Menü
Aktuális

 2018-11-01

Köd, gyertyák és szép szokások - Szent András hónapja

Köd, gyertyák és szép szokások - Szent András hónapja

Novemberben, a régi időkben jogosan énekelhették azt, hogy „hidegen fúj az őszi szél, zörög a fán a falevél", azonban az emberek nem ijedtek meg a közeledő tél árnyékától, hanem fegyelmezetten elvégezték a szükséges ház körüli munkákat, disznót vágtak, felkészültek a zord napokra. A házon kívül is felragyogott a gyertyák fénye, mert ilyenkor emlékezünk meg az elhunytakról, a kereszténység sok szentjéről, és egy nagyon fontos apostolról, Szent Andrásról. 

A magyar hagyományok sok szálon kapcsolódnak az ősi rómaiak civilizációjához is, amelynek öröksége néha olyan szépen belesimul a hétköznapjainkba, hogy nem is vesszük észre, amikor a régi itáliaiak nyomdokaiban haladunk. Talán éppen a légiók hozták el hazánk területére a hónapjaink ma is használt neveit. A november szót is Rómától örököltük. A kilenc, vagyis a novem szót találjuk meg benne, mivel a Julius Caesart megelőző évszázadokban ez volt a régi naptár kilencedik hónapja. 
 
Később kissé megváltozott az idő számítása, így lett novemberből a hűvös, ködös, néha már fagyos őszi napok hónapja, sorban a tizenegyedik. Ebben az időben élt az a galileai halász András, akiről századokkal ezelőtt a magyarok elnevezték a novembert.

A hit szolgálatában

Szent András, Krisztus egyik legfontosabb tanítványa valószínűleg öt évvel korábban született, mint a Megváltó. Akkoriban a Római Birodalom uralkodott a Szentföldön, így az észak-izraeli Galilea környékén is. András hasonlóan fivéréhez, Péterhez, halász volt, viszont tőle eltérően már egész korán nagy odaadással hallgatta Keresztelő Szent János szavait, és az ő útmutatását követve csatlakozott „Isten Bárányához", vagyis Jézushoz. Márk evangéliumában arról olvashatunk, hogy Jézus a Genezáreti-tó partján sétálva vette észre a két halászt. Magához hívta őket, és attól kezdve ez a két férfi nem a halak után vetette ki a hálóját, hanem az „emberek halásza" vagyis a krisztusi hit térítője lett.

Jézus kereszthalála után András hittérítőként messzi földeket bejárt. Valószínűleg eljutott a szkíták földjére és a Fekete-tenger partvidékére is. Sok orosz ember szilárdan hisz abban, hogy az apostol járt az ő hazájukban, és szóba kerül Kijev, de Novgorod városának neve is.

Alakjához számos legenda és hagyomány kapcsolódik. Különösen nagy tiszteletnek örvend a grúzok, az ukránok, az oroszok, de a skótok földjén is, akárcsak Cipruson, Máltán, Spanyolországban, vagy olyan távoli helyeken is, mint a Fülöp-szigetek.

Hosszú és sikeres hittérítő munkája végén megérkezett a görögországi Achaia tartományba. Itt a hit kérdése miatt vitába keveredett a prokonzullal, akit annyira felbőszített a keresztény apostol elszántsága és erős hite, hogy a halálba küldte. Eltérően Krisztustól, nem álló keresztre feszítették, hanem az úgynevezett András-keresztre, ami leginkább egy álló X betűre hasonlít. Az ereklyéit már az ókor vége előtt nagy becsben őrizték. Egy részük jelenleg újra Patrai városában található, ahová a 20. században kerültek vissza. Szent András egyházi ünnepe november 30-án van. 

Fények a sötétben

Novemberben azonban nem csupán az apostolról emlékeznek meg a hívők, de mindazokról a megdicsőült lelkekről is, akikről a kalendárium nem emlékezik meg név szerint. Az egyház már a 8. században is fontosnak tartotta, hogy megemlékezzenek ezekről a szentekről. III. Gergely és IV. Szixtusz pápa is sokat tett azért, hogy november elseje fontos ünnep legyen a keresztény világban.

