Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-05-11

Megmentő angyalok – Az ápolók nemzetközi napja

Megmentő angyalok – Az ápolók nemzetközi napja

Május 12-én azokat a lelkiismeretes segítőket ünnepeljük, akik a legnehezebb helyzetekben is ott állnak mellettünk, vigyáznak ránk, ügyelnek az egészségünkre. Az ápolók nemzetközi napja nagyszerű alkalom arra, hogy kifejezzük hálánkat és tiszteletünket a hazai egészségügyben dolgozók előtt is.

Már az ókori görögök is jól tudták, hogy a legfőbb kincsünk az egészség. Az emberiség évezredes harcot folytatott és folytat a különféle kórokozók, valamint betegségek ellen. A gyógyító emberek, a Gyógyulás Házának papjai és papnői, a falusi gyógyfüves asszonyok, később pedig az egyetemek orvostudományi karain kiképzett doktorok nagy tiszteletnek örvendtek a kortársaik között.

Az elmúlt százötven évben az orvostudomány hatalmas fejlődésen ment keresztül. Közös erővel, összefogva olyan betegségeket sikerült térdre kényszerítenünk, amelyekről őseink évszázadokon keresztül azt gondolták, hogy legyőzhetetlenek. Ebben a hősies küzdelemben hatalmas szerep jut az orvosok munkáját segítő, a betegek mindennapjait megkönnyítő ápolónőknek és ápolóknak.
 
Gyógyír a világ bajaira

Már a múlt század ötvenes éveiben felmerült, hogy kellene egy nap, amikor róluk emlékezünk meg. Az új ünnep meglehetősen nehezen született meg. 1953-ban ugyanis az amerikai Egészségügyi Minisztérium vezető munkatársa, Dorothy Sutherland tárgyalt az akkori elnökkel, Eisenhowerrel az ápolók miatt. Dorothy azt javasolta, hogy szenteljenek nekik egy napot, ám a szigorú elnök ezt nem hagyta jóvá.

Tizenkét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1965-ben az Ápolónők Nemzetközi Tanácsa megünnepelhesse a kórházakban, klinikákban és a különféle egészségügyi létesítményekben dolgozó, szolgáló szakembereket. 1974-ben született a döntés, hogy az emléknap május 12-e legyen.

1820-ban ugyanis azon a napon született Florence Nightingale, a modern nővérképzés, a betegellátás reformjának szülőanyja, a bizonyítékokon alapuló orvoslás egyik úttörője. Az ápolókról azóta is minden évben megemlékezünk. A nap minden egyes alkalommal kap valamilyen központi témát, amivel a résztvevők részletesebben is foglalkoznak. Ilyen volt a biztonságos anyaság, az iskolai orvosi ellátás, az időskor egészségügyi kérdései, de megvizsgálták azt is, hogy az egészséges családok miként tehetik erősebbé az egészséges nemzetet.

2018-ban azt a témát járták körül, hogy az egészség miért alapvető emberi jog, tavaly pedig megnézték, hogyan lehet minden embertársunk számára biztosítani a betegellátást. Az idei nap témája nem más, minthogy miként lehet meggyógyítani a világ bajait.


Május 12-én világszerte számos olyan rendezvényt tartanak, amelyeken minden korosztály izgalmas és hasznos dolgokat tudhat meg a saját egészségi állapotát érintő kérdésekről.
 
Egy csodálatos asszony

1907-ben az egész világ felkapta a fejét, amikor megjelent azok névsora, akiket VII. Eduárd brit uralkodó Becsületrenddel tüntetett ki. A listán szokás szerint akadtak katonák, felfedezők, egyházfők, politikusok, de a közvélemény nem miattuk jött lázba. Igazi szenzációnak számított, hogy a Brit Birodalom története során első alkalommal egy nő is megkapta a rangos kitüntetést.

Persze Florence Nightingale-t nyugodtan tekinthetjük ugyanolyan harcosnak, mint a katonákat. Elszántan küzdött a betegekért, a sebesültekért, megteremtette az egészségügyi ellátás etikai alapjait, és megmutatta az egész világnak, hogy miért olyan fontos mindannyiunk számára, hogy az ápolók megfelelő erkölcsi és anyagi elismerésben részesüljenek.

Annak, hogy felkerülhetett a kitüntettek névsorára, többek között az is az oka volt, hogy a királyi hadsereg állománya lelkesen és elszántan támogatta. A katonák mélyen tisztelték megmentő angyalukat, akinek a Lámpás Hölgy nevet adták. Florence rászolgált az elismerésükre és a szeretetükre.
 
Harminchárom éves volt, amikor harcok robbantak ki a Fekete-tenger partján. A krími háború elején a megsebesülés szinte egyenlő volt a biztos halállal. A Törökországban működő brit katonai kórházakban sorra haltak meg a sérültek. Amikor Florence Nightingale felfigyelt erre a szörnyű helyzetre, a rá jellemző elképesztő akaraterővel átszervezte a sebesültek ellátását. Kőkemény elszántsággal elérte, hogy javuljanak a higiéniás viszonyok, és kikényszerítette a legkorszerűbb módszerek bevezetetését.

A katonák persze azonnal felfigyeltek arra, hogy egyre több olyan bajtársuk tér vissza az ezredekbe, akikről biztosra vették, hogy az órái meg vannak számlálva. Florence odaadóan ápolta a sebesülteket. Azért nevezték el Lámpás Hölgynek, mert az éjszaka sötétjében is odament a szenvedőkhöz, hogy segítsen rajtuk.
 
Elismerés és hála

A háborút követően hősként ünnepelték. Otthon is sikerült megreformálnia az egészségügyi ellátást. Elsőként alkalmazott statisztikai módszereket: gondosan elemezte a betegápolás hatékonyságát, és ezzel újabb emberéleteket mentett meg. Ráadásul azt vallotta, hogy minden embernek joga van az alapvető méltósághoz és a megfelelő ellátáshoz.

A műveltsége miatt is igazi csodának számított. Jól beszélt angolul, görögül, franciául, németül, olaszul és latinul. Lehetett volna egy gazdag báró felesége is, de úgy érezte, hogy az isten más sorsot szánt neki, ezért az életét a betegek és a sérültek ápolásának szentelte. 1858-ban ő volt az első nő, akit beválasztottak a Királyi Statisztikai Társaságba. Megreformálta a tábori kórházak rendszerét, hatékony módszereit 1947-ig használták. 1883-ban Viktória királynő tüntette ki.

Csodálatos életműve és értékes hagyatéka miatt rászolgált arra, hogy az ő születésnapján mondjunk köszönetet mi is itthon, a magyar kórházakban fáradhatatlanul értünk dolgozó egészségügyi szakembereknek.

Különösen nagy jelentősége van ennek most, ezekben az embert próbáló időkben, amikor az egészségügyi dolgozók a koronavírus-járvány alatt is áldozatos munkát végeznek, így mindannyiunk nevében mondhatjuk:
 
KÖSZÖNJÜK!

Ajánló
Ajánló
Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Az egyik legfontosabb természeti kincsünk a termőtalaj. Ennek megőrzése során egymásra...

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

Kevés olyan sportág létezik, amelynek népszerűsége vetekedhetne a labdarúgás elismertségével....

Megfontoltan és bajok nélkül – november 30. a számítógépes biztonság világnapja

Megfontoltan és bajok nélkül – november 30. a számítógépes biztonság világnapja

Az elmúlt negyven évben elképesztő mértékben elterjedtek a különféle számítógépek. A biztonságos...