Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2019-11-20

Erős nők nehéz helyzetben – novemberi könyvajánló

Erős nők nehéz helyzetben – novemberi könyvajánló

Mostanában egyre hosszabbak az éjszakák és hidegebbek a nappalok. Ilyenkor érdemes egy jó könyvvel beülni egy kellemes, jól fűtött helyre. Hála a könyvesboltoknak, olvasóinkra izgalmas regények, szívhez szóló, romantikus történetek és olyan kalandok várnak, amelyekből kiderül, hogy az elszánt nők még a legnehezebb körülmények között is megállják a helyüket. Főleg, ha ez azzal kecsegtet, hogy végre rájuk mosolyog a szerelem.

Ősi iszonyat – mai valóság

Melanie Golding brit író jól ismeri az életet. Dolgozott gyárban, a mezőgazdaságban, tanított zenét és vigyázott gyerekekre. Első regényében, az Életeimben egy kétségbeesett anya hátborzongató történetét meséli el.

Lauren Tranterről sokan azt hiszik, hogy megbolondult, vagy legalábbis nagyon megviselte a terhesség. Ilyesmi járhatott a rendőrök fejében is, amikor kora hajnalban felhívta őket a kórházból, az újszülöttek osztályáról. Lauren halálosan megrémült, mert rádöbbent, hogy valaki el akarja lopni alig pár órás ikreit. Nem hisznek neki, hiszen a kórházban nem találnak illetéktelent. Meg egyébként is, ki a csuda tudott volna átjutni a biztonsági őrök és a nővérek között?

Csakhogy egy hónappal később a parkban eltűnik a két gyerek. Amikor megtalálják őket, mindenki azt hiszi, hogy sikerült elkerülni egy szörnyűséget. Lauren azonban a bébikre pillant, és felismeri, hogy azok nem az ő gyermekei! Talán nem is emberek.

Hátborzongatóan izgalmas történet egy kétségbeesett anya megpróbáltatásairól. A General Press könyvét elsősorban erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.
 
Újrakezdés romok között

1945 tavaszán iszonyatos megpróbáltatások vártak Berlin lakosaira. Három nővér áll zokogva a Thalheim család luxusáruházának romjai előtt. A semmiből kell újrakezdeniük az életüket. Brigitte Riebe német szerző neve nem ismeretlen a magyar olvasók számára. Számos bűnügyi történetet, novellát és regényt írt pályafutása során. A Berlin nővérei – Az újrakezdés című kötetében bemutatja, hogy milyen komoly próbatételek várnak arra, aki szeretné valóra váltani az álmait.

A Thalheim nővérek elszántan igyekeznek talpra állni a háború utáni világban. A legidősebb lány, Rike beleveti magát az üzleti életbe, hogy helyreállítsa a családi vállalkozásuk régi dicsőségét. Nincs könnyű dolga a könyörtelen üzletemberek között, ráadásul a sötét múlt egyik titka megrendíti az élete addig biztosnak hitt alapjait. Viharos napjai attól sem lesznek egyszerűbbek, hogy váratlanul rámosolyog a szerelem. Megismerkedik egy felkavaró, olasz férfival, és megérti, hogy még egy üzletasszonynak is lehetnek érzelmei.
 
Halálos tangó

Félelmetes dolgokról és megdöbbentő bűncselekményekről értesülhetünk Vanessa Schneider könyvéből. Nem egy regényt vehetünk a kezünkbe, mert ez a mű egy tragikus igaz történet tényfeltáró leírása. Főszereplője az író unokatestvére, a gyönyörű Maria Schneider. Az idősebb nemzedék tagjai bizonyára emlékeznek a nevére és az arcára.

Ez a tizenkilenc éves lány volt a botrányos Bertolucci-film, Az utolsó tangó Párizsban főszereplője. Vanessa alapos munkát végzett, amikor feltárta és számos dokumentumból összerakta a problémás gyermekkorú, saját magát kereső kamaszlány tévelygéseinek krónikáját a hippik és a szexuális forradalom Franciaországában. Azt hihetné az ember, hogy ha egy fiatal nő világhírű sztárokkal játszik együtt, akkor fényes karrier és nagyszerű pályafutás vár rá.

