Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-10-12

10. Art Market Budapest 2020 nemzetközi kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár

10. Art Market Budapest 2020 nemzetközi kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár

Bár sok rendezvény időpontját eltolták, vagy éppen az egész rendezvény elmaradt, sokak érdeklődésére számít az idén 10. alkalommal megrendezendő Art Market Budapest, amely Közép- és Kelet-Európa első számú és Európa egyik kiemelkedő nemzetközi képzőművészeti vására.  


Október 22–25. között különleges élményekkel várják a műértő és műélvező közönséget Magyarország legnagyobb, évente megrendezendő kortárs képző- és fotóművészeti kiállításán, ahol több száz művész, több ezer alkotását mutatja be a budapesti Millenáris kiállítási csarnokaiban és parkjában.

Előtérben a hazai

Nem véletlen, hogy ezúttal elsősorban a vírusválság által sújtott hazai képzőművészeti élet támogatása kerül a középpontba. A szervezők megteremtik a lehetőségét annak, hogy a művészet szerelmesei jelenlétükkel és vásárlásaikkal is kifejezhessék szimpátiájukat, valamint támogató szándékukat. 

A hazai galériák széles körére, a magyarországi művészeti szereplők elkötelezett szerepvállalására épülő példaértékűen széles szakmai együttműködés és az azt kiegészítő, elsősorban regionális nemzetközi válogatás teszi feledhetetlen művészeti élménnyé az Art Market Budapest idei eseményét.

„Aki bármilyen mértékben felelősséget érez vagy érzékeny a hazai képzőművészeti élet iránt, az az Art Market Budapest által biztosított lehetőséggel élve az idén látogatásával, szeretetével és nem utolsósorban vásárlásaival hatékonyan fejezheti ki szimpátiáját, segítőkészségét. Az esemény mint művészeti kiállítás a színvonalas kultúrafogyasztás járványügyi szempontból legbiztonságosabb módja: ezért kötelességünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a kultúra teremtői, közvetítői és fogyasztói számára létrehozzuk az egymással való találkozás lehetőségét” – hangsúlyozta Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító igazgatója.

Kiemelt programok

Különleges szakmai csemege és szimbolikus jelentőségű gesztus a Kortárs Galériák Egyesülete által létrehozott központi kiállítási szegmens, amelyben az egyesülethez tartozó galériák egyfajta „best of” összeállítással nyilvánítják ki a vásár melletti elkötelezettségüket, miközben különleges fejlemény az is, hogy a külföldi galériák egy része ugyancsak a képviselt művészei közül a magyarokra helyezi az idén a hangsúlyt.
 
A regionális összehasonlításban kiemelkedő számú, húsznál is több hazai kereskedelmi galéria által képviselt, a piacon már bevezetett művészekből, köztük számos kortárs klasszikusból álló portfóliók mellett a fiatalabb alkotói generáció bemutatkozását többek között képzőművészeti egyetemeink válogatásai és a Derkovits-ösztöndíjasok bemutatókiállítása is biztosítja. 

Ezúttal a hazai választékot erősíti az Art Market Budapest hagyományosan erős fotóművészeti anyaga is, hiszen bár a vásár fotószekcióját a biztonságos lebonyolítás érdekében ezúttal nem önálló kiállítási csarnokban rendezik meg, a hazai fotóművészet legjavát így is mintegy tucatnyi kiállítási standon tekintheti meg a közönség a művészeti galériák mellett olyan szereplők jóvoltából, mint a Robert Capa Kortárs Fotóművészeti Központ vagy a Magyar Fotóművészek Szövetsége.

Az Art Market Budapest és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál közötti hagyományos együttműködés keretében 2020-ban is erre helyeződik a hangsúly, hiszen az idén a fesztivál mintegy 150 programja szintén a magyar művészeti értékekre igyekszik irányítani a hazai közönség figyelmét. 
 
A kultúrafogyasztók érdeklődésének felkeltése érdekében az Art Market Budapest újszerű kommunikációs technikákat is kidolgozott, a világ egyik vezető köztéri médiaügynöksége, a JCDecaux közreműködésével például a főváros központi helyszínein egyedülálló művészeti kiállítást szervez: a szabadtéri tárlaton bemutatott műtárgyak eredeti példányai az Art Market Budapesten állítják ki.
 
Az online térben is elérhető

Az idén a külföldi kiállítók egy része távolmaradásra kényszerül, a kihívásokra válaszul azonban az esemény szervezői ezúttal is a széles globális művészeti kapcsolatrendszer fenntartására, sőt, annak további szélesítésére készülnek, és digitális kiállítási platformot hoznak létre. 

A fizikai eseményt kiegészítő virtuális tér kialakításával létrejövő hibrid formátum a szokásosnál komplexebb művészeti élményt kínál majd az eddigieknél lényegesen szélesebb közönség számára. Az újonnan kifejlesztett online kiállítótér Art Market Budapest Virtual néven határokon átívelve kapcsolja össze az Art Market Budapest kiállítóit a vásár iránt érdeklődő műgyűjtők és művészetfogyasztók kiterjedt nemzetközi hálózatával.

Biztonságos műélvezet

A látogatók és a kiállítók egészsége védelmében – a járványügyi hatóságok előírásaival és ajánlásaival összhangban – az Art Market Budapest felkészült a szükséges biztonsági intézkedések életbeléptetésére, a Covid–19 által támasztott járványügyi kihívásoknak való megfelelés elsőbbséget élvez. Az Art Market Budapest helyszínén biztonságos körülményeket teremtenek, minden részletre kiterjedő gondossággal. 

A szervezők a művészeti kiállításokra vonatkozó iránymutatásoknak és a CAFe Budapest Fesztivál által részletesen kidolgozott protokollnak megfelelően, a már tapasztalatot szerzett hazai és külföldi művészeti intézményekkel konzultálva, rendkívül szigorú eljárásrendet alakítanak ki annak érdekében, hogy az Art Market Budapest idején a Millenáris erre különösen alkalmas kiállítótere a színvonalas kultúrafogyasztás legbiztonságosabb helyszíne legyen Budapesten.

A szükséges intézkedések mellett az elmúlt hónapban többek között Berlinben, Bécsben, Koppenhágában, Moszkvában és Párizsban szervezett vásárok után október 22–25. között a budapesti közönségnek is lehetősége nyílik arra, hogy biztonságos körülmények között széles kortárs művészeti összeállításból válogathasson.

Kérjük a látogatókat, hogy mindannyiunk érdekében működjenek közre a járványügyi intézkedések betartásában is!

Ajánló
Ajánló
Szilveszter éjjel

Szilveszter éjjel

Az év utolsó napján, szilveszter éjjelén nem egyszerű hazajutni, ezért szétnéztünk, hogy itt a...

Közös otthoni programok a téli szünetre

Közös otthoni programok a téli szünetre

A karácsony és újév közötti napokban, a néha hosszúnak tűnő téli szünetben sok elfoglaltságot...

A zenegyűlölő – Operasokk a MOM Kulturális Központban

A zenegyűlölő – Operasokk a MOM Kulturális Központban

Hámori Máté karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője azt szeretné, ha minél többen...