Stendhalt. A három nagyszerű zenész bejárta a világot, kamarazenével ötvözött jazzmuzsikájuk távoli földrészeken is meghódította a hallgatóságot.

Dés László nemcsak aktívan zenélt, de dalszövegíróként és népszerű magyar filmek zeneszerzőjeként is működött. Ő szerezte többek között a Szerelem első vérig, az Üvegtigris vagy A miniszter félrelép zenéjét. Musicaljei is rendkívül népszerűnek bizonyultak, A dzsungel könyvét eddig több mint ezerháromszáz alkalommal adták elő. A zenei lexikonok kiemelik, hogy a közönség ugyanúgy tiszteli, mint a kritikusok és a többi zenész. Munkásságáért többek között 1991-ben Liszt Ferenc-, 2007-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.
 
Újra a XII. kerületben

Az október végi koncerten Szinetár Dóra és Geszti Péter áll mellette színpadra. Mindkettejüket régóta ismeri, számos közös projektben szerepeltek egymás mellett. Az elmúlt évtizedek során nagyszerű szövegírókkal dolgozott együtt, Geszti Péteren kívül Nemes Istvánnal és Bereményi Gézával. Dés László dalainak komoly és érdekes története van, a hegyvidéki koncerten bemutatandó számai egy részét új szövegírókkal közösen hozta létre.

Az alkotás folyamata során kétszer is szerephez jut az ihlet. Először a komponálás során, majd a dal megszületése után a zeneszerző a szívére hallgatva választja ki, hogy ki írja meg a szöveget. Dés László azon zeneszerzők közé tartozik, akik tisztában vannak azzal, hogy nem minden alkotásukat adhatják elő ők maguk.

Számára a dal a legfontosabb: a jól megválasztott előadó lehetővé teszi, hogy a közönség olyan formában és színvonalon kapja meg az üzenetet, ahogy azt az alkotó szerette volna.

Az idei év komoly kihívásokat tartogatott nemcsak az igényes zenét kedvelő közönség, de a magyar muzsikusok számára is. Éppen ezért a zene ünnepe lesz, ha a MOM Kulturális Központban meghallgathatjuk Dés László régi nagy slágereit és vadonatúj dalait.

Ajánló
Ajánló
A körtánc ereje – Válogatás a világ népeinek legszebb körtáncaiból

A körtánc ereje – Válogatás a világ népeinek legszebb körtáncaiból

A körtánc hagyományát minden kontinensen ismerik, és más-más módon ugyan, de mindenhol az...

Szemünk világa – a homályos látás okai

Szemünk világa – a homályos látás okai

Szemünk érzékenyen reagál a külvilág káros hatásaira, a füstös, poros környezetre, a...

Mindig az a perc – MAO Big Band koncert

Mindig az a perc – MAO Big Band koncert

A klasszikus, a jazz és a népzene rajongóira egészen különleges élmény vár a MOM...