Forró és lágy boldogság – gondolatok a teáról

A mai világ embere reggelente nehezen tud lemondani egy pohár forró ital elfogyasztásáról. A felnőttek között egyforma népszerűségnek örvend a kávé és a tea. Mindkettőben jókora adag élénkítő koffeint találunk, ám a két ital hatása és megítélése egészen más. Kezdetben a tea volt népszerű, majd háromszáz évvel ezelőtt megkezdődött a kávé hódítóútja. Azt, hogy hódító, szó szerint kell érteni, mert például hazánkba is a törökök hozták be magukkal. Napjainkban változik a helyzet. Bár a kávé még ma is népszerű, egyre többen állnak át teára. Változik a reggeli italok presztízse is.

A kávét sokan túl erőteljes és majdnem közönséges innivalónak tartják, míg a teát kellemes egzotikum lengi körül, és sokan úgy vélik, hogy a kifinomultabb, kulturáltabb, kellemesebb emberek tudják igazán értékelni sajátos aromáját és élénkítő hatását. Nem lehet eldönteni, hogy a kávé és a tea közül melyik a jobb, melyik az egészségesebb. Az biztos, hogy a kávéban több a koffein, ami miatt hamarabb érvényesül az élénkítő hatása. A tea megfontoltabban frissít fel minket, ám az élénkség jóval tovább tart. 

Mindkettő esetén elmondhatjuk azt, hogy az egészség titka a mértékletesség. Sem kávéból, sem teából nem szabad túl sokat fogyasztani.

 

A nagyvilág vándora

Candace Rose Rardon tíz évvel ezelőtt kelt útra és bejárta földünk több mint ötven országát. Mivel nagy tearajongó, ezért alaposan megvizsgálta, hogy a különböző helyeken mit és hogyan isznak az emberek. Nemcsak utazni szeret, de rajzolni és írni is, ezért egy egész könyvet szentelt kedvenc témájának. A Corvina kiadó gondozásában március végén jelent meg magyarul ez az üdítő témájú zsebkönyv.

A szerző arra biztat minket, hogy főzzünk magunknak egy csésze illatos teát, és nem törődve a külvilág ezernyi bajával, burkolózzunk be melegen, és vegyük a kezünkbe ezt a hasznos kis olvasnivalót. A Teaivók zsebkönyvéből rengeteg dolgot megtudhatunk e különleges növény és a belőle készült italok történetéről. Útmutatás, sok érdekesség, jó ötlet és alapvető ismeret várja a tapasztalt teaivókat, de azokat is, akik a kávé után most ismerkednek ezzel az enyhébb, gyakran zamatosabb, gyümölcsízű és -illatú finomsággal.

Candace könyvét elolvasva többé már nem jövünk zavarba, ha egy élelmiszerbolt vagy egy jól felszerelt szaküzlet polcain sok színes teásdobozt látunk. Tudni fogjuk, hogy mit jelentenek a titokzatos feliratok, és némi próbálkozás után gyorsan kideríthetjük, hogy nekünk mi felel meg a legjobban. Olyan hasznos dolgokról olvashatunk, mint amilyen a szálas és a filteres tea közötti különbség, megismerhetjük a nagyvilág különféle teáskannáit, és útmutatót kapunk ezek használatához. A könyvet a művész illusztrációi díszítik.

Candace először utazó volt, csak utána lett belőle teaszakértő. Thaiföldön a moken törzs tengeri nomádjai között élt, amikor felmerült benne a gondolat, hogy másokat is érdekelhetnek az úti tapasztalatai.

A nomádok között döntötte el, hogy utazó író lesz, és bejárja a föld legizgalmasabb, legszebb tájait. Így jutott el Indiába, Angliába, Új-Zélandra és Dél-Amerikába. A művei azóta jó néhány helyen jelentek meg. Írt a National Geographicnak, valamint a New York Timesnak is.

 

A napkelet ajándéka

Az emberiség Ázsiában ismerkedett meg a teacserjével. Már nagyon korán felhasználtuk gyógynövénynek vagy serkentő hatású italnak. Kínában valóságos kultusz alakult ki körülötte. A hatalmas ázsiai birodalomból aztán eljutott a világ számos más területére is.

A teázáshoz számtalan szertartás, hagyomány és történet kapcsolódik. A kínaiak szerint majdnem ötezer évvel ezelőtt a császár utazás közben vizet forralt és letelepedett egy magas cserje tövében. Ez nem volt más, mint a teanövény. Néhány levél belehullott a csészébe, az uralkodó pedig megkóstolta az aranysárgává váló italt. Megtetszett neki a kesernyés íze, és hamarosan felfedezte élénkítő hatását. A buddhisták biztosra veszik, hogy e nemes italt a vallásukat megalapító Buddha fedezte fel. Ő a kertjében meditált, amikor az ivótálkájába egy tealevél hullott. 

A nyugati világból elsőként Marco Polo ismerte meg a tea ízét a nagy utazása során, és itthon elmesélte, hogy Kínában valóságos kincset ér a teafű. A portugálok Japánban kóstolták meg a különös italt, Európában pedig a hollandok között terjedt el a teázás szokása. Azonban nem kellett sokat várni ahhoz, hogy Londonban is teát szolgáljanak fel a legelőkelőbb kávéházakban. Az egyik legelső teaház, az Arany Oroszlán mind a mai napig működik a brit fővárosban. Leghíresebb terméküket itthon is jól ismerik, mivel hozzájuk fűződik a világhírű Earl Gray kikeverése. A Szuezi-csatorna megnyitása fordulatot hozott a teaivás történetében. Attól kezdve sokkal gyorsabban megérkeztek Európába a különleges teaszállító hajók.

Az elmúlt évszázadok során számtalan ízt, aromát és adalékanyagot fejlesztettek ki. Népszerű a fekete tea, a hagyományos zöld tea, de elterjedtek a fehér teák is. Van, aki a fűszeres változatait, például a gyömbérrel, kardamommal vagy fahéjjal és szegfűszeggel ízesített indiai csájt kedveli. A mongolok sósan és tejjel isszák, míg a tibetiek időnként liszttel sűrítik be a jakvajas különlegességüket.

A 21. század második évtizedében is születnek új teafélék. Csak nemrég jutott el hozzánk a fiatalok közében igen népszerű buborékos tea, és napjainkban tömegek hódolnak nyaranta a jegesteának.

A teázás csodálatos szertartásokat és baráti beszélgetéseket tesz lehetővé. Ihatjuk egyedül, a múlt szép emlékein merengve, de barátaink társaságában, jókat beszélgetve is. Ez a mostani kényszerű bezárkózás sem fog örökké tartani, és eljön a nap, amikor újra szabadon kószálhatunk az utcákon, beülhetünk az éttermekbe, teaházakba, hogy megkóstoljuk a legizgalmasabb egzotikus különlegességeket is.