Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2018-07-10

Hogyan készüljünk a nyári táborra?

Hogyan készüljünk a nyári táborra?

A vakáció egyik legjobb programja a nyári tábor. Ám ahogy közeledik a táborozás időpontja, úgy merül fel gyerekben, szülőben egyre több kérdés ezzel kapcsolatban. 

Teljesen természetes, hogy a hétköznapokból való kiszakadásnak, a komfortzóna elhagyásának kísérőjelensége a szorongás. Gyermekünknek azért, mert új környezetben, idegen helyen, a biztonságot jelentő otthontól távol, ismeretlen társaságban kell jól éreznie magát napokig. Nekünk, szülőknek pedig az jelent gondot, hogy el kell engednünk gyermekünket, és ki kell bírnunk azt a hetet, amelyben bebizonyosodik, hogy csemeténk egyedül is elboldogul, és sikeresen veszi az akadályokat akkor is, ha nem fogjuk a kezét, és terelgetjük őt. Nézzük, hogyan könnyíthetjük meg az elválást mind a magunk, mind gyermekünk számára!
 
1. Melegítsünk be “hazajövős” táborokkal!

Jó megoldás, ha nem rögtön azzal kezdjük a táboroztatást, hogy elutazós, máshol alvós táborba íratjuk a gyereket. A kerületben is rengeteg olyan táborlehetőség akad, ahová reggel visszük, és délután elhozzuk, amilyen például a Hegyvidéki Gyermek- és Ifjúsági Tábor. Itt a gyerekek többek között ellátogatnak majd a Piczinke Póni udvarba, ahol póni lovaglásra is lehetőségük lesz. A vidéki programokat a dinnyési Várpark is gazdagítja, de számos múzeumot is meglátogatnak majd, köztük a Szentendrei Néprajzi Múzeumot, a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeumot, a Természettudományi Múzeumot, a sorból pedig a Hadtörténeti Múzeum sem maradhat ki. 

Ezzel a fajta táborral nem borul fel túlságosan a gyerek iskolában megszokott életritmusa, hiszen éjszakánként otthon, a saját ágyában alszik, és reggelenként szinte ugyanúgy készülődik, mint a tanítás előtt, év közben, azzal a különbséggel, hogy itt most csupa móka és kacagás következik, nem pedig dolgozatírás és felelés.

2. Fogjunk össze a barátokkal!

Sokkal könnyebb a gyermek számára a beilleszkedés egy idegen közegbe, társaságba, ha legalább egy barátja, vagy a testvére is ott van. Érdemes tehát a vakáció kezdete előtt a csoport- és osztálytársak szüleivel egyeztetni, hogy közösen mehessen gyermekünk nyári táborba szeretett barátjával, barátnőjével. Így akkor is lesz kihez szólnia és játszania, ha az első napokban nehezebben oldódik fel az ismeretlen környezetben.

3. Válasszuk ki együtt a tábort!

Sokat segít a táborra hangolódásban, ha együtt találjuk ki, hová menjen a gyermek. Rengeteg jó lehetőség közül választhatunk, a MOM Sport szünidei gyermektáboraiban. Például ha az úszás mellett a foci, a pingpong, a robotika, a tánc vagy a szinkronúszás iránt érdeklődik gyermekünk, kedve szerint írathatjuk be a megfelelő táborba. Ezen a nyáron három alkalommal a vízilabda előkészítő táborban való részvételre is lehetőség lesz. Ilyenkor az is szerencsés, ha elmondjuk a várható napirendet, és megbeszéljük, mire számíthat a gyermek, ez csökkenti benne a bizonytalanságból fakadó félelmet.

4. Ismerjük meg a helyszínt!

Ha távolabbra utazik gyermekünk, egy családi kirándulást is beiktathatunk még a tábor előtt, hogy együtt is felmérjük a tábor környezetét. Az előzetes helyismeret nekünk is hasznunkra válhat, talán kevesebbet aggodalmaskodunk, ha látjuk, milyen idilli helyen, szép tájon élvezheti a szünidőt gyermekünk. Ha nincs lehetőségünk elutazni a helyszínre, a neten is megnézhetjük, hol van a tábor. Ma már nemcsak képek, hanem sokszor videók is rendelkezésünkre állnak ahhoz, hogy előzetesen felmérjük a terepet. Beszélgessünk is a látottakról, hiszen a helyismeret növeli a gyerek biztonságérzetét is.

5. Meséljünk neki saját élményeinkről!

Kedvet csinálhatunk azzal is a táborozáshoz, ha egy családi vacsoránál saját gyerekkori tábori élményeinkről beszélünk. Itt ő is bátran megnyílhat majd, kérdéseket tehet fel, szót ejthet a kételyeiről, és mi saját példánkkal, vidám történeteinkkel meg is nyugtathatjuk, hogy milyen remek, életre szóló élményt jelent egy jó táborozásban részt venni: számháborúzni, csapatversenyt játszani, éjszakai túrára menni vagy a tábortűz mellett énekelni.

6. Csomagoljunk együtt!

Ne hagyjuk ki a gyereket a bőrönd, hátizsák összecsomagolásából, a tábori ruhatár összeállításából. Jó, ha tudja, melyik holmit hol találja. Ne ilyenkor vegyünk neki új ruhákat, a régiek az otthon biztonságát jelentik számára. Az is segít, ha megszokott alvós plüssállatát, kispárnáját vagy kedvenc kabaláját is betesszük a csomagba, hiszen ezekkel könnyebben megy majd az elalvás az idegen helyen.

7. Ígérjük meg, hogy ha kell, érte megyünk!

Előfordulhat, és ezt jó, ha tisztázzuk magunkban is, hogy minden igyekezet ellenére balul sül el a táborozás, és gyermekünk még a tábor vége előtt haza akar jönni. Sokszor az a tudat is elég a megnyugváshoz, hogy ha meggondolná magát, érte megyünk és hazavisszük őt, így aztán maradéktalanul élvezheti a nyári tábor feledhetetlen hangulatát.

Ajánló
Ajánló
Házi feladat - családi gond?

Házi feladat - családi gond?

Már megint a házi feladat a családi probléma forrása? Hogyan töltsük el iskola után a délutánokat...

Elvan a gyerek, ha játszik?

Elvan a gyerek, ha játszik?

Szívesen játszik egyedül a gyermek? Hogyan dönthetjük el, hogy mikor hasznos, és mikortól káros...

Óvodából iskolába - Könnyítsük meg az első lépéseket!

Óvodából iskolába - Könnyítsük meg az első lépéseket!

Hatalmas változás egy kisgyerek számára, amikor óvodából iskolába kerül. Mivel könnyíthetjük meg...