Egy nagy író emlékezete – Németh László hegyvidéki emlékszobája

A Kossuth-díjjal kitüntetett irodalmár Nagybányáról kelt útra, hogy eljusson hozzánk a Hegyvidékre. Aki szeretne megismerkedni Németh László munkásságával, annak érdemes elsétálnia a Németvölgyi út 18.-ba. Hetente két alkalommal ugyanis itt tekinthetjük meg az író hagyatékát, fényképeit, személyes emlékeit. Ráadásul ez az emlékszoba jóval több egy egyszerű múzeumi helyiségnél. Idebent elevenen él a múlt, és hála az író leányának, Lakatosné Németh Ágnesnek, lenyűgözően bensőséges módon ismerhetjük meg a több mint hét évtizedes életút fordulatokban bővelkedő történetét.

 

Nagybányáról Budapestre

Németh László a Máramaros megyei nagyvárosban született 1901-ben. A település akkoriban a magyar kulturális élet egyik erős bástyájának számított. A majdani híres irodalmár apja maga is művelt ember volt, a helyi főgimnáziumban dolgozott tanárként. László édesanyja, Gaál Vilma is olyan közegben nőtt fel, ahol fontos volt a műveltség és a kultúra. A család 1904-ben átköltözött Szolnokra, ám az útjuk nem itt ért véget. Egy évvel később már Budapesten éltek. Németh László gimnáziumi tanulmányait annak dacárai is elszántan befejezte, hogy megkezdődött az első világháború.

Akárcsak a nemzedéke más tagjai számára, neki is meghatározó élmény volt a könyörtelen küzdelem, majd a régi világ összeomlását követő véres zűrzavar. Ahhoz túl fiatal volt, hogy bevigyék katonának, ám 1918–19-ben rá is számos megpróbáltatás várt. 1919-ben egy rendkívül bizonytalan politikai helyzetben érettségizett le. Eredetileg irodalommal szeretett volna foglalkozni, ezért arra készült, hogy magyar–francia szakon szerez diplomát. 1920 tavaszára azonban gyökeresen megváltozott az élete. Úgy döntött, inkább a gyógyításnak szenteli az erejét. Visszatette a polcra a versesköteteket, és a könyvtárban orvosi szakkönyveket, fogorvosi szakkiadványokat tanulmányozott. 1925-ben sikeresen lediplomázott, és munkába ált a Szent János kórházban. 

Közben azonban mégsem adta fel irodalmi ambícióit. 1925 végén a Nyugat folyóirat irodalmi pályázatot hirdetett. Ezen az ifjú fogorvos is elindult, és mindenki meglepetésére a Horváthné meghal című történtével meg is nyerte azt.

 

Író születik

A húszas évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a régi világ visszavonhatatlanul szertefoszlott. Az itt élők azonban nem adták fel a küzdelmet, nem mondtak le az álmaikról, és elszántan arra törekedtek, hogy hazánk megint erőre kapjon. A fővárosban lassan újra pezsgő kulturális élet alakult ki. A Nyugat díjával kitüntetett huszonnégy éves férfi ebbe kapcsolódott be, ráadásul nem csak az irodalom területén ért el szép sikereket.

Karácsonykor megnősült, feleségül vette Démusz Ellát. A következő évben rengeteg tennivalója akadt. Megnyitotta saját fogorvosi rendelőjét, ezenfelül pedig iskolai orvosi állást vállalt három tanintézményben. Jutott ideje az irodalomra is. Kritikákat, könyvismertetőket írt a Nyugatnak, majd a művei nemsokára a Protestáns Szemlében, az Erdélyi Helikonban és a Napkeletben is megjelentek.

Feltámadt benne a megismerés, az utazás vágya. Feleségével bejárta Olaszországot és Franciaországot. Útjuk során számos csodálatos élménnyel lettek gazdagabbak. A következő évben volt része nagy örömben, de komoly bajban is: megjelent első regénye, az Emberi színjáték, amit őszinte lelkesedéssel töltötte el. Az öröme azonban nem tarthatott sokáig, mert a tél folyamán súlyosan megbetegedett. 

 

Barátok és ellenfelek

A húszas és a harmincas években gyakran borzolták heves viták a magyar irodalmi életet. Ezekből kijutott Németh Lászlónak is. 1930-ban megkapta ugyan a Baumgarten-díjat, ám a támadások miatt lemondott erről az elismerésről.

Egyre jobban eltávolodott a Nyugathoz tömörülő irodalmároktól. Új barátai a „népi írok” közül kerültek ki. Mind több időt töltött olyan irodalmi nagyságok társaságában, mint Illyés Gyula, Szabó Lőrinc vagy Erdélyi József. 

1934-ben egy új területen bizonyíthatta magyar irodalom iránt érzett elkötelezettségét. Odaült a rádió mikrofonja elé, és az irodalmi osztály vezetőjeként számos kortárs művésznek biztosított megszólalási lehetőséget. Sok író, költő nevét ekkor ismerhette meg a magyar közvélemény. Rendkívül fontosnak tartotta a népművelést. Úgy érezte, hogy a magyar jövő egyik záloga az, hogy a lakosság minél szélesebb rétegei tegyenek szert megalapozott műveltségre.

 

Nehéz évek

Ezek voltak az európai béke utolsó hónapjai. A művelt emberek feszülten hallgatták a rádiót, de már nem az irodalmi műsort, hanem a külpolitikai híreket. Hamarosan egy minden korábbinál iszonyatosabb háború zúdult a világra, és a szörnyűségek a budapesti értelmiséget sem kímélték.

1942-ig Móricz Zsigmond mellett szerkesztette a Kelet Népe folyóiratot. 1943-ban nyugdíjba vonult. Részt vett a Szárszói konferencián, ami miatt később számos kritika érte.

1944-ben a német megszállás után vidéken élt, majd pedig rövid budapesti tartózkodás után, immár a szovjetek elől Békésre menekült. Keresztúri Dezső egyetemi tanár oktatási miniszterként támogatta Németh visszatérését az irodalmi életbe. Sikerült jól beilleszkednie az új világba. 1952-ben József Attila-díjat kapott, majd a munkássága elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki. Életének utolsó szakaszában itt élt közöttünk Budán. 1975-ben hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Lánya, Németh Ágnes vegyészmérnök rendezte sajtó alá az irodalmár munkásságát. Ha valaki szeretne találkozni vele, hogy megtekinthesse ezeket az emlékeket, az telefonos egyeztetés után megteheti. Az interneten további részleteket ezen a címen találhatnak: www.nemethlaszlo.eu