Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-12-03

Hamburgerezzünk!

Hamburgerezzünk!

Két buci közé helyezett, darált marhahúsból készült húspogácsa – ez az alapkoncepciója a hamburgernek, amelynek számtalan fajtáját kínálják a gyorséttermi láncokban és különböző vendéglátóhelyeken. A kísérletező kedvűek elkészíthetik otthon is, hiszen annyiféle verzió létezik, hogy a fantáziánknak semmi sem szab határt.


A hamburger ma már olyannyira amerikai ételnek tűnik, hogy fel sem merül bennünk, pedig a neve is mutatja, hogy igenis köze van Európához. Megalkotásában és elterjedésében fontos szerepe volt ugyanis Hamburgnak, amely jelentős kikötőváros volt, és a 19. században csomópont az Amerikába kivándorlók számára.

A kikötőben kedvelt ételnek számított a Hamburg steak, amely egy zsömlébe helyezett sült marha- vagy sertéshússzeletet jelentett, amelyet szósszal kentek meg, mellé pedig savanyú uborkát, illetve aszpikot ettek.

Az új világba vándorlók legkedveltebb célpontja New York volt, ahol a kikötőben a vendéglátóhelyek étlapján hamarosan megjelent a hamburgi stílusban készített steak, hogy kielégítsék a német bevándorlók igényeit.
 
Praktikus ételforma

Sokan Charlie Nagreent tartják a klasszikus hamburger feltalálójának, aki a Wisconsin állambeli Hortonville-ben született, 1870-ben. Mindössze 15 éves volt, amikor a Seymour városában megrendezett vásárban először árulni kezdte a két kenyérszelet közé helyezett sült húsgolyókat.

Nagyon egyszerű volt elkészíteni őket, és tudta, hogy az emberek megéheznek, miközben a mezőgazdasági kiállításon bámészkodnak. Mivel a látogatók nem szerették volna a nézelődésre szánt időt evésre pazarolni, Charlie kitalált egy olyan fogást, amely kézbe vehető és fogyasztható volt. Így született meg a kenyérszeletek közé helyezett húsgolyók ötlete, ezáltal a vásárban lévők sétálva ehettek, azaz a kiállítást és a húsgolyókat is egyszerre élvezhették.

A 20. század során a hamburger szó lerövidült burgerre. Míg az angolban a hamburger jelenthet egyszerűen darált marhahúst is, a kifejezés általában a zsömlés, salátás és egyéb köretekkel tálalt verziót takarja. A burger aztán sok minden mást is kifejezhet, főleg a hasonló stílusú szendvicsekre utalhat, mint például a cheeseburger, chickenburger vagy veggie burger. 

Itt, a Hegyvidéken is kóstolhatunk isteni burgereket: a Városmajorban lévő Majorkában például  a klasszikus hamburgertől a barbecue-son át az avokádósig sokféle verzióból lakmározhatunk.
 
Hamburger házi húspogácsával
 
Hozzávalók:
500 g marhahús, 1 tk. római kömény, 1 tk. őrölt gyömbér, 1 tojás, szükség szerint étolaj, só, bors, 8 hamburgerzsömle, lilahagyma, paprika, paradicsom, uborka, sajt, hamburgerszósz, ketchup ízlés szerint
 
Elkészítés:
1. A vöröshagymát lereszeljük, hozzáadjuk a húst, sózzuk, borsozzuk. Római köményt és gyömbért szórunk rá. Ráütünk egy tojást. Lazán összekeverjük. 
2. Egy celofánt leterítünk, megkenjük olajjal. Húspogácsákat formázunk, homorú formájúra (sülés közben kiegyenesednek). Hideg hússal dolgozunk. Zsiradék hozzáadása nélkül, teflonserpenyőben közepes lángon mindkét oldalát megsütjük. 
3. A zöldségeket megmossuk, feldaraboljuk. A hamburgerzsömléket megpirítjuk. Hamburgerszósszal, ketchuppal, zöldségekkel, sajttal ízesítjük.
 
Halburger
 
Hozzávalók:
40 dkg tőkehalfilé, 4 szelet lapkasajt, 4 hamburgerbuci, 80 g majonéz, fél fej vöröshagyma, 2-3 átlagos méretű csemegeuborka, 1 ek. uborkalé, 1 késhegynyi mustár, só, bors. A panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj a sütéshez 
 
Elkészítés:
1. Elkészítjük a tartármártást: a majonézhez hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát és a csemegeuborkát. Mustárral, kevés uborkalével, sóval és borssal ízesítjük.
2. A tőkehalat a buci méretéhez igazítjuk, négyzet alakúra vágjuk, sózzuk, borsozzuk és egyszerűen panírozzuk: liszttel, tojással, zsemlemorzsával. 170 fokos olajban aranybarnára sütjük.
3. Végül pedig összeállítjuk a burgert: a buci aljára kerül egy szelet lapkasajt, majd jöhet a rántott tőkehal filé és a tartármártás.
 
Vegán burger
 
Hozzávalók:
1 konzerv vörös bab, fél konzerv csicseriborsó, kevés zsemlemorzsa, oregánó, őrölt kömény, olívaolaj, 1 fej lilahagyma, 4 hamburgerbuci, salátalevelek, ketchup, vegán majonéz
 
Elkészítés:
1. A konzerv vörösbabot és a csicseriborsót leszűrjük, egy késes mixerbe tesszük, hozzáadunk egy kevés zsemlemorzsát, oregánót és őrölt köményt, majd az egészet formázható, homogén masszává mixeljük. Négy pogácsát formázunk belőle és félretesszük. 
2. A lilahagymát szálasra vágjuk, serpenyőben kevés olívaolajon megfonnyasztjuk, majd félretesszük. A serpenyőbe ismét kevés olajat öntünk, majd a babburgereket néhány perc alatt mindkét oldalukon megsütjük. 
3. A bucikat félbevágjuk, kissé megpirítjuk, majd megkenjük ketchuppal és vegán majonézzel, rátesszük a babpogácsát, sült hagymát, néhány levél salátát, aztán a bucik tetejével befedjük. Gazdagíthatjuk paradicsommal, avokádóval, buci helyett tehetjük ciabattába is. 

Ajánló
Ajánló
Levesek a nagyvilágban

Levesek a nagyvilágban

A magyarok magukat levesevő nemzetnek tartják, ezért nézzünk szét egy kicsit a világban, hogy hol...

Céges rendezvények – érdemes időben gondolni rá

Céges rendezvények – érdemes időben gondolni rá

Az emberek többsége hajlamos halogatni a dolgokat, hiszen még csak október van, hol van még az év...

Sütizzünk mentesen!

Sütizzünk mentesen!

Sokak fejében kapcsolódik össze az egészséges ételek, különösen az édességek fogalma a...