Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-11-10

Hősök, mártírok és példaképek – a magyar szentekre emlékezünk

Hősök, mártírok és példaképek – a magyar szentekre emlékezünk

November 13-án sok keresztény emlékezik meg a magyar szentekről és a boldogokról. E szép hagyománynak köszönhetően a hívők körében elevenen élnek mindazok a fontos személyiségek, akik gyakran az életük feláldozásával, másoknak példát mutatva sokat tettek a keresztény hit elterjedéséért, megszilárdulásáért és megmaradásáért.


Azóta, hogy Krisztus alámerült a Jordán folyó vízében, rengeteg, az életével és cselekedeteivel példát mutató férfi és nő került be az egyház szentjei és boldogjai közé. Akadnak közöttük olyanok, akiknek a nevét szinte az egész világ jól ismeri. Ilyen a négy apostol vagy éppen az időben hozzánk közelebb álló kalkuttai Szent Teréz anya és a lengyel származású II. János Pál pápa.

Minden nemzetnek megvannak azonban a maga szentjei, akik ezer szállal kötődnek egy adott ország történelméhez, kultúrájához és hagyományaihoz. Sokat közülük erős népi kegyelet is övez. A szentek egy része nem lett világszerte jól ismert hős. Hiba volna azonban megfeledkezni a mindennapok vértanúiról és az egyház Istenbe temetkezett magyar misztikusairól.
 
Szülőföldünk gyermekei

A Kárpátok által körülölelt ősi föld számos szenttel ajándékozta meg az egyházat és a hívőket. A kereszténység hamarabb gyökeret vert Pannóniában, mint ahogy az új hazát kereső magyar törzsek megtelepedtek volna itt. A honfoglalás előtti időszakból hét, későbbi magyar szentet ismerünk. Közülük a leghíresebb Tours-i Szent Márton, aki az akkori Római Birodalom földjén, Savariában, vagyis a mai Szombathelyen született. Nem csupán Franciaország védőszentje, de szülőföldjéé is. Amikor István király döntő csatába indult a lázadó Koppány ellen, Szent Márton támogatását kérve vívta ki a győzelmét.

A honfoglalás után a magyar törzsek és az ő leszármazottaik adtak szenteket és boldogokat a hívők közösségének. Szent Istvántól kezdve ezek száma a megközelíti az ötvenet. Ráadásul jelenleg is több kiemelkedő vértanú boldoggá avatása van folyamatban. 

A magyar szentek képmásával számos helyen találkozhatunk. Olyan gyönyörű alkotások is születtek, amelyek szentjeink nagyobb csoportját ábrázolják egyszerre. Ilyet megtekinthetünk Budapesten a Magyar Szentek templomában, Krakkóban, az Irgalmasság Bazilikájában és Rómában, a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában.
 
Ezeréves láncolat

A magyar szentek hosszú sorát az államalapító Szent István nyitja meg, aki egységes keresztény állammá szervezte a honfoglaló törzsek laza szövetségét. Apostoli királynak tekintjük, mivel az erős, modern állam létrehozása közben létrehozta a magyar keresztény egyházat is. Érsekséget, püspökségeket és monostorokat alapított. Keze, a Szent Jobb a mai napig fontos ereklye.

A magyar szentek hosszú láncolata több mint ezer éve, megszakítások nélkül folytatódik. Szentjeink nemcsak számunkra fontosak, de időnként meghatározó szerepet játszottak más európai nemzetek életében is. Szent Erzsébet Németország, skóciai Szent Margit Skócia, Szent Eiréne (Szent László leánya) a Bizánci Birodalom, Szent Kinga és Szent Jolánta pedig Lengyelország és Litvánia keresztényei számára kiemelkedően fontos.

Első királyunk kultuszának megerősödéséhez nagyban hozzájárult az is, hogy hamar bekerült a szentek közé. I. László már a 11. század végén kezdeményezte a megfelelő eljárás elkezdését. 1083. augusztus 20-án, miután számos csoda történt, sor került István király szentté avatására. Ugyanezen a napon került be a szentek közé fiatalon elhunyt fia, Imre herceg és a mártír Gellért püspök.

Húsz évvel ezelőtt történelmi eseményre került sor a Szent István-bazilika előtt. I. Bertalan konstantinápolyi pátriárka bejelentette a hívőknek, hogy a keleti keresztények is felvették szentjeik sorába István királyt. Ez azért különleges, mert 1054, vagyis a nagy egyházszakadás óta Szent István király az első olyan, akit a katolikusok és az ortodoxok egyaránt tisztelnek. Királyunk kultusza a török kiűzése után még inkább megerősödött. Ekkor XI. Ince pápa az egész egyházra kiterjesztette a kultuszt.

Az Árpád-ház gyermekeiből sokan bekerültek a szentek közé. Szent Lászlót Szent Piroska, Szent Erzsébet, Szent Margit, Prágai Szent Ágnes, Szent Kinga, Portugáliai Szent Erzsébet követte. Uralkodócsaládjaink később is adtak szenteket az egyháznak. Szent Hedvig Nagy Lajos király leánya volt. Persze nem csak az uralkodóházak tagjai kerültek be a szentek közé, Kapisztrán Szent János bátran szembeszállt Hunyadi János oldalán a Nándorfehérvárat ostromló törökökkel, majd a győzelmet követően a pestis áldozata lett. Szent Márk, Szent István és Szent Menyhért pedig 1619-ben halt vértanúhalált Kassán.

A magyar boldogok között olyanokat találunk, mint Sebestyén esztergomi érseket (Szent István király kortársát), Gizella bajor hercegnőt, István király feleségét, Özsébet, a pálos rend megalapítóját, Gertrúdot, Szent Erzsébet leányát, Bátori Lászlót, a Biblia és a szentek életének magyarra fordítóját, Temesvári Pelbártot, IV. Károly királyt, Salkaházi Sárát, közel száz zsidó megmentőjét, báró Apor Vilmost vagy Romzsa Tódor munkácsi vértanúpüspököt. Az elmúlt évtized során avatták boldoggá Bogdánffy Szilárd és Scheffler János püspököt, Sándor István szalézi és Brenner János ciszterci szerzetest.

November 13-án tehát olyan férfiakról és asszonyokról emlékeznek meg a hívek, akik fontosnak tartották honfitársaink sorsát, és akár az életük feláldozása során is megpróbálták megvédeni az itt élőket, a magyarok egyházát és a keresztény hitet.

Ajánló
Ajánló
Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Az egyik legfontosabb természeti kincsünk a termőtalaj. Ennek megőrzése során egymásra...

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

Kevés olyan sportág létezik, amelynek népszerűsége vetekedhetne a labdarúgás elismertségével....

Megfontoltan és bajok nélkül – november 30. a számítógépes biztonság világnapja

Megfontoltan és bajok nélkül – november 30. a számítógépes biztonság világnapja

Az elmúlt negyven évben elképesztő mértékben elterjedtek a különféle számítógépek. A biztonságos...