Jogos-e a kamaszpanasz?

A viharos, konfliktusokkal teli kamaszkor során szülőként a legtöbben nem győzünk álmélkodni azon, hogy mivé vált a kisgyermekkorban oly tüneményes, szófogadó gyermekünk. Miközben konfliktust konfliktusra halmozunk nem annyira előnyös arcát mutató gyermekünkkel, talán eszünkben sem jut, hogy a serdülő is tele van zokszóval a meg nem értettség, az „oda nem figyelés” érzete miatt. 

 

Színe és fonákja

 

Gyakran elfeledjük azt a fontos tényt, hogy a serdülőkor a legnagyobb érzelmi és testi változással járó állapot, időszak. A gyerekünk ekkor már nem teljesen gyermek, de még nem egészen felnőtt. Beindulnak a hormonok, lassan megváltoznak a testi és fizikális jellemzők, megjelennek a felnőtt külsőt eredményező jegyek. Ám fizikálisan, és gyakran mentálisan sem képes még maximális teljesítményre. A társadalom azonban nem kezeli a helyén a fiatalt, aki nem érti a környezet változásait és kihívásait, mert nem tudja magát belehelyezni ebbe a világba. Talán épp ezért nem tudnak a felnőttek ezzel a korcsoporttal igazán mit kezdeni.

Pedig érdemes belegondolni, hogy rájöjjünk, mennyire nincs könnyű dolga a 12-17 éves kor közti serdülőnek. Most kell jelentős döntéseket hoznia mind a barátkozás, a tanulás, a jövő megtervezése, mind a társadalomba való beilleszkedés terén. Fel kell vállalnia az indentitását, és el kell sajátítania a nemi szerepeket. Ezek a feladatok gyakran váratlanul, felkészületlenül érik a már nem gyermeket. Ráadásul nem segíti a felnőtté válás folyamatát az sem, hogy a mai iskola és családmodell elodázza a változást, azzal, hogy manapság könnyebb a gyermek irányítása, iskoláztatása és a családi státuszának fenntartása, mint régen volt. Közben pedig az átalakulás jelentős terheket ró a családra és a környezetére, a nagy gyerek pedig nagyon sok türelmet, kihívást, odaadást, lemondást igényel.

 

A kisgyermekkor hozadéka

 

Általában ott, ahol családon belül sikerül a fiatalt kellő empátiával segíteni, megbeszélni vele az aktuális problémákat, feladatokat, csak kisebb zökkenőkkel indul a változás. Ennek oka, hogy már korábban kialakult egy bizalmi kapcsolat a családtagok és a serdülő között, aminek köszönhetően a jelentkező problémákat, változásokat könnyebb észlelni, felkészülni azokra és megbeszélni is. A meglévő bizalmi állapot miatt a serdülő elmondja a neki fájó, bántó bizonytalanságot okozó vagy örömteli állapotokat. Ezek lehetnek akár a kortárscsoport kihívásai, szerelmi, szexuális, továbbtanulási, vagy épp apró, a serdülő számára gondot jelentő problémák. Ám sokszor előfordul az is, hogy szülőként, a gyermekünk érintettsége miatt, akár extrém mértékben megjelenő szorongásos problémák, félelmek, fóbiák, testképzavarok, identitásbeli kérdések, pszichoaktív szerek fogyasztása, csavargás, iskolakerülés, kóros viselkedésminták és még számtalan igen súlyos, egy életre kiható problémák, devianciák megjelenésével is szembe kell néznünk. Ilyenkor a legnagyobb veszélyt az jelenti, ha nincs kialakult énkép.

Ekkor másolnak a gyerekek valaki ismerős felnőttet, a médiából ismert hírességet. Átveszik annak a személyiségvonásait, viselkedésmintáját, hogy ezzel a technikával próbáljanak úrrá lenni a belső hiányon és késztetésen. Ha szerencsés a választás, akkor lehet előnyös és személyiségépítő a példakép, ha téves, akkor akár szélsőségessé is válhat. Ugyanakkor a serdülő változását formáló behatások összetettsége, bonyolultsága és sérülékenysége miatt, nem jut kevésbé fontos szerep a szülő eddigi nevelési technikáinak, valamint az öröklött személyiségvonásoknak sem.  

 

Amennyiben a szülők korábban nevelési hibákat ejtettek, akkor a serdülő 12-17 éves kora között már nem fogadja el a szülői próbálkozásokat. Így, ha a szülők korábban élethelyzetük, figyelmetlenségük, türelmetlenségük és sorolhatnánk még milyen hibák miatt elveszítették hitelességüket, nem tudják érdemben befolyásolni a változást. 

Azt mondhatjuk, hogy szerencsés helyzetben van az olyan identitást kereső serdülő, akinek valamelyik családtagja - nagyszülő, nagybácsi, nagynéni, felnőtt barát - mintaként szolgál. Mivel a mai társadalmi berendezkedés nem segíti a szűk környezeten belüli példakép megtalálását, fontos az egészséges családi szerkezet fenntartása. 

 

Aranyszabályok szülőknek

1. Legyünk mindig hitelesek! Ennek alapja a következetes nevelés és viselkedés.

2. Vonjuk be a serdülőt a család működésébe!

3. Vegyük figyelembe a kamasz igényeit, vágyait!

4. Kérjük ki a véleményét a nehéz döntéseknél!

5. Mindig csak életkorának megfelelő érzelmi terhet rakjunk rá!

6. Soha ne érezze mellőzöttnek, vagy figyelmen kívül hagyottnak magát a gyerekünk!

7. Erősítsük a családi szerkezeten belüli fontosságának érzetét és felelősségeit.

 

Tartsuk mindig szem előtt

 

1. Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a hitelvesztés általában egy életre szól. Ha ez bekövetkezik, elveszítjük szülőként azt a kiváltságos állapotot, amikor a serdülő gyerekünk még szinte feltétel nélkül hitt nekünk és elfogadott minket.

 

2. A serdülőkor indulása egyénenként változik. Családi örökletesség, a család szociális helyzete és a családi szerepek felosztása határozza meg. Indulhat hirtelen, ekkor a játékot gyorsan felejtő gyerekből szinte egyik napról a másikra lesz nagy türelmet igénylő, lázadó serdülő. Produkálhat igazán szélsőséges érzelmi hullámzást, aminek az elfogadásához kell aztán csak igazán béketűrés! De bekövetkezhet csendesen, kevés problémát mutató serdüléssel. 

 

Ám az alapok és a család feladata minden esetben változatlan. Türelem, elfogadás, empátia a kulcsszavak ezekben a nehéz években.

 

Az sem árt, ha visszaemlékszünk, mi is voltunk kamaszok, és velünk sem volt könnyű. Ezt sokan elfelejtik…