A kereszténység és az ősi népi hagyományok összefonódását szépen mutatja, ahogy a Mindenszentek hagyományai összekapcsolódtak a halottak ünnepével. Ilyenkor nemcsak a templomokban ragyog a gyertyák fénye, hanem az ablakokban és a napnyugta után fényárba boruló temetőkben is láthatjuk őket. Megemlékezünk elhunyt rokonainkról, mindazokról, akik az életünk során fontosak voltak nekünk, de már nem lehetnek mellettünk. Kimegyünk a temetőbe, rendbe tesszük a sírokat, virágot teszünk rájuk, és gyertyát gyújtunk.

Mindebben egészen ősi európai hagyományok emlékei élnek halványan tovább. Az ablakban égő gyertya fénye a néphit szerint utat mutat a rövid időre hazalátogató lelkeknek. Sok helyen ezen az estén egy terítékkel több került az asztalra, mert ezzel tisztelték meg a hazalátogató ősök szellemét. Ismerünk egy olyan magyarázatot is a sírokra kitett gyertyákra, hogy ezek fénye már a visszaúton szolgál útmutatóként. Az elhunyt nem időzik sokat ugyanis otthonában, hanem elindul vissza a sírja felé. 

Mit hoz a jövő?

Őseink hosszú évszázadokon át gondosan megfigyelték a természetet, hiszen az életük és megmaradásuk múlott azon, hogy „értsék a hó, a felhők, a szelek szavát". Mindenszentek napja is alkalmas volt annak előrejelzésére, hogy milyen lesz az időjárás.

Levágtak egy cserfaágat és megnézték a belsejét. Ha az nedves volt, akkor enyhe télre számítottak, míg a száraz ág farkasordító hideget ígért. Rossz jel volt, ha ezen a napon hullott a hó. A tapasztalat szerint az ilyen egészen márciusig nem olvad el. Ugyancsak a zord tél előjelének tartották, ha Mindenszentekkor nem esett eső. 
 
Szép szokások, hagyományok
 
Novemberben már kevés mezőgazdasági munkát lehetett elvégezni a hideg miatt.Elraktározták az utolsó kint maradt terményeket is, és felkészültek a hosszú télre.

November 11. egész Európában fontos ünnep. A szombathelyi születésű Szent Mártonról egy külön cikkben emlékezünk meg. 

November 25-én a keresztény világban egy vértanúról emlékeznek meg. Alexandriai Szent Katalin évszázadok óta nagyon népszerű. A napján meg tudták jósolni, hogy milyen tél várható. Ha hideg van aznap, akkor nem lesz fehér a karácsony.


A fiatalok azért tartották fontosnak ezt a napot, mivel ilyenkor azt is megsejthették, hogy ki lesz majd a párjuk. Van, aki böjtölt, és álmában meglátta a jövendőbelije arcát, míg mások gyümölcsfaágat tettek vízbe. Karácsonykor újra megnézték, és ha az ág kihajtott, akkor biztosak lehettek abban, hogy nemsokára oltár elé állhatnak. 

Szent András napján is sokan foglalkoztak a házasodáshoz kapcsolódó dolgokkal. Némelyik szokás meglehetősen mulatságosnak tűnik. Egyes falvakban a hajadonok odamentek a disznóólhoz, és jól megrugdalták az ajtaját. Utána gondosan füleltek és megszámolták, hogy hányszor röfögnek a malacok. A röfögések száma ugyanis elárulta, hogy hány hét múlva kötik be a fejüket.

A disznóól lakóira ettől függetlenül is nehéz idők vártak, mert megkezdődtek a disznóvágások. Jól jött a sok kolbász, sonka, füstölt hús a hosszú hideg téli hónapok során.

Ajánló