Az eleven formák bűvöletében – Schrammel Imre kiállítása a Hegyvidék Galériában

Kerületünk díszpolgárának munkásságát számos elismeréssel, Munkácsy- és Kossuth-díjjal jutalmazták. Schrammel Imre 1933-ban született Szombathelyen. Hatalmas életműve lenyűgöző, követendő példaként tárul a kerámiaművészet újabb és újabb nemzedékei elé. Forradalmár módon, új utakon haladva gondolkozott. Sokan öntörvényűnek tartották, mert elszántan szembement az előírásokkal, a kánonokkal. Ugyanakkor viszont senki sem tagadná, hogy igazi apostola és mestere választott szakmájának.

 

Föld és fény

Nehéz gyermekkora volt, amire rányomta bélyegét a háború, a zűrzavar és az éhezés. Hallotta a fegyverek ropogását, a bombák robbanását, a saját szemével látta a technika könyörtelen erejének hatását. Ezt később felhasználta művészi pályafutása során. Hatalmas érdeklődést tanúsított az elemi erők iránt, hogy a természeti törvények milyen hatással van az agyagra. Éppen ezért a porcelánhasábokat fémszállal hasította fel, vagy egy lövéssel deformálta, mielőtt kiégette volna.

Csak nehezen tudott gyökeret verni a háborút követő felfordult világban. Beiratkozott a Budapesti Iparművészeti Főiskolára, amelyik Moholy-Nagy Művészeti Egyetem néven mind a mai napig itt működik a kerületünkben. Megismerte és megkedvelte a budai hegyvidék tájait, ám a sors számos további megpróbáltatást tartogatott a számára. 1956-ban már a diploma megszerzésére készült, és elkészítette a diplomamunkáját porcelán szakon. A történelem azonban nem akarta, hogy ezzel a művel tegyen tanúbizonyságot a szaktudásáról.

A forradalom leverését kísérő harcok során telitalálatot kapott a főiskola műhelye a Kinizsi utcában. A lövedék megsemmisítette Schrammel Imre alkotását, így a fiatal művész kénytelen volt újra elkészíteni azt. Megviselte és felkavarta a forradalom eltiprásának emléke, később számos alkalommal felidézte maga előtt az utcán fekvő holttesteket.

1957-ben végre lediplomázott, majd hamarosan tanácsadóként Hollóházán találta magát. Azt az útmutatást kapta mestereitől, hogy ott próbálja meg megváltani a világot.

A porcelángyár kemény terepnek, de nagyszerű iskolának bizonyult. Kiismerte az ipari technológiákat, miközben szürreális, lebegő figurákat alkotott. A vaskalapos vezetőségnek azonban nem tetszettek a kísérletei, kirúgták, így kénytelen volt új utakat keresni.

 

Az agyag bűvöletében

Alkotásainak motívumait a mítoszok világából, a természetből és a néprajzból merítette. Munkái akkor is nagyhatású szobroknak tűntek, ha csak kisplasztikákat, agyagfigurákat vagy éppen porcelánedényeket készített. Lenyűgözte az agyag, a lábunk alatt rejlő talaj ezernyi csodája. Üreges belsejű figurákat formázott belőle, amelyeket összenyomással, hajlítással formált, amíg még puhák voltak. Imádta az agyag rejtett, elemi szintű, mágikus csodákkal teli rétegeinek feltárását, úgy építkezett belőle, mint aki útra kel a föld őstörténetébe. A formái egyszerre voltak markánsan archaikusok és megdöbbentően újszerűek. Élesen elütött velük a korszak elismert művészeinek színes, boldog hangulatú műveitől.

1969-ben pedig igazi csodát művelve megváltoztatta a teljes magyar kerámiaművészetet. A siklósi kolostor fenséges romjai közé tehetséges fiatalokat hívott, és ezekkel a „lázadókkal” megtartotta az első hazai kerámiaszimpóziumot. A közeli gyárból kért téglákat, amelyekből primitív kemencét épített a társaival, és itt, visszakerülve az anyaföld közvetlen közelébe, újszerű, csodálatos alkotásokkal lepte meg a szakmát és a laikus közönséget. 

 

A siker évei

A művészek nemzetközi világában gyorsan híre ment a makacs és tehetséges magyarnak. 1971-ben Schrammel Imre kapta meg a legfontosabb keramikus-seregszemlén a plasztikai nagydíjat. Három évvel később ugyanitt, Faenzában aranyéremmel díjazták. Jól mutatja a hetvenes évek fojtogató hazai légkörét, hogy a művész nem lehetett ott, amikor kitüntették.

A politikai döntéshozók nem engedték ki külföldre, még a fontos díjakat átvenni sem.

Schrammel azonban dacolt azokkal, akik megpróbálták bilincsbe verni, 1976-ban megalkotta legmonumentálisabb alkotását, a hatalmas váci terrakotta domborművet. Nem sokkal később újabb kérdések foglalkoztatták, tudni akarta, mi lesz a porcelánnal, ha belelőnek. A hetvenes és a nyolcvanas években egészen különös, nonfiguratív szobrokat hozott létre. A mulandóság dimenzióit azzal vette alaposabban is szemügyre, hogy madárlenyomatokat készített.

1995–1998 között a herendi porcelángyárban a velencei karnevál élményeiből megszületett a híres Karnevál-sorozat. Immár elismert művészként, nagy tisztelettel övezett pedagógusként is elutasította azt, hogy külföldi példákat kövessen, mert biztosra vette, hogy a lábát erősen megvetve a magyar földön, a hazai valóságban, itt, a szülőföldjén is képes lesz remekművet alkotni. E sikeres pálya legszebb alkotásait tekinthetjük most meg. 

 

Helyszín: Hegyvidék Galéria, 1126 Budapest, Királyhágó tér 10.

A kiállítás megtekinthető 2019. november 14-ig, keddtől péntekig 10.00 - 18.00, szombaton 10.00 - 14.00 között.

A belépés díjtalan.