Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2017-04-06

Iskolaválasztási szempontok – mit és hogyan mérlegeljünk

Iskolaválasztási szempontok – mit és hogyan mérlegeljünk

A most iskolaéretté váló gyerekek szülei tudják, itt az idő, dönteni kell arról, melyik alapfokú oktatási intézményt válasszák gyermekünk számára. Nézzünk meg néhány szempont, amit a mérlegeléskor érdemes figyelembe venni. 

Lassan elérkezik a legtöbb szülő számára rémálmot jelentő végső iskolaválasztási időpont.  Nincs mese, döntenünk kell arról, hová küldjük gyermekünket. Szeretnénk a legjobban dönteni, hiszen a jól megválasztott intézménnyel – kis túlzással – eldőlhet gyermekünk sorsa. Nem csoda, ha szülőként nehéz kiválasztani, hogy állami vagy alternatív, „versenyistálló” vagy átlagos intézmény, hagyományos vagy reformpedagógiát követő tanoda mellett tegyük le voksunkat. Vannak azonban olyan szempontok, amelyeket érdemes előtérbe helyezni a kiválasztáskor.

A gyerek

Gyermekünk személyisége lényeges szempont az iskolaválasztásnál: fontos felmérnünk, könnyen barátkozó, vagy inkább egyedül eljátszó, a társaság hangadója, vagy inkább csendes szemlélődő utódunk. A személyisége alapján a befelé forduló, lassabban haladó gyermek esetén célszerűbb kisebb osztálylétszámban gondolkoznunk, ha azonban aktívabb, nem kell nyugtalankodnunk, megcélozhatjuk a nagyobb létszámos csoportot is. Szintén érdemes figyelembe vennünk iskolaválasztáskor azt is, hogy gyerekünk miben tehetséges, mely téren kiemelkedően ügyes. Ha például sportban, akkor mehet sporttagozatra, ha a kézügyessége kiváló, akkor pedig érdemes olyan iskolában gondolkodni, ahol azt a képességét tudja kibontakoztatni, fejleszteni. 

Körzetes vagy nem körzetes

A döntést befolyásolhatja az iskola helye is. A legegyszerűbb dolgunk talán akkor van, ha az általunk is preferált iskola körzetében lakunk. A szabad iskolaválasztásnak is megvannak ugyanis a maga korlátai. A tanintézmények törvényi előírás alapján első körben az iskola körzetébe tartozókat, majd a kerületben lakókat kötelesek felvenni. Ugyanakkor a távolabbról érkezők közül elsőként a halmozottan hátrányos helyzetűeket kell előnyben részesíteniük, csak ezt követően választhatnak, a többi 6. életévét betöltött és iskolaérett gyerek közül. A körzetes intézmény előnye lehet még az is, hogy a körzet óvodájából már jól ismert barátokkal, csoporttársakkal együtt veheti az új akadályt gyermekünk. Ráadásul nem kell sokat utazgatni, korán felkelni, hogy időben beérjünk az iskolába. 


A tanítók

Közhely, de így igaz: nem iskolát, hanem tanítót kell választani. A tanítók személyisége, gyermekünkhöz való hozzáállása ugyanis rendkívül sokat segíthet a tanulmányi előmenetelben. A fiatalabb tanárok általában az új, korszerű ismeretek és nézetek biztosabb képviselői, míg az idősebbek nyugodtabbak, tapasztaltabbak, maguk is szülőként saját élmények alapján tudják, értik a gyerekek problémáit. Sokat segíthet a választásban a ma már általánosan szervezett nyílt nap, ahol az osztálybeli viselkedést figyelve eldönthető, hogy „kirakatórát” látunk-e, vagy egy minden hétköznapra jellemző óramenetet.  


A tanítási program

A tudatosan választó szülők fontos kérdése az is, hogy milyen az iskola programja. Ennek alapján az intézmény értékrendje és célkitűzései egyaránt nyomon követhetők, így rálátásunk lesz a tanórán kívüli sport– és művészeti foglalkozásokra is.  

Mennyibe kerül?

Lényeges, hogy mennyit kell költenünk majd a kiválasztott iskolában, mi fér bele a családi költségvetésbe.  Az állami fenntartású intézményekben nem kell fizetni a tankönyvekért, csak az esetleges különórákért, pluszprogramokért. S bár az alapítványi és alternatív iskolákban általában nem kell tandíjat fizetni, általános elvárás a szülő felé, hogy anyagi lehetőségeihez képest támogassa az iskolát működtető alapítványt.
A befizetett összeget természetesen a gyerekekre fordítják, de a rendszereses befizetés mégis megterhelő lehet a családi költségvetés számára. A magániskolákban tandíjat kell fizetni, s bár talán itt a gyerekközpontú oktatás mellett kevésbé leterhelt tanárok és modernebb eszközök vannak, nem mindenki tudja vállalni az ezzel járó anyagi áldozatot.  

Folyosói hírek

Meghatározó lehet az odajáró gyerekek és szüleik véleménye az iskoláról. Mivel minden információ fontos, ne legyünk restek minél szélesebb körben tudakozódni az odajáróktól, hogy valóban teljes képet tudjunk alkotni az intézményről. Ne felejtsük el azonban, hogy minden gyermek más és más, nem biztos, hogy az a pedagógus, akiről általában jó véleményeket hallunk, a gyermekünk számára is kiváló lesz.
 
A Hegyvidéken található állami fenntartású iskolákba 2017. április 20-án lehet beiratkozni.
Az iskolák listáját megtalálja ITT.

Ajánló
Ajánló
Házi feladat - családi gond?

Házi feladat - családi gond?

Már megint a házi feladat a családi probléma forrása? Hogyan töltsük el iskola után a délutánokat...

Elvan a gyerek, ha játszik?

Elvan a gyerek, ha játszik?

Szívesen játszik egyedül a gyermek? Hogyan dönthetjük el, hogy mikor hasznos, és mikortól káros...

Óvodából iskolába - Könnyítsük meg az első lépéseket!

Óvodából iskolába - Könnyítsük meg az első lépéseket!

Hatalmas változás egy kisgyerek számára, amikor óvodából iskolába kerül. Mivel könnyíthetjük meg...