Mariával ehelyett egész más történt. Hiába beszélt mindenki a szabadságról, a nők felemeléséről, a művészvilágban a szexualitás tárgyaként kezelték őket. Az utolsó tangó Párizsban könyörtelen csapdának bizonyult. Tönkretette a fiatal nő pályafutását és a magánéletét is. A történet nem csupán izgalmas korrajz, de megmutatja, milyen nehéz egy olyan ifjú nőnek a kitörése, aki magával hordozza gyermek- és serdülőkorának számtalan sebhelyét.
 
A szeretet ünnepe

Amanda Prowse huszonegy regényét tucatnyi világnyelvre lefordították már, történetei gyakran szerepelnek a sikerlisták első helyén. Az Egyszemélyes karácsony hősnője egy gyermekét nagyon szerető édesanya. Meg életében mindig is fontos szerepet játszott a karácsony. Arról álmodozott, hogy felnőttként, szerető családja társaságában boldogan állhat majd a karácsonyfa mellett.

A sors azonban másként döntött. A szobájukban most végre ott áll a gyönyörűen feldíszített fa a kandalló mellett, és a szépen megterített asztalra is nemsokára felkerülnek az ünnepi vacsora ínyencségei is. Ráadásul a kisfia, Lucas is izgatottan várja a csengettyűszót. Meg szeretné elhitetni magával, hogy ez a karácsony így tökéletes.

Neki aztán nincs is szüksége egy odaadó férjre! New Yorkban azonban különleges, csodálatos dolgok is megtörténhetnek. A fiatal nő olyasvalakivel találkozik, aki egyetlen pillanat alatt megváltoztatja az életét. Hirtelen fényárba borulnak a szürke hétköznapok, és talán még az is megtörténhet, hogy Meg pontosan azt kapja karácsonyra, amire a szíve mélyén a legjobban vágyott.
 
Kaland a jeges északon

Egy másik karácsonyi történetet is szeretnénk bemutatni az olvasóinknak. Debbie Macomber hitet tesz amellett, hogy a szerelem a legváratlanabb pillanatokban is lecsaphat az emberre.
Az alaszkai vakáció hősnője, Josie a szakácsiskola legkiválóbb tanulója. Ügyessége jutalmául a nagyváros legmenőbb új éttermében dolgozhat majd.

Csakhogy amíg a munkálatok tartanak, valamiből addig is meg kell élnie, éppen ezért egy alaszkai kisvárosban vállal állást. Megbarátkozik az idős túravezetővel, majd pedig egy titokzatos fiatalemberrel, Palmerrel is. A csodálatos északi tájon tiszta szerelem szövődik a két fiatal között. A régimódi fiú megkéri a kedvese kezét.

Josie nagyon nehéz helyzetbe kerül. Nem tudja, mit válasszon. A tiszta szerelmet vagy a csillogó nagyvárost, a csodálatos karrier ígéretét? Az biztos, hogy másnap hajnalban indulni fog az utolsó komp. Vajon felszáll rá?

Jó olvasást, szép könyvélményeket kívánunk magazinunk minden olvasójának!

Ajánló
Ajánló
Szilveszter éjjel

Szilveszter éjjel

Az év utolsó napján, szilveszter éjjelén nem egyszerű hazajutni, ezért szétnéztünk, hogy itt a...

Közös otthoni programok a téli szünetre

Közös otthoni programok a téli szünetre

A karácsony és újév közötti napokban, a néha hosszúnak tűnő téli szünetben sok elfoglaltságot...

A zenegyűlölő – Operasokk a MOM Kulturális Központban

A zenegyűlölő – Operasokk a MOM Kulturális Központban

Hámori Máté karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője azt szeretné, ha minél többen...