Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2019-03-04

Cifra Palinta – vidám gyermekműsor sok mesével

Cifra Palinta – vidám gyermekműsor sok mesével

A kedves olvasó ne gondolja azt, hogy nem ismerjük a népszerű Hinta, palintát és a címünkben elrontottunk valamit. Tényleg Cifra Palinta a Veronaki együttes új gyermekprogramjának a címe. Márciusban a zenei formáció a MOM Kulturális Központban lép színpadra, ahol jól ismert mondókákkal, sok mesével, humorral és gyermekdalokkal várják majd a kicsiket. 

A Csörsz utcai kulturális központ kupolatermében mesés körülmények között elevenedik meg az egész esztendő sok csodája. Március 24-én Tarján Veronika és zenésztársai, vagyis a Veronaki együttes várja a kis zenebarátokat. Előadásuk, a Cifra Palinta igazi különlegesség. Szerepet kapnak benne többek között a napok és a hónapok, felvonulnak előttünk az évszakok, a gyerekek pedig megismerhetik a változás és az állandóság egyensúlyát.

Rengeteg jól ismert dal különleges, bohókás feldolgozása is elhangzik. Katicás és esős énekek, naphívogató és vidám közös játék szórakoztatja a gyerekeket. A dalokon érződik, hogy a versek, a dalszövegek szerzője nagyon jól beszéli a gyerekek nyelvét, őszintén szereti az apróságokat, és a szívén viseli azt, hogy a koncert minden kis és nagyobbacska vendége a lehető legjobban szórakozzon.

Ez nem lesz nehéz, hiszen a Veronaki együttes megalkotta a maga egyedi mesés világát. Muzsikájuk vidám, változatos, szövegeik megragadnak az ember fülében. Saját dalaikkal már számos koncerten szórakoztatták a hallgatóságot, ráadásul a vasárnapi előadás igazi érdekessége, hogy meghallgathatjuk a kiváló muzsikus, Mogyoró Kornél legújabb dalait és átiratait is. Aki beül a terembe, az egész biztosan önfeledten és jókedvűen fog szórakozni, énekelni és mesét hallgatni.
 
Egy csodálatos örökség

Az előadás központi figurája Tarján Veronika énekes, drámapedagógus és színész. Róla jogosan mondhatjuk, hogy olyan alma, amelyik nem esett messze a fájától. Hazánkban szinte mindenki ismeri Gőgös Gúnár Gedeont és a Mosó Masa mosodáját. A gyermekek egymást követő nemzedékei imádták a nagyszerű író, Varga Katalin meséit. Veronika a híres mesemondó unokája. A nagymamája iránt érzett hálát és tiszteletét azzal is kifejezésre juttatta, hogy megzenésítette a Gőgös Gúnár Gedeon több vidám versét. 

Mogyoró Kornél ütőhangszeres zeneszerzővel közösen hozták létre a Veronaki együttest, amely igényes, szerethető muzsikát játszik. A felnőttek között is népszerűek a koncertjeik, amelyeken erdélyi, afrikai, balkáni dallamok vagy éppen bluesszámok is felhangzanak. Veronika rendkívül fontosnak tartja, hogy a zenehallgatást megszerettessék a gyerekekkel. Koncertjeik a zenei nevelést is szolgálják, a sokoldalú művész pedig azt reméli, hogy hallgatóságukból zeneszerető, igényes közönség lesz.
 
Kincsek és varázslat

Talán nem kell csodálkoznunk, hogy Tarján Veronika már egészen kiskora óta imádta a nagymamáját. Varga Katalin nemcsak tanulságos meséket írt, de megnyitotta unokája előtt egy varázslatos világ kapuját.

Volt a lakásában egy titkokkal teli szoba, és Veronika boldog volt, ha bejuthatott oda a sok emlék és kincs közé.

Később felnőttként pedig azt is megértette, hogy milyen páratlan útmutatást kapott Varga Katalintól. E nagyszerű pedagógus és költő tanította meg arra, hogy a jó hangulatú képzelet szárnyán magasba emelkedő történetekkel töltse meg a világot. 

Veronika azóta is sokat foglalkozik a gyerekekkel. Megalapította az Apró Színházat, hogy igényes előadásokat tarthasson a kicsiknek. Komoly kutatómunkát végezve megismerte a muzsika ősi gyökereit, miközben a színpadon korszerű zenét játszott.

A Veronaki együttes is tiszteli a magyar hagyományokat, ezeket pedig más népek tradícióival csokorba kötve nyújtja át a hallgatóságának. Imád dalszövegeket írni, és nem lepődik meg akkor sem, ha valamilyen egészen furcsa helyen tör rá az ihlet. Annak örül a legjobban, ha az egész család beül a koncertjükre. Dalaik éppen ezért nemcsak a kicsiknek, de a felnőtteknek is szólnak. 

Március 24-én ezzel a nagyszerű előadóval és zenésztársaival is találkozhatunk a MOM Kulturális Központban.
 
Jegyinformációk

Jegyek kaphatók a momkult.jegy.hu oldalon, az Interticket hálózatában, valamint a MOMkult jegypénztárában.

Ajánló
Ajánló
Szilveszter éjjel

Szilveszter éjjel

Az év utolsó napján, szilveszter éjjelén nem egyszerű hazajutni, ezért szétnéztünk, hogy itt a...

Közös otthoni programok a téli szünetre

Közös otthoni programok a téli szünetre

A karácsony és újév közötti napokban, a néha hosszúnak tűnő téli szünetben sok elfoglaltságot...

A zenegyűlölő – Operasokk a MOM Kulturális Központban

A zenegyűlölő – Operasokk a MOM Kulturális Központban

Hámori Máté karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője azt szeretné, ha minél többen...