Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2019-03-21

Legyünk bátor kézművesek!

Legyünk bátor kézművesek!

A saját kezünkkel alkotott tárgyak nemcsak akkor szereznek örömöt, amikor elkészültek és használjuk őket vagy gyönyörködünk bennük, hanem már munka közben is. Ne féljünk belevágni és jelentkezni egy-egy workshopra, például az Ötvös Alkotóműhelyére, ahol kikapcsolódhatunk és szép ékszereket készíthetünk.

Bár legtöbbünk a hétköznapok végén a jól végzett munka örömével indulhat haza, egyre kevesebb embernek van olyan feladata, aminek elvégzése után a kezébe vehetné munkája eredményét. Pedig szükségünk lenne rá, az alkotás öröme miatt is, ráadásul a kreatív tevékenységek stresszoldó hatásúak, elűzik a rosszkedvet, kikapcsolnak a taposómalomból. Ne legyünk restek akár hobbiszinten, a hétvégéinken műhelyfoglalkozásokra járni vagy otthonunkban kipróbálni egy-egy minket érdeklő tevékenységet.
 
Ne aggódjunk, vágjunk bele!

A legtöbben azért maradnak távol a kézműves workshopoktól, mert kétbalkezesnek tartják magukat. Azt mondják, mivel utoljára az iskolai technikaórán vettek a kezükbe szerszámokat, ecsetet vagy bármilyen eszközt, biztosan „leégnek”, ügyetlenek lesznek. A félénkebbek eleinte tájékozódhatnak az internetről, ma már rengeteg csoport van, amelyekhez csatlakozva számos fotót, oktatóvideót láthatunk, ha eleinte bizonytalannak vagy teljesen kezdőnek érezzük magunkat.
 
Számítanak a körülmények

Ahogy kevesen születnek kivételes kézügyességgel, úgy még a legtehetségesebbek se boldogulnának megfelelő szerszámok és körülmények nélkül. Figyeljünk arra, hogy legyen elegendő terünk, fényünk, akár összekoszolható munkaruhánk és sok időnk a választott tevékenységhez vagy technikához. Ne akarjuk kutyafuttában intézni ezt a dolgot, csak akkor kezdjünk bele, ha nyugodtan arra tudunk koncentrálni, amit alkotni szeretnénk. Ha balkezesek vagyunk, kutassunk fel balkezeseknek szánt ollót és más, nekünk való eszközöket, mert a jobbkezesek számára alkotott világban sokszor csak azért képzeljük magunkat „bénábbnak” a többieknél, mert nem megfelelő szerszámokkal dolgozunk.

Amikor az alkotással végeztünk, még nem vagyunk kész mindennel, az ecsetek kimosása, az eszközök elpakolása, a takarítás még hátravan. Ne hagyjuk elöl a dolgainkat, egyrészt elkeveredhetnek a következő alkalomig, amikor használni szeretnénk őket, másrészt családtagjaink sem lesznek hobbink lelkes támogatói, ha nekik kell kerülgetniük a szerszámokat vagy rendet rakni utánunk, miután mi „kikreatívkodtuk” magunkat.
 
Nincsenek határok

A legfontosabb tudnunk és tisztáznunk magunkban, hogy nincsen sem szégyenkezni-, sem vesztenivalónk. Teljes szabadságot élvezünk abban, hogy mi dönthetjük el, egyedül vagy csoportosan szeretnénk kitanulni egy hobbit, abban, hogy mi legyen a választott tevékenységünk, időközben akár meg is gondolhatjuk magunkat és másképpen, másba is kezdhetünk.

Lehet, hogy eleinte magányosan nézegetünk videókat egy technikáról, és csak akkor merészkedünk emberek közé, amikor már kicsit gyakorlottnak érezzük magunkat, de az is lehet, hogy a társaság felvillanyozó ereje miatt már eleve workshopokra iratkozunk be. Az alkotás lehetősége benne rejlik a főzőtanfolyamtól a jobb agyféltekés rajzoláson át a nemezelésig vagy a szappankészítésig. Sokféle lehetőségünk van elsajátítani bármit, amihez kedvet érzünk.
 
Kellemeset a hasznossal

Irányíthatjuk arra is a figyelmünket, hogy újrahasznosítsuk régi tárgyainkat a kézműveskedésünk segítségével. Így nemcsak a kreativitásunkat járathatjuk a csúcsra, hanem környezettudatos gondolkodásunk eredményeképpen kevesebb haszontalan tárgy lesz a háztartásunkban. Készíthetünk ceruzatartót konzervdobozból vagy menő hátizsákot a régi farmernadrágunkból, ehhez is találunk számtalan ötletet a világhálón.
 
Bepillantás az ötvösművészetbe

Már az ősemberek barlangjaiban is találtak ékszernek használt tárgyakat, és az ékszerkészítés a különböző fémek használatával ma már művészi szintre emelkedett.

A Remy-Art Alapítvány foglalkozásán, a 1023 Budapest Apostol u. 6. szám alatti műhelyben, a résztvevők megismerhetik az ötvösművészet alapjait, és egy konkrét tárgyat is készíthetnek. A workshop garantálja, hogy egy jó hangulatú foglalkozáson mindenki betekintést nyerjen a misztikus szakma rejtelmeibe. Szó esik majd a fémek (réz, ezüst, arany) használatáról, illetve technikai bemutató is lesz, ahol kipróbálhatjuk a hajlítást, a fűrészelést, a kalapálást, a domborítást, a felületdíszítést (drágakövek befoglalását), a színek, festékek, illetve zománc-kerámia használatát is.

Ajánló
Ajánló
A tökéletesen sima bőr titka

A tökéletesen sima bőr titka

A lézeres kezelések jó szolgálatot tesznek a szépségápolás területén. Így például a világ első...

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

A téli időszakban a kipirosodó, száraz és viszkető bőr sokaknak gondot okoz, de a kellemetlen...

Szilveszter éjjel

Szilveszter éjjel

Az év utolsó napján, szilveszter éjjelén nem egyszerű hazajutni, ezért szétnéztünk, hogy itt a...