Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-07-06

Európa védőszentje – Nursiai Szent Benedek

Európa védőszentje – Nursiai Szent Benedek

Szent Benedek neve immár ezerötszáz éve egyet jelent az elmélkedéssel, az erős hittel, a fényűzésről való lemondással és a nagyobb közösség odaadó szolgálatával. A bencés rendet létrehozó, kiemelkedő jelentőségű gondolkodóról július 11-én emlékeznek meg a nagyvilág katolikusai.


Győrben, Tihanyban vagy éppen Pannonhalmán járva gyakran találkozhatunk bencés szerzetesekkel. A Szent Benedek Reguláját követő testvériség már a magyar államalapítás idején eljutott hozzánk. Árpád-házi királyaink uralkodása alatt a rend felvirágzott a Kárpát-medencében. Kilencven kolostoruk működött Magyarországon, amelyek óriási hatást gyakoroltak a hazai tudományos élet és kultúra fejlődésére. A szemlélődő szerzetesek azon az úton haladtak, amelyet a rendüket életre hívó Nursiai Szent Benedek jelölt ki számukra.
 
Egy csodálatos testvérpár

A későbbi katolikus szent 480 körül született Itália Umbria régiójában, Nursiában. Előkelő családból származott, és a szüleit boldoggá tette, hogy a gondviselés nem egy, hanem két gyermekkel ajándékozta meg őket egyszerre. Benedek ikertestvére, Skolasztika maga is bekerült a szentek közé. Ugyanolyan erős hit lobogott benne, mint Benedekben, és már egészen fiatalon eldöntötte, hogy Isten útján fog járni. Idősebb korában minden évben találkozott fivérével, együtt imádkoztak, és megvitatták az egyház legfontosabb dolgait.

Benedek fiatal korában még nem lehetett sejteni, hogy egyszer az egész kereszténység gondolkodását meghatározó, vallásos vezető lesz belőle. Ekkoriban nehéz idők jártak Európára.
 
Az ókort a középkorral összekötő zűrzavaros, nehézségekkel és sorscsapásokkal teli időszakban semmivé foszlottak a régi értékek, és az ismert világot barbár seregek árasztották el. Európa nyugati részén már csak álom volt a Római Birodalom, és az egykori tündöklő civilizáció helyét a germán fejedelmek hadakozó államai vették át. Az embereknek hitre és vigasztalásra volt szükségük ebben a időszakban.
 
Örökös küzdelem

Benedek élhette volna az előkelő fiatalemberek életét, ám neki gyorsan elege lett a világi örömökből. Úgy döntött, hogy hátat fordít az emberek hívságainak, ezért elvonult egy barlangba. Három éven keresztül remeteként elmélkedett. Életéről I. Nagy Szent Gergely pápa életrajzi művéből tudhatunk sokat. Benedek elszántan küzdött a bűnök csábítása ellen. Amikor megtért, egyre több csoda történt körülötte. Az egyszerű embereket meglepte azzal, hogy egyfolytában harcolt a sátán ellen.

Gyorsan nagy hírnévre tett szert, és egyre több kortársa érezte úgy, hogy követni kellene a példáját. Úgy vélték, hogy a jövőbe lát, képes mások gondolatait meghallani, nem vonatkoznak rá a hétköznapi világ természeti törvényei, és a tekintete elől nem rejtőzhetnek el a természetfeletti erők sem.

Életében akkor következett be a legnagyobb fordulat, amikor 530 körül Monte Cassino hegyén kolostort alapított. Ez a hely mind a mai napig a bencés rend legfontosabb kolostorának számít.
 
A legyőzhetetlen szent

Ebben a korszakban a keresztény világ számos területén működtek szerzetes közösségek. Életmódjukat, mindennapjaikat azonban nem határozták meg egységes és világos szabályzatok. Ahogy teltek az évek, egyre több hívő járult Benedek elé, hogy az életük legkülönbözőbb területeivel kapcsolatban a tanácsait kérjék. Ő ekkor döbbent rá arra, hogy a szerzeteseknek egyértelműen megfogalmazott, világos útmutatásra van szükségük. Jól ismerte a korábbi egyházatyák munkásságát.

Tanulmányozta Nagy Szent Vazul, Cassianus Szent János, valamint Hippói Szent Ágoston munkáit. Hamarosan már tucatnyi kolostorban bízták rá a rend fenntartását. Egységes szervezetet hozott létre, és elősegítette, hogy a szerzetesek életét ne zavarják meg külső tényezők. Folyamatosan arra törekedett, hogy a különböző korábbi kolostori szabályzatokra és a saját tapasztalataira támaszkodva átfogó és mindenki által elfogadható keretet adjon a nyugati szerzeteseknek. Megírta élete főművét, a Regulát.
 
Erős hit és odaadás

Figyelemre méltó, hogy nem követelt meg a híveitől eltúlzott áldozathozatalt, önkínzó, aszkétikus gyakorlatokat, valamint túlságosan szigorú böjtölést sem írt elő. Ugyanakkor átfogó, keresztény életprogramot adott, és arra szólította fel a szerzeteseket, hogy elszántan, a szívükben őszinte szeretettel kövessék Krisztust. Nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a testvéri közösségek tagjai gondoskodjanak a lélekről és a testről is.

Ennek következtében mind több világi hívő zarándokolt el a kolostorokhoz és a Regulát átvevő apácák zárdáihoz, mivel az ott élők nemcsak a szerzetesek betegségeit kezelték, de önzetlenül segítettek azokon is, akik hozzájuk fordultak.

Benedek szerénységét jól mutatja, hogy a nagy mű végén leszögezi, alkotása távolról sem teljes, viszont iránymutatást nyújt mindazoknak, akik a teljesség elérésére törekedtek.

Egy eredményekkel teli életút végén, Monte Cassino hegyén, legfontosabb kolostorában hunyt el. Csodálatos cselekedeteiről számos tanú számolt be az egyházi hatóságoknak. III. Honorius pápa a XIII. században emelte be az egyház szentjei közé. 1964-ben VI. Pál pápa Európa védelmező szentjévé avatta. Szent Benedek feledhetetlen érdeme, hogy erőssé, az évszázadok múlásának ellenálló intézményévé változtatta a nyugati szerzetesek közösségeit, és nagyban hozzájárult az európai szellemiség kialakulásához.

Tanítványai és követői mind a mai napig itt élnek közöttünk, és a történelem viharaival dacolva mesterük útmutatását követően folytatják nagy munkájukat. A rend tagjai közül többen lettek szentek, és a pápák tiaráját is kéttucatnyi bencés szerzetes viselte az évszázadok folyamán.

Hazánkban is több helyen működnek rendházaik, emellett idősek otthonát és oktatási intézményeket működtetnek. Szent Benedek erőfeszítéseinek hála, remekül megállják a helyüket még a mai, gyorsan változó világban is.

Ajánló
Ajánló
Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Az egyik legfontosabb természeti kincsünk a termőtalaj. Ennek megőrzése során egymásra...

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

Kevés olyan sportág létezik, amelynek népszerűsége vetekedhetne a labdarúgás elismertségével....

Megfontoltan és bajok nélkül – november 30. a számítógépes biztonság világnapja

Megfontoltan és bajok nélkül – november 30. a számítógépes biztonság világnapja

Az elmúlt negyven évben elképesztő mértékben elterjedtek a különféle számítógépek. A biztonságos...