Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-02-17

Szépség a nagyvárosban – Ellensúlyozzuk a káros hatásokat!

Szépség a nagyvárosban – Ellensúlyozzuk a káros hatásokat!

Talán észre sem vesszük, hogy a mindennapokban mennyi külső hatás tépázza meg szépségünket. A téli időjárási viszonyok, a nagyvárosi levegő, illetve a technikai eszközök használata mind nyomot hagyhat a bőrünkön. Nézzük, hogyan védekezhetünk ezek ellen!
 
Egy hétköznap reggel, mire beérünk a munkahelyünkre, a por, a kipufogógázok, a cigarettafüst és a városi levegő különböző szennyeződései szinte beleivódnak a bőrünkbe. De a hidegről az esetleg túlfűtött járművekre vagy helyiségekbe lépés is próbatétel elé állítja a bőrt. És akkor még nem is említettük a számos technikai eszköz által kibocsátott kék fényt, amire szintén ügyelnünk kell, hiszen mindenhol körbevesz minket. Ez érkezik hozzánk a mobiltelefonunkból, a számítógépből, a tévéből és még az energiahatékony fényforrásokból is. Ehhez még kapcsolódik a városi lét rohanó tempója, a stressz, a hektikus étkezés és az alváshiány: ezek a hatások mind alattomosan károsítják a bőrszöveteket, gyorsítják az öregedést.
 
Nappali védelem

Érdemes olyan nappali arcápoló termékeket választani, amelyek illeszkednek a városi élethez. Legyenek gazdagok antioxidánsokban, mert így tudjuk felvenni a harcot az öregedést gyorsító, káros szabad gyökökkel szemben. Emellett legyenek bennük gyulladáscsökkentő hatóanyagok, amelyek erősítik a bőr természetes védőrétegét és segítenek a méregtelenítésben is.
 
Éjszakai bevetés

A bőrsejtek éjszaka tudnak a legjobban regenerálódni és újratermelődni. Éjjel a bőr legmélyebb sejtjeibe is eljutnak a tápanyagok. Ilyenkor vessük be azokat a speciális szereket, amelyek tele vannak a regenerálódáshoz szükséges hatóanyagokkal és ellensúlyozzák a káros környezeti hatásokat.
 
Láthatatlan réteg

Mintha egy védőpajzsot vennénk magunkra, ha munkába indulás előtt szennyeződések ellen kifejlesztett arcpermetet használunk. Ez a láthatatlan réteg megvédi bőrünket a szálló portól és az egyéb, a levegőben lévő részecskéktől, amelyek megülnek a pórusainkban. Ezt a permetet akár a smink fölé is fújhatjuk, és naponta többször bevethetjük, hiszen fel is frissít minket.
 

Óvó smink

Nemcsak az arcpermettel, hanem már a sminkünkkel is megvédhetjük magunkat a káros hatásoktól. Ma már léteznek olyan alapozók és púderek, amelyek segítenek elkerülni a bőrt érő szennyeződések mélyre kerülését, miközben hagyják lélegezni azt.

De ami még fontosabb, olyan fényvédő komponenseket tartalmaznak, amelyek megvédik a bőrt a káros kék fénytől.
 
Koncentrált ápolás

A nappali kék fény is káros, még többet ront azonban bőrünk állapotán, ha késő este ér minket. Ha az ágyunkban mobilozunk vagy használjuk a tabletünket, a kék fény miatt a bőrünk nem kapcsol regeneráló üzemmódba, hiszen ez a káros fény azt üzeni neki, hogy még aktív állapotban vagyunk. Válasszunk olyan koncentrált cseppkivonatot, amit bőrünk számára kifejezetten a kék fény ellen fejlesztettek ki, illetve intenzív hatású, regeneráló szérumokat.
 
Felszabadult tincsek

Ha a bőrünket érő szennyeződésekről beszélünk, nem hagyhatjuk ki a hajunkat sem, hiszen a városban szálló porszemcsék a fejbőrünkön és a tincseinken is megtapadhatnak. Emiatt a fejbőr nem tud megfelelően lélegezni, a hajszálak fakóvá és élettelenné válnak. Szükségünk van olyan mélyen tisztító samponra vagy fejbőrradírra, ami – miközben tisztít – méregtelenít is, ezáltal fokozza a bőr vérkeringését.
 
Vegyszerek nélkül

Ha nemcsak a szépségünk fontos számunkra, hanem az is, hogy egészségesen, vegyszerek nélkül őrizzük meg bőrünk fiatalságát, keressük fel a kerületben a PP Biokozmetikát! Itt magasan képzett, a Biola termékekre szakosodott kozmetikusok dolgoznak, többéves szakmai tapasztalattal és gyakorlattal a hátuk mögött. A szalon szakemberei Bio, Natúr és Demeter arc-, valamint testkezelésekkel, ingyenes bőrdiagnosztizálással, thai masszázzsal, valamint bőrápolási szaktanácsadással várják a természetes szépülés híveit.

Ajánló
Ajánló
A tökéletesen sima bőr titka

A tökéletesen sima bőr titka

A lézeres kezelések jó szolgálatot tesznek a szépségápolás területén. Így például a világ első...

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

A téli időszakban a kipirosodó, száraz és viszkető bőr sokaknak gondot okoz, de a kellemetlen...

Szilveszter éjjel

Szilveszter éjjel

Az év utolsó napján, szilveszter éjjelén nem egyszerű hazajutni, ezért szétnéztünk, hogy itt a...