Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2019-05-14

Mindennapi csodák között – a távközlés világnapja

Mindennapi csodák között – a távközlés világnapja

A távközlés, a telekommunikáció az életünk fontos, szerves része lett. Nehezen tudnánk elképzelni, hogyan nézne ki egy napunk, ha nem állna rendelkezésünkre egy megbízhatóan működő okostelefon, tablet, számítógép vagy éppenséggel az egyszerre szidott és áldott internet. Május 17-én ünnepeljük a telekommunikáció világnapját.

Másfél évszázaddal ezelőtt egész másként nézett ki a világ, amikor 1865-ben Párizsban elegáns, cilinderes, frakkos úriemberek gyűltek össze azért, hogy létrehozzák a Nemzetközi Távközlési Szövetséget. Az alapítók lovas kocsin, vagy jó esetben gőzmozdonnyal húzott vonaton érkeztek a francia fővárosba. Amikor a napilapok rajzolói – fényképezésről, videófelvételek készítéséről ekkor még csak néhány fantaszta álmodozott – gyorsan képet készítettek róluk, az „alapító atyák” ünnepélyes, de szigorú arccal fordultak az érdeklődők felé. Amikor ugyanis létrehozták a világ egyik legrégebbi, mind a mai napig működő nemzetközi szervezetét, igencsak bizonytalanok voltak. Érezték, hogy a civilizációnk eljutott egy fordulópontra, de nem tudhatták, hogy milyen fényes jövő vár a hírközlésre.
 
Az első információs robbanás

Ahogy a vasúti sínek eljutottak a világ legtávolabbi részeire is, úgy követték azokat a távíró, „a telegráf” oszlopai. A 19. század végén élő őseink jogosan érezhették magukat hasonló módon, mint mi manapság. Egyik napról a másikra – hála a távírónak – minden korábbinál több információ zúdult rájuk. 

Árvíz van Ceylonon? Akkor nemsokára drágább lesz a tea. Anarchisták megöltek egy orosz kormányzót Szibériában? Akkor csapatösszevonásokra fog sor kerülni Lemberg térségében, a Monarchia és a cári birodalom határán.

Elképesztő sebességgel jöttek a hírek, ráadásul felgyorsult a technika fejlődése. A szikratávíró után megjelentek az első távbeszélők. Feltalálták a fényképezést, a mozgófilmet, távközlési kábeleket fektettek le az óceánok mélyére. Világunk átlépte az új korszak küszöbét. 

Már a két világháború közötti időszakban felmerült, hogy nem okozhat-e bajt, ha minden korábbinál több információ közül lehet, vagy éppen kell válogatni. Már dédapáink is rájöttek a helyes megoldásra. Nem szabad felelőtlenül fejest ugrani az információ tengerébe, hanem megfontoltan kell viselkedni.
 
Használjuk okosan

1932-ben lerakták a mai Nemzetközi Távközlési Szövetség alapjait. Ez a szervezet otthon van a világ minden térségében, és számos bizottsága figyelemmel kíséri a fejlődést, valamint a változást. Elősegítik az egyes országok kormányzatainak munkáját.

Ajánlásaikat érdemes megfogadni, amikor a távközléssel kapcsolatos jogszabályokat hoznak. Olyan fontos dolgokkal foglalkoznak, mint a rádiókommunikáció, az egységes technológiák és szabványok kialakítása, és nemzetközi elismertség övezi az 1992 óta működő fejlesztési részleget. A szervezet központja Genfben található. 

Napjainkban rengeteg a dolguk, hiszen a kommunikáció elképzelhetetlenül fontos a 21. század embere számára. Hogy ez mennyire igaz, az könnyen kiderül, amikor elmegyünk nyaralni egy távoli szigetre vagy a hegyek közé, és ott nincs térerő, nem működnek az okos eszközeink. Sokan megdöbbennek egy ilyen helyzetben, és csak akkor érzik újra jól magukat, ha hazatérve újra megbízhatóan működik a mobil vagy a számítógép.

1973 óta a Nemzetközi Távközlési Szövetség fontos célkitűzésének tarja, hogy mindenki megértse, milyen változásokkal jár a technika forradalma. 2005 óta az ENSZ is odafigyel arra, hogy zökkenőmentes legyen a nemzetek átállása az információs társadalom felé vezető útra.

Az internet megszületése és elterjedése ugyanis mindent megváltoztatott. A világ még kisebb lett, könnyedén kapcsolatba léphetünk a glóbusz túlsó felén élő embertársainkkal is. A fejlődő országok számára nagy segítséget jelent, ha valaki megmutatja nekik, hogyan lehet áthidalni a digitális elmaradottság szakadékát.
 
Minden megváltozott

A tanításban és az útmutatásban fontos szerep jut a távközlés világnapjának, hiszen ilyenkor felvilágosító programokat tartanak, és általában alaposabban is körüljárnak egy-egy fontos témakört. Tavaly azt vizsgálták meg a tudósok, a szakemberek és az érdeklődök, hogy miként lehetne a mindennapi életünket elősegítő módon felhasználni a mesterséges intelligencia elterjedését.

A mesterséges intelligenciára alapuló technológiák egyre gyakrabban bukkannak fel, még egy átlagos internethasználó életében is. Ha megfontoltan és okosan alkalmazzuk ezeket, akkor sokat fejlődhet az egészség-, az oktatásügy, a közlekedés, a különféle szolgáltatások, a pénzügyek és a mezőgazdaság is.
 
Emlékszik a VHS-re?

Az idei világnap központi témája talán nem ennyire látványos, de annál fontosabb. Ismét egy híd megalkotása áll a figyelem középpontjába. Szakemberek magyarázzák el, hogy miért lényeges az egységes technológiák, a megfelelő szabványok alkalmazása.

Olvasóink között akadnak olyanok, akik még emlékeznek arra, milyen sok fejtörést okoztak a különféle technológiákat alkalmazó videomagnók a nyolcvanas években. Ma már mindennap százszor annyi információ hömpölyög körülöttünk, mint amennyi régen felfért egy VHS-kazettára, később egy floppyra vagy egy adathordozó CD-re.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy felelősségteljesen gondolkodva szörföljünk az interneten és megfelelően használjuk okos eszközeinket.

Ez utóbbiakat – az okostelefonokkal, a tabletekkel, a laptopokkal és a hagyományos számítógépekkel – kapcsolatban fontos szabály, hogy ne próbáljuk meg mi magunk megszerelni őket, ha valami gond van. 
Drága és érzékeny eszközeink meghibásodása esetén érdemes szakemberekhez fordulni. 

Remek érzés, ha minden eszközünk „kütyünk” hibátlanul működik, olyankor ugyanis öröm az internetezés, a munkavégzés, a művelődés, a szórakozás és a kikapcsolódás is.

Ajánló
Ajánló
Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Az egyik legfontosabb természeti kincsünk a termőtalaj. Ennek megőrzése során egymásra...

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

Kevés olyan sportág létezik, amelynek népszerűsége vetekedhetne a labdarúgás elismertségével....

Megfontoltan és bajok nélkül – november 30. a számítógépes biztonság világnapja

Megfontoltan és bajok nélkül – november 30. a számítógépes biztonság világnapja

Az elmúlt negyven évben elképesztő mértékben elterjedtek a különféle számítógépek. A biztonságos...