Menü
Aktuális

 2018-11-05

Márton-napi hagyományok, novemberi vigasságok

Márton-napi hagyományok, novemberi vigasságok

Szent Márton napjához rengeteg érdekes hagyomány kapcsolódik Európában és hazánkban is. A sok szép szokást a hegyvidéki svábok mind a mai napig őrzik, és népszerűek a Márton-napi vigasságok, a libalakomák és lámpás felvonulások. De vajon miért kapcsolódik éppen a liba a szombathelyi születésű szent püspök nevéhez? 

A középkori emberek életében nagyon fontos fordulópontot jelentett a tél beköszöntése. Amikor esett az eső, szürke köd borult a tájra, és dér borította a tarlót, akkor már nem lehetett odakint a szabadban mezőgazdasági munkákkal foglalkozni. Az emberek behúzódtak a tűzhely közelébe, és a nappali félhomályban vagy a parázs világosságánál végezték el azokat a munkákat – például a szerszámok javítását, a ruhák megfoltozását –, amelyeket odabent is meg lehetett csinálni.

Munka közben a családok jókat beszélgettek, énekeltek, és az idősebbek számos mesében osztották meg a letűnt évszázadok bölcsességét a következő nemzedékkel. A figyelő gyermekek így saját legszűkebb környezetükben, a tiszta forrásból merítve ismerhették meg környékük, szűkebb és tágabb közösségük szokásait és hagyományait. E tradíciók egy része jeles napokhoz kapcsolódott. November hónapban az egyik ilyen legfontosabb alkalom Szent Márton napja, november tizenegyedike volt.

Egy különleges katona

Kr. u. 316-ban Szombathely városában egy katonatisztnek fiúgyermeke született. Ez azonban még évszázadokkal Árpád vezér honfoglalása előtt történt, és hazánk nyugati része a Római Birodalom tartománya volt. A kis Márton apját is Pannóniába vezényelték, hogy ott harcoljon a civilizációt fenyegető barbár hordák ellen. Később az apa jutalomképpen Itáliában kapott földbirtokot, így a család áttelepedett a mai Pavia területére. Serdülőkorában Mivel apja sem ellenezte, már 15 évesen magára vette a katonai egyenruhát.

Márton azonban egészen különleges katonának bizonyult. Aranyból volt a szíve, és igyekezett segíteni az elesetteken, a szegényeken. Ekkoriban nagyon fontos dolgok történtek. Európa fordulóponthoz érkezett, mind többen vették magukra a keresztet, hogy Krisztus nyomdokaiban haladva a kereszténység hírvivői legyenek. Márton Itáliában ismerkedett meg a kereszténységgel, Jézus tanai a fiatal katonát is megérintették.

A legendák szerint egy napon Amiens város kapujában megpillantott egy szerencsétlen koldust. A férfit rablók támadták meg, elvették mindenét és csúnyán meg is verték. A szegény ember remegett a hidegtől. Márton ekkor leszállt lova nyergéből, és meleg köpenyét kettévágta a kardjával. E fegyvert azért kovácsolták, hogy vért ontsanak vele, ám Márton kezében a szeretet eszközévé vált. A koldus hálálkodva távozott, mert a fél köpeny megóvta az éjszaka hidegétől.

A sötétben azonban felettébb különös dolgok történtek. Éjszaka Márton álmot látott, amiben maga Krisztus állt előtte, és a tudtára adta, hogy a katona vele találkozott, mert koldus képében ő jelent meg előtte.

Egy új élet kapujában

A csodálatos élmény hatására Márton szakított addigi életével. Keresztény hite miatt nem akart embert ölni, és ezért gyávasággal vádolták meg. Márton ezt azzal cáfolta meg, hogy fegyvertelenül, csak a hite erejére támaszkodva akart csatába menni. Az ellenség azonban váratlanul békét kért. Később ezt a csodát sokan összefüggésbe hozták Márton hitével.

Elutasítva a fegyverforgatást, távozott a hadsereg kötelékéből, és megkeresztelkedett. Hittérítőként megmutatta a pogányoknak Krisztus útját, miközben bejárta a birodalom távoli tartományait, 361-ben pedig kolostort alapított.

