Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2018-07-05

Vizes játékok a nyárra kicsiknek és nagyoknak

Vizes játékok a nyárra kicsiknek és nagyoknak

Legyünk nyáron akár a kertben vagy a strandon, számos vizes játékkal feldobhatjuk a kánikulai napokat. Nézzük, melyek ezek! 

Nincs nyár igazi vízi csaták nélkül. A vizes szórakozás nemcsak a kicsiknek jó kikapcsolódás, de a felnőtteknek is segíthet felfedezni a bennük lakozó gyermeket. Ha van kertünk, a vizes játékok köré akár szünidei bulit is szervezhetünk, vagy meghívhatjuk a szomszéd gyerekeket, a kicsik barátait egy felhőtlen szórakozást ígérő, nyári programra. Egy kis kreativitással egyszerű kellékekből remek játékokat állíthatunk össze. 

Pohárszlalom

Játékosok száma: 2 főtől

Kellékek: 5-10 db műanyag pohár

Így játsszuk:
Töltsük meg a poharakat vízzel, majd állítsuk őket egy sorba kb. egyméternyi távolságra egymástól. Az első játékos el is indulhat. A cél, hogy szlalomozva minél gyorsabban kerülje meg a vízzel teli poharakat. Ezután jöhetnek a többiek is, egymás után szépen sorban.
Eddig egyszerű is volt a játék, azonban a második kört visszafelé már bekötött szemmel kell végigszlalomozni. 
 

Célba dobás vízbombákkal

Játékosok száma: 2 főtől

Kellékek: lufik, amikből vízbombákat készítünk vagy speciális, vízzel tölthető lufik (vízibomba), egy vödör

Így játsszuk:
Először is válasszuk ki a célt: ez lehet egy vödör, egy fatörzs vagy egy fal. Állítsuk a gyermeket kb. 3-5 méternyire a céltól – a távolság kortól függően növekedhet is, így nehezíthetünk a játékon. Majd a vízzel megtöltött és a végénél csomóra kötött lufikkal el kell találnia a versenyzőknek a kitűzött célt, vagy épp bele kell találniuk a vödörbe. 
 
Vízbomba pingpong

Játékosok száma: 2 főtől

Kellékek: vízzel megtöltött és csomóra kötött végű lufik a vízbombákhoz, vagy vízibombák (speciális, vízzel tölthető lufik)

Így játsszuk:
Két gyermek áll egymással szemben, kezdetben kb. fél méternyire egymástól. Egy vízbombát dobálnak egymásnak ide-oda, ami ebben az esetben vízlabdaként funkcionál. Minden egyes dobás után a dobó gyermeknek egy lépésnyit hátrafele kell lépnie, így egyre nő a gyerekek közötti távolság. Egyszer úgyis leesik a vízlabda! Csak ki tudja, kinek a kezében vagy a lába előtt? Ha több gyermek játssza a játékot, álljanak körben. 
 
Jégtömbbe rejtett kincsvadászat

Játékosok száma: egyedül is játszható, de szülővel vagy ketten nagyobb öröm

Kellékek: apró műanyag játékok (dinoszaurusz, gumilabda, idősebb gyerekeknek műanyag érmék, kagylók, kavicsok, egy nagyobb jégtömbhöz forma, pl. egy kisebb vödör, vagy homokozós forma, meleg víz, spray-s flakon, ecsetek, só, kisebb gumikalapács (nagyobb gyerekeknek), a színes jégkockákhoz ételszínezék

Így játsszuk:
Öntsünk 2 cm-nyi vizet egy kuglóf-, vagy tortaformába, majd tegyünk bele néhány (2-3 db) játékot, és a már előre lefagyasztott színes jégkockákból párat. Fagyasszuk. Ha az első réteg megszilárdult, jöhet rá még 2 cm vastag víz és további műanyag játékok és pár jégkocka. Ezt is fagyasszuk. Ismételjük addig a folyamatot, amíg meg nem telik a forma. Szedjük ki a formából a jégtömböt – ez picit nehézkesebb lehet, igyekezzünk rugalmas műanyagformát használni, akkor könnyebb kiszedni belőle a tömböt. 

Ezután kezdődhet a játék! Adjunk a gyerekeknek eszközöket: ecseteket, egy vödörnyi meleg vizet, meleg vízzel megtöltött spray-s flakont, kanalakat. A gumikalapácsot és a sót tartogassuk a játék végére, amikor már türelmetlenebbek a kicsik. Hagyjuk a gyermekeket, hogy saját maguk fedezzék fel, hogyan lehet a jégtömbből kiszabadítani az abba rejtett kincseket. 
Avégén a gyerekeknek megmutatjuk, hogy a kalapáccsal és a sóval még hatékonyabb a kincskeresés., Legyünk figyelmesek, segítsük a kicsiket, és sose hagyjuk őket egyedül! 
 
Vizes lufis pinatas
 
Játékosok száma: 2 főtől

Kellékek: úszószemüvegek, vízzel megtöltött lufik, vagy vízibomba (speciális, vízzel tölthető lufik) pár műanyag játék (elhagyható), egy vagy több nagyobb bot, zsinór

Így játsszuk:
A pinatas egy tipikus szülinapi játék: biztos láttuk már a színes papírból vagy agyagból készült, édességgel és gyümölcsökkel megtöltött állatkákat, amelyeket felakasztanak, majd egy bottal fel kell törni őket. Annak a szerencsésnek, aki feltöri, a nyakába szakad egy csomó édesség. A pinatas vízi verziója még szórakoztatóbb: ha gondoljuk, rejtsünk a lufikba kisebb műanyag játékokat, vagy a kinder tojás műanyag tokjába rejtett édességeket. Ezután töltsük meg a lufit bőven vízzel, kössünk be a végét vékonyabb kötéllel, és akasszuk a kertben lévő faágakra. A vízzel teli lógó lufikat aztán a kicsiknek egy bottal kell kipukkasztaniuk. Vehetnek fel a vicc kedvéért úszószemüveget is, hiszen a végén úgyis a nyakukba zúdul a lufiból a víz.

Szivacsháború

Játékosok száma: 2 főtől

Kellékek: szivacsok, zsinór vagy labda alakú szivacs

Így játsszuk:
Kössük össze a szivacsokat egy labdaszerű formába, vagy szerezzünk be egy nagyobb, labda alakú szivacsot. Textillabdát is használhatunk. Áztassuk be a labdát jól vízbe, majd mehet a kidobósdi. Természetesen minél több gyermek játssza, annál jobb. Ha 5-6 gyerek játssza a játékot, akár 2 szivacslabdát is bevethetünk. 

Ajánló
Ajánló
Házi feladat - családi gond?

Házi feladat - családi gond?

Már megint a házi feladat a családi probléma forrása? Hogyan töltsük el iskola után a délutánokat...

Elvan a gyerek, ha játszik?

Elvan a gyerek, ha játszik?

Szívesen játszik egyedül a gyermek? Hogyan dönthetjük el, hogy mikor hasznos, és mikortól káros...

Óvodából iskolába - Könnyítsük meg az első lépéseket!

Óvodából iskolába - Könnyítsük meg az első lépéseket!

Hatalmas változás egy kisgyerek számára, amikor óvodából iskolába kerül. Mivel könnyíthetjük meg...