Menü
Aktuális

 2018-11-28

Advent a Hegyvidéken – a 2018-as Karácsonyi Vásár

Advent a Hegyvidéken – a 2018-as Karácsonyi Vásár

Decemberben ünnepeljük a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepét, a karácsonyt. A hónap során itt, a kerületben is ismét megtelik fénnyel és ragyogással a Városháza tér, ahol adventi ünnepségsorozat és a karácsonyi vásár várja az érdeklődőket. A részletes programban ön is egészen biztos megtalálhatja a legérdekesebb eseményeket, előadásokat, koncerteket. 

A karácsonnyal kapcsolatos ünnepségek advent első vasárnapján kezdődnek, és a keresztény kultúrkörben általában január 6-áig, vagyis Vízkereszt napjáig tartanak. A görög katolikusok a karácsony előtti hatodik vasárnaptól kezdik a felkészülést, míg más felekezetek a negyedik vasárnapot tekintik kiindulópontnak. A keresztény egyházi naptárban állandó ünnepeket és mozgó ünnepeket is találunk. Ez utóbbiakat évről-évre más-más napokon ünnepeljük meg. Közéjük tartozik többek között hamvazószerda, virágvasárnap, a húsvét és a pünkösd is. Advent első vasárnapja hagyományosan a Szent András apostol napjához eső legközelebbi vasárnap. 
 
Az Úr eljövetele

A keresztény egyházi év egyszerre kezdődik a karácsonyi ünnepkörrel. Az adventi időszak hossza évenként változhat attól függően, hogy az első vasárnap november 27. és december 3. között pontosan melyik napra esett. Elnevezése a latin „adventus Domini” kifejezésre vezethető vissza, melynek jelentése magyarul az, hogy „az Úr eljövetele”.

Az ünnepi időszak gyökerei egészen az V. századik nyúlnak vissza. Később VII. Gergely pápa döntött úgy, hogy az advent négy hetes legyen. Olyan szokások kapcsolódnak hozzá, mint a böjtölés, a Szent család-járás, az adventi naptár, és a mind a mai napig töretlen népszerűségnek örvendő adventi koszorú elkészítése. 

Ez utóbbi gyertyáinak megvan a maguk ősi, szimbolikus jelentése. Az első a hitet, a második a reményt, a harmadik az örömöt, a negyedik a szeretetet jelképezi. A négy gyertya a Városháza téren is fel fog ragyogni. Az alábbiakban látható részletes programból kiderül, hogy mikor gyújtják meg azokat, és milyen programok várják az ünnepelni vágyókat.
 
DECEMBER 2. VASÁRNAP

11.00   A Sashegyi Néptánccsoport táncbemutatója
11.10   Ünnepélyes megnyitó, a rajzpályázat díjátadója
15.00   A Magyar Népmese Színház
16.00   Az Istenhegyi Szent László Plébánia ifjúsági csoportja
17.00   Gyertyagyújtás az Istenhegyi Szent László Plébánia közreműködésével
18.00   Fényfestés
18.00   Az Oti Voice koncertje
14.00 - 13.00 Kézműves foglalkozás
 
DECEMBER 4. KEDD - JÖN A MIKULÁS!

16.00   Az Orbánhegyi Óvodák Tagóvodája Citromsárga csoportjának műsora
16.30   A Normafa Óvoda műsora
17.00   A Premier Művészeti Iskola koncertje: Radics Boglárka és Felföldi Adrián
 
DECEMBER 6. CSÜTÖRTÖK

16.00   A Táltos Óvoda Narancs Csoportjának műsora
16.30   A Városmajori Óvodák Csermely Tagóvodájának műsora
17.00   Tűzzsonglőrök - Szivárvány Táncszínház
 
DECEMBER 8. SZOMBAT

13.45   A Helen Doron angol nyelvű óvoda óvodásainak műsora
15.00   MákosGubás - Gubás Gabi koncertje
15.30   A Fóti Néptánccsoport előadása tánctanítással
16.30   A Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség műsora
17.00   Gyertyagyújtás a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség közreműködésével
17.45   A Crossfade Hammond Trió koncertje
14.00-től 17.00-ig kézműves foglalkozás

DECEMBER 9. VASÁRNAP

11.00   Bartha Tóni Bábszínháza: Paprika Jancsi visszatér
10.00 - 13.00 „Gyurmarci” marcipángyurmázás
 
DECEMBER 11. KEDD

16.00   A Zugliget Óvoda Rózsaszín csoportjának műsora: Kisded született
16.30   A Németvölgyi Általános Iskola műsora
18.00   Weszely Ernő harmonikaművész koncertje
 
DECEMBER 13. CSÜTÖRTÖK

16.00   A Hegyvidéki Mesevár Óvoda műsora
16.30   A Kimbi Óvoda műsora
17.00   A Premier Művészeti Iskola koncertje: Fodor Erik szólóestje
 
DECEMBER 15. SZOMBAT

15.00   Danny mesél: Mézeskalács úr meséje - Danny Bain előadása
16.00   A Spirit Gospel Kórus koncertje
16.30   A Budahegyvidéki Református Egyházközség műsora
17.00   Gyertyagyújtás a Budahegyvidéki Református Egyházközség közreműködésével
18.00   A Bettika Kvintett koncertje
14.00-től 17.00-ig kézműves foglalkozás
 
DECEMBER 16. VASÁRNAP

11.00   A Zabszalma együttes koncertje
10.00 - 13.00  „Gyurmarci” marcipángyurmázás
 
DECEMBER 18. KEDD

16.00   A Süni Óvodák műsora
16.30   A Táltos Óvoda Lila csoportjának műsora
16.45   A Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium műsora
18.00   A Premier Művészeti Iskola koncertje: Izsó Boglárka és Csókás Anna
 
DECEMBER 20. CSÜTÖRTÖK

16.00   A Táltos Csikó Óvoda Kék csoportjának műsora
16.30   A Mackós Óvoda nevelőtestületének műsora
18.00   Az Island együttes ír népzenei koncertje
 
DECEMBER 22. SZOMBAT

15.00   A Kaláka együttes koncertje
16.00   M. Tóth Zsolt jégszobrász bemutatója
16.30   A Városmajori Jézus Szíve Plébánia műsora
17.00   Gyertyagyújtás a Városmajori Jézus Szíve Plébánia közreműködésével
18.00   A Vintage Dolls koncertje
14.00-től 17.00-ig kézműves foglalkozás
 
DECEMBER 23 VASÁRNAP

11.00   Fabók Mancsi Bábszínháza: Ha betér az égi király
10.00 - 13.00 „Gyurmarci” marcipángyurmázás
 
A Hegyvidéki Karácsonyi Vásár bőséges kínálatában a kicsik és nagyok is találhatnak sok érdekességet. A Hegylakó Magazin munkatársainak nevében minden kedves olvasónknak boldog adventet kívánunk, és reméljük, hogy minél többször találkozhatunk velük a Városháza előtti tér vidám forgatagában.

Ajánló