Tours városában olyan nagy hatást tett a régi és az új keresztényekre, hogy 371-ben megválasztották püspöküknek. Mivel ő nem akart püspök lenni, ezért elbújt egy ólban. A hívei mindenütt keresték, és felfigyeltek a hangos gágogásra. A libák megmutatták, hogy hol találják a szerény leendő püspököt. 

Már az életében elterjedt az a legenda, hogy számos csodát tett. A sírja fölé 476-ban bazilikát építettek, és a holttestét ereklyeként tisztelték. Egy kortársa szerint csodát téve gyógyította meg az embereket, terjesztette a hitet, és még az alvilág hatalmával is szembeszállt. Hazánkban és a szomszédos Burgenlandban is védőszentként tisztelik. Egyes legendák szerint Szent István királyunk Szent Márton támogatását kérte a pogányok elleni harca során. Számos magyar település viseli a nevét, például Csíkszentmártom, Kebeleszentmárton vagy Turócszentmárton.

Hogy kerül a liba az asztalra?

Márton napján hagyományosan libát eszünk. Ebben a szokásban valószínűleg tetten érhető egy ősi római esemény emléke. Amikor a gallok Róma városát ostromolták, a túlélők a Capitoliumban sáncolták el magukat. Az ellenség éjszaka akart rájuk támadni, ám nem számítottak a rómaiak titkos fegyverére. Amikor az ismeretlen gallok odaértek a közelükbe, a Capitolium lúdjai ugyanis vadul gágogni kezdtek. A rómaiak felriadtak, lecsaptak az ellenségre, és életben maradtak.

Évszázadok teltek el, de nem feledkeztek meg a veszélyes éjszakáról. A ludakat sokáig „Avis Martini” (Mars ludai) néven emlegették. A középkorban pedig Európa jelentős részén elterjedt az a szokás, hogy Márton napján ludat egyenek az emberek. Úgy vélték, hogy akinek ekkor nem jut liba, az a következő esztendőben az éhséggel fog küszködni.

A libalakomához időjárás jóslás is kapcsolódott. Miután jókedvűen túljutottak az evésen, megvizsgálták az elfogyasztott liba csontjait. Ha fehér és hosszú a madár mellcsontja, kemény, havas tél várható. A hideg évszak viszont csapadékban szegény lesz, ha e csont rövid és barna színű. A fekete szín pedig sok esőre utalt.

Ez volt az esztendőnek az a napja, amikor le kellett zárni a régi dolgokat. A középkorban számos megállapodás Márton napján vette kezdetét, és a következő ilyen napig tartott. Ezen a napon kellett adót fizetni, ennek egy részét természetben adták a földesúrnak, például hizlalt liba formájában. Megbízóik elé járultak a kondások, a pásztorok és a kanászok. Ünnepélyes keretek között ilyenkor kapták meg a járandóságukat. Ennek pénzbeli részét Márton-garasnak hívták. 
Német földön a gyerekek Szent Márton napján papírból készített lámpásokkal felvonulást tartanak. 

A városokban a közös étkezés fontos szerepet játszott a céhek életében is. Márton-napon a mesterek libapecsenyével vendégelték meg a tanítványaikat. A középkorban a karácsonyt gyakran hosszú böjtölés előzte meg. A Márton-napi lakoma lehetővé tette, hogy még utoljára jóllakjanak. A finomságokhoz persze inni is kellett valamit. Kapóra jött, hogy a szőlőhegyeken ekkor kóstolták meg az abban az évben termett szőlőből készült újbort.

A sváb falvakban szívesen ettek libapecsenyét vöröskáposztával és knédlivel. Gyakran gyújtottak Martinsfeuernek nevezett Márton-napi tüzet. A fiatalok ezt körbetáncolták vagy átugrották. Előfordult, hogy feketére festették az arcukat, és fáklyás versenyfutást rendeztek. Márton-napi körmeneteket és felvonulásokat mind a mai napig tartanak Németországban, Ausztriában, Svájcban, de Belgium és Lengyelország egy részén is.

Ajánló