Eleven hagyományaink – az ötvösök ősi művészete

Amikor honfoglaló őseink maguk mögött hagyták a Kárpátok bérceit és megérkeztek a mai Magyarország területére, az itt élők alighanem megcsodálták a magyarok ruházatát, felszerelését, drága holmijait. Ahogy teltek az évszázadok, a keletről hozott iparművészeti hagyományaink kiegészültek a keresztény kultúrkörből érkező hatásokkal. Az egykori magyar mesterek remekművei közül nem sok maradt meg, hiszen a tímárok, a takácsok, a süvegkészítők, az íjkészítők míves munkái nem vészelték át az évszázadok múlását.
 

A fém azonban erősebb és tartósabb.

Az ősi sírokból időnként előkerül egy-egy olyan csodálatos ötvösművészeti alkotás, amely legalább némi bepillantást enged abba, hogyan is éltek ősapáink és ősanyáink itt, a Kárpátok ölelésében.

Az ötvösök hagyományait bemutató utazásunk kereken kettőszázhúsz esztendővel ezelőtt kezdődik. 1799-ben ugyanis értékes kincsekre bukkantak Temes megyében, Nagyszentmiklós határában. A föld mélye addig gondosan őrizte a huszonhárom színarany edényt. Akkor került elő a híres bikafejes ívócsanak is, amelynek fényképét az oldal tetején is láthatják.

A közel tíz kilós kincs több ötvösmester tudását dicséri. Különböző helyeken, eltérő időben készülhettek. A tudósoknak még nem sikerült egyértelműen tisztázni a lelet titkait, de valószínű, hogy egy avar nagyúr, talán maga a Kárpát-medence kagánja parancsára rejtették el. Késői utóda, I. Ferenc magyar király persze egyből igényt formált az aranyra, így parancsára Bécsbe kerültek a remekművek. Bár az aranyedények többször is „ellátogattak” Budapestre, manapság, ha meg akarjuk nézni őket, Bécsbe, az ottani Szépművészeti Múzeumba kell menni érte.

 

Gyönyörű hagyományaink

Hazánkban természetesen az avarok kora után is működtek nagyszerű ötvösök. Sok értékes tárgy maradt meg az 1400-as évektől kezdve. Magyarország egy gazdag és jelentős hatalom volt, amelynek nagyurai számos remekmű elkészítésére adtak utasítást.

Messze földön híres mesterek alkottak Észak-Magyarország és Erdély városaiban. A gótika időszakában itthon készült kegytárgyakkal díszítették a templomokat, és meseszép kelyhek, edények kerültek fel az előkelő urak asztalára. Ekkor lett  híres egy különleges, magyar díszítőeljárás, a sodronyzománc.

Az 1500-as években ötvöseink sokat tanultak Augsburg és számos délnémet város műhelyeiben. A barokk művészet megérkezése is gazdagabbá tette a művészi hagyományainkat. Kassán, Lőcsén, Selmecbányán, Pesten és Besztercebányán egyaránt készültek történelmi stílusú, de modern ötvösművek is.

A 19–20. századi hagyományok elevenen élnek itt, a kerületünkben is. Ebben nagy szerepe van a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek, ahol diplomát lehet szerezni e szakma művelőinek. Az intézmény elődjének számító Iparművészeti Főiskolán végzett ötvös szakon Reményi Katalin ötvösművész.

Az elismert alkotó elszántan törekszik arra, hogy továbbadja mestersége hagyományait. A II. kerületi Apostol u. 6.-ban rendszeresen tart kiscsoportos foglalkozásokat, ahol bemutatja az ötvösművészet hagyományait. Ráadásul az érdeklődőknek nem csupán elméleti oktatásban lehet részük, hanem dolgozhatnak is a fémmel. Semmi nem szab gátat a kreativitásunk szárnyalásának, és a csendes műteremben még saját ékszerötleteinket is valóra válthatjuk.

Az Ötvösklubban hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatunk, az Ötvöstáborban pedig elmélyíthetjük tudásunkat. Az elmúlt évek során többször is szerveztek kiállításokat a műteremben az ötvösművészet remekműveiből. Reményi Katalin műhelyében lehetőségünk nyílik arra, hogy külföldi barátainknak is megmutassuk gyönyörű hazai hagyományainkat. Igény esetén ugyanis angolul is szerveznek foglalkozásokat, így a távoli országok gyermekei ugyancsak megismerhetik a magyar mesterek szemet gyönyörködtető és hasznos örökségét.