Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2021-01-19

Vissza a természetbe!

Vissza a természetbe!

2020 mindannyiunknak sok kellemetlenséget, sőt időnként fájdalmat is okozott, éppen ezért örömmel számolunk be arról, hogy tavaly azért valami jó is történt. Nem teljesen önszántukból, de minden korábbinál több budapesti jutott el szabadidejében a főváros közelében lévő erdőkbe, hogy ott keressen felüdülést és kiszabadulást a járványhelyzet okozta bezártságból. Az pedig még jobb hír, hogy a Pilisi Parkerdő által kezelt erdők az idén, 2021-ben is várnak minket. 


Budapesten és a környező településeken hárommillió ember él. Tavaly kora tavasszal nagyon sokan akadtak közöttük, akik a szigorú egészségvédelemi előírások miatt azt tapasztalták, hogy besszükült körülöttük a világ. Sokan otthonról dolgoztak, rengeteg diák a számítógép képernyője előtt ülve tanulta meg a leckéit, és lassan mindannyian átálltunk egy korábbinál szűkösebb keretek közé szorított, új életmódra.

Jó oka volt annak, hogy ilyen fegyelmezetten és belátó módon viselkedtünk. A budapestiek megértették, mindannyiunk közös érdeke, hogy betartsuk a járványügyi előírásokat, és ne csak önmagunkra figyeljünk oda, hanem a környezetünkben élőkre is. 
 
Vissza vár a természet

Az ember azonban nehezen tűri hosszútávon a bezártságot. A belvárosi parkok gyorsan megteltek, az utcákon sétálni pedig – maszkban, a megfelelő távolság betartására ügyelve – nem volt annyira kellemes. Cseppet sem meglepő módon a fővárosiak olyan „zöld menedékhelyeket” kerestek, ahol a szó szoros értelmében fellélegezhettek. Jó néhányan életük során most először hallották meg az anyatermészet, a fenséges erdők hívószavát. 

A Pilisi Parkerdő munkatársai, áttekintve az előző évet, megállapították, hogy a rájuk bízott erdőkbe minden korábbinál többen látogattak el kikapcsolódni. Már tavasszal, a karantén alatt is nyilvánvalóvá vált, hogy a járvány idején is biztonságot és nyugalmat nyújtó erdőkbe gyakrabban, és nagyobb létszámban látogatnak el a budapestiek.

Bár a Parkerdő munkatársaira többletterhet rakott a sok látogató, örömmel fogadták az érkezőket, és még arra is jutott az erejükből, hogy számos jelentős fejlesztést valósítsanak meg. Ügyelni kellett arra is, hogy a fővárosiak elsősorban a népszerű kirándulóhelyeket keresték fel, és ez jelentős terhelést jelentett az erdők élővilága számára. 

Novemberben minden korábbi rekord megdőlt. Egy átlagos évben huszonötmilliószor látogatunk el a legszebb erdőkbe, ám tavaly ősszel 25 százalékkal többen kerestek a szabadban felüdülést.

Különösen sokan mentek végig a Rám-szakadékon, de a Hármashatár-hegy és a prédikálószéki kilátó is nagyon népszerűnek bizonyult.

A Normafán pedig szó szerint tumultus alakult ki egy-egy szép kirándulónapon.
 
Sok jó ember

A járvány elleni küzdelem szempontjából azonban nem volt jó, hogy sok ember gyűlt fel viszonylag szűk helyen. A fővárosiak éppen azért jöttek ki az erdőkbe, hogy ne kelljen – átvitt értelemben és szó szerint sem – szoronganiuk. A Parkerdő szakemberei éppen ezért a Fedezd fel a Parkerdőt programmal az emberek biztonsága érdekében, valamint azért, hogy egyenletesebbé váljon szép erdeink terhelése, 43 olyan gyönyörű, de eddig kevésbé ismert helyet is bemutatnak, ahová érdemes egy kis kikapcsolódást keresve ellátogatnunk.
 
Igazi különlegesség

Hazánkban egyetlen parkerdőgazdaság működik, a Pilisi Parkerdő Zrt. A hatvanötezer hektárt felügyelő cég jogelődjét 1969-ben alapították.

Nyilvánvaló volt, hogy a fővárosiak szeretnek természetes környezetben sétálni, kirándulni, túrázni, így a cég azt a feladatot kapta, hogy Budapest környékén teremtsen egyensúlyt az erdőgazdálkodás és a természetjárás elvárásai között. Kerületünk a budai hegyvidék erdei révén ezer szálon kapcsolódik a Pilisi Parkerdőhöz.

A Hegyvidék díszpolgára, a Kossuth-díjas Makovecz Imre, a Magyar Művészeti Akadémia megalapítója a hetvenes és a nyolcvanas években főépítészként dolgozott az erdőgazdaságban. 
A vállalat mindig is központi szerepet tulajdonított a környezetvédelemnek. Az erdők fenntartásán keresztül lehetőséget nyújt a budapesti levegő minőségének feljavítására, emellett közel hárommillió ember számára biztosítja az egyezséges környezetet.

A lakosság rekreációs igénye szempontjából fontos, hogy ma már lehetőség van lovaglásra, erdei kerékpározásra és siklóernyőzésre is. Természetesen a remek közlekedési kapcsolataik miatt a budapesti és a főváros közvetlen szomszédságában található túrahelyek a legnépszerűbbek. A természetjárókra ezer kilométer jelzett turistaút, hétszázhúsz kilométernyi sétaút, több száz erdei pihenőhely, játszóterek, kilátók és kiépített kilátópontok várnak. 

2019 óta így működik a Városierdő-fejlesztési program. Ennek során sikerült fejleszteni a fővárosiak számára fontos budapesti erdők ökológiai értékét és klímavédelmi funkcióit. Ezekkel párhuzamosan fejlődtek a turisztikai szolgáltatások és a rekreációs lehetőségek is. A város belső részein sportpályákat, futóköröket, erdei edzőparkokat, játszótereket és kutyafuttatókat is létrehoztak.

Az intézkedések hatékonyságát jól mutatja, hogy visszatért a Pilisi Parkerdő területére a ritka és félénk fekete gólya is. Együttműködve az Agrárminisztériummal, tízhektárnyi erdőt is telepítettek. A munka ősszel, sőt a télen sem állt le. Amikor tavasszal vagy nyáron – remélhetőleg már sokkal kedvezőbb körülmények között – újra nagyobb sétákat teszünk a közeli erdőkben, a saját szemünkkel láthatjuk a szakemberek munkájának eredményét. Ezek közé tartozik, hogy az új erdőket immár hazai őshonos, lombos fafajokból alakítják ki. A fejlesztések természetesen 2021-ben is folytatódnak, így az idén még inkább érdemes lesz ellátogatnunk a Pilisi Parkerdő által fenntartott területekre.

Ajánló
Ajánló
A tökéletesen sima bőr titka

A tökéletesen sima bőr titka

A lézeres kezelések jó szolgálatot tesznek a szépségápolás területén. Így például a világ első...

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

A téli időszakban a kipirosodó, száraz és viszkető bőr sokaknak gondot okoz, de a kellemetlen...

Szilveszter éjjel

Szilveszter éjjel

Az év utolsó napján, szilveszter éjjelén nem egyszerű hazajutni, ezért szétnéztünk, hogy itt a...