Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2019-08-29

Keresztelő János emlékezete – a szent, aki utat mutatott Krisztusnak

Keresztelő János emlékezete – a szent, aki utat mutatott Krisztusnak

Augusztus 29-e egy nagy hatású, világszerte jól ismert és szeretett keresztény szent emléknapja. A hívők ekkor emlékeznek meg arról a vértanúról, aki küzdelmes, megalkuvást nem ismerő élete során utat mutatott magának Krisztusnak is. Keresztelő Szent János a kereszténység egyik fontos, számos szimbólumot hordozó alakja.

Kr. u. 29-ben drámai eseményekre került sor a Jordán folyótól keletre, Mahérusz várában, amelyek óriási hatást gyakoroltak a későbbi évszázadok művészeire, a költőkre, az írókra, a szobrászokra és a festőkre – többek között Pinturicchióra, Cranachra, Brueghelre, Bloemartra, Giottóra, Piero della Francescára és Rubensre. Caravaggio több képen is megörökítette Keresztelő Szent Jánost és az apostol vértanúhalálát. Krisztus rokona a képeken általában fiatal férfiként jelenik meg, egyszerű teveszőrből készített ruhát visel, a vízparton áll és bárányok vannak a közelében. Egyik legismertebb ábrázolását Leonardo da Vinci készítette el. Ezen János derűsen néz, és jobb kezével a magasba mutat, az ég, Isten és a Mennyország irányába. A mosolya legalább annyira titokzatos, mint a Mona Lisáé. 
 
Rokon és útmutató

Az evangéliumokban arról olvashatunk, hogy János anyai ágon Jézus rokona volt. Fél évvel korábban született, egy jeruzsálemi pap, Zakariás házában, aki a gyermeke érkezésekor már nagyon öreg volt. Valamivel korábban az Úr angyala eljött hozzá és közölte vele, hogy a felesége, Erzsébet egy fiúval fogja megajándékozni.

Zakariás ezt nem tudta elhinni, kétségbe vonta az Úr üzenetét, ami miatt megnémult. Hallgatása egészen addig tartott, míg meg nem született a fia, János. A kisgyermek anyját a terhessége hatodik hónapjában meglátogatta az unokahúga, Szűz Mária. Kettőjük találkozásáról is számos festmény készült. 

Az Újszövetségben az evangélisták Jánost Isten küldöttének tartották, egyfajta hírnöknek, aki eljött az emberek közé, hogy tanúságot tegyen, hogy felhívja a figyelmüket a közeledő megváltásra. A fiatalember felnőve nagyhatású szónokká vált, ám kerülte a nagyváros sokadalmát, és a pusztaságban keresett megnyugvást, ahol bűnbánatot hirdetett. Az emberek hamar felfigyeltek rá, meghallgatták a tanításait, és a tanácsát kérték az életük mindennapos dolgaiban. Azokat keresztelte meg, akik megvallották a bűneiket. A szertartás során megmártotta őket a Jordán vizében.

Itt került sor egy nagyon fontos találkozására Jézussal. János azonnal felismerte, hogy a Megváltó jött oda hozzá. Méltatlannak találta magát arra, hogy ő keresztelje meg Jézust, ám unokatestvére ragaszkodott ehhez.
 
Végzetes szerelem

Ebben az időben a környező tartomány ura Heródes Antipász volt. A keménykezű fejedelem tisztában volt azzal, hogy a Jordán partján prédikáló János a hazájuk egyik legbefolyásosabb szent embere, ezért tisztelte, de félt is tőle. A király éppen ezért nem önszántából döntött János haláláról; egy gyönyörű és könyörtelen asszony vette rá.

A szép Heródiás először Heródes Fülöp itureai fejedelem felesége volt. A férjét azonban elhagyta, hogy attól kezdve annak testvérével, a Bibliából jól ismert galileai Heródes királlyal éljen együtt. Jánost mélységesen felháborította, hogy az országrész ura ezt az asszonyt választotta, és rosszallásának gyakran hangot adott. Kemény szavai eljutottak Heródiás fülébe is. A fejedelmi asszony pontosan tudta, hogy a férje milyen nagyra tartja Jánost, éppen ezért ravaszt módszert talált ki az eltávolítására. Heródiás maga is gyönyörű volt, a leánya, Salomé azonban mindenkit lenyűgözött a szépségével. A gátlástalan anya őt használta fel eszközül.

Heródes katonái hamarosan elhurcolták Jánost és bezárták Mahérusz várába. Heródiásnak pedig már csak a megfelelő alkalmat kellett kivárnia arra, hogy végezhessen vele.
 
A halálos tánc

Heródiás gyűlölte Jánost, de tudta azt is, hogy Heródes nem elég bátor ahhoz, hogy kezet emeljen a fogolyra. Kr. u. 29-ben zabolátlan ünnepséget rendeztek a királyi palotában. Patakokban folyt a bor, és Heródes is berúgott. A felesége ekkor hívta be a terembe Salomét, hogy táncoljon.

Ott voltak a hadsereg főtisztjei és az ország nagyurai is. A bortól megrészegülve bámulták a gyönyörű fiatal lány táncát. Az alkoholtól és a kéjvágytól tűzbe jőve Heródes nem bírt magával; megesküdött arra, hogy megadja a gyönyörű táncosnőnek, amit az csak kér tőle. 
Salomé anyja utasítására János fejét követelte. Heródes alighanem abban a pillanatban kijózanodott a bor mámorából, és talán azt is megértette, hogy ravaszul sarokba szorították. Az országa vezetői ugyanis a fültanúi voltak az esküjének, amit így semmiképpen nem vonhatott vissza.

Kénytelen volt engedelmeskedni

Elküldte a hóhérját a börtönbe, aki könyörtelenül végzett Keresztelő Jánossal. Levágta a szent fejét, majd azt elvitte a királynak. Számos nagy művész örökítette meg a jelenetet, ahogy a szép Salomé megkapja csábító tánca jutalmát.

Heródes csupán pár esztendővel élte túl az elárult szent embert. A király végzete ugyanaz a nő volt, mint aki a halába küldte Jánost. Rómában ekkor már az őrült Caligula volt a császár. Heródiás rávette a férjét arra, hogy Kr. u. 39-ben elmenjen a birodalom fővárosába. Azt akarta, hogy Heródes nyerje el Caligula támogatását. A császár azonban csöppet sem bízott az idős fejedelemben. Összeesküvéssel vádolta, elvette tőle Galileát és száműzte.

A történészek egy része úgy véli, hogy a bukott király talán a mai Spanyolország területén halt meg. Onnan, a távolból nem lehetett szemtanúja annak, ahogy termékeny talajra találnak Krisztus tanításai, és lassan, de biztosan megkezdődik az új vallás, az embereknek megváltást ígérő kereszténység diadalútja.

Ajánló
Ajánló
Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Az egyik legfontosabb természeti kincsünk a termőtalaj. Ennek megőrzése során egymásra...

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

Kevés olyan sportág létezik, amelynek népszerűsége vetekedhetne a labdarúgás elismertségével....

Megfontoltan és bajok nélkül – november 30. a számítógépes biztonság világnapja

Megfontoltan és bajok nélkül – november 30. a számítógépes biztonság világnapja

Az elmúlt negyven évben elképesztő mértékben elterjedtek a különféle számítógépek. A biztonságos...