Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2018-12-18

Hogyan készítsük el a gyógyteákat?

Hogyan készítsük el a gyógyteákat?

Sokan azt hiszik, hogy a teakészítés a világ legegyszerűbb dolga. Pedig a gyógyteák esetén nem árt betartanunk néhány szabályt. Lássuk, melyek ezek. 

Megérkezett a tél a hideg, zimankós idővel és a megfázásos, influenzás megbetegedések sorával. A gyógyteák melegítő hatásúak, ráadásul az egészségünket is védik, tehát ebben az időszakban több okból is érdemes ezeket fogyasztanunk. Nem mindegy azonban, hogyan készítjük el az italunkat.
 
A teakészítés titkai

1. Ne kotyvasszunk saját főzetet! 

Mi, laikusok azt gondoljuk, kedvünk szerint válogathatjuk össze a gyógyteák hozzávalóit, a fitoterapeuták szerint azonban nem mindegy, melyik gyógynövény melyikkel van együtt az italban, hiszen közülük némelyeket csak áztatni szabad, másokat pedig csupán forrázni, tehát gondosan kell megválogatni a keveréket. A tea készítésekor általános szabály, hogy egy csésze (1,5 dl) vízhez legfeljebb egy-két púpozott teáskanálnyi szárított növényt adagoljunk.
 
2. Olvassuk el az utasítást!

El is érkeztünk a legfontosabb ponthoz. Az optimális hatás elérése érdekében nézzük meg az elkészítés módját. A lágyabb szárú növényekből (csalán, menta, kamilla) ugyanis általában forrázatot, a kérgekből pedig főzetet kell készíteni. Vannak azonban olyan növények is, például a csipkebogyó, amelyeket C-vitamin-tartalmuk miatt nem érhet forró víz, ez esetben a megoldást az áztatás jelenti.

Forrázat:
erről akkor beszélünk, ha egy külön edényben elhelyezett növényt vagy több növény keverékét forró vízzel leöntjük, leforrázzuk, és lefedve 3-10 percig állni hagyjuk. Minél puhább és vékonyabb a növényi rész (például, ha bodzavirágteát készítünk), annál rövidebb ideig tart a gyógyító anyagok kivonatolása. Kihűlés után a teát átszűrjük és megisszuk.
 
Főzet:
ezt akkor készítjük, ha kérget, gyökereket, fás részeket kivonatolunk. Ezeket ajánlatos előbb 1-2 órán keresztül hideg vízben áztatni, puhítani. Ezután a felhasznált növényi részt kellő mennyiségű vízzel együtt felforraljuk, legalább 2-3 percig forrásban tartjuk, majd azonnal leszűrjük. 
 
Áztatás:
a növény megfelelő részét hideg vízzel leöblítjük, majd 4-8 órás állás után szobahőmérsékletűre – legfeljebb 30-40 fokra felmelegítjük. Szűrés után fogyasztható.
 
3. Legyen állandó kannánk és bögrénk!

Jót teszünk vele magunknak, ha kinevezünk egy állandó porcelánkannát és egy bögrét vagy csészét erre a célra. Fémeszközöket ne használjunk, hiszen az a gyógynövényeknek árt, ezért ez esetben a teatojást felejtsük el. Vásároljunk inkább olyan bögrét, amelyben porcelánból készült szűrő is van.
 
4. Adjuk meg a módját!

Érdemes egyfajta szertartássá tennünk a teázást, időt adva magunknak arra, hogy nyugalomban elkészítsük, majd kortyolgatva, ráérősen fogyasszuk el meleg italunkat, kiélvezve a gyógyító nedűnek minden cseppjét.

Ha kúraszerűen isszuk, észrevesszük majd magunkon, hogy várjuk azokat a perceket, amikor lecsendesítve magunkat, kényelmesen
megteázhatunk.
 
5. Legyen saját házipatikánk!

Szerezzünk be olyan keverékeket, amelyekről tudjuk, hogy bizonyos, a családban gyakran előforduló panaszok esetén azonnal bevethetők. A Nekedterem oldalán kedvünkre válogathatunk a különféle gyógyteák közül. Íme egy kis ízelítő:
 
Kuc-Kuc Panka teakeverék 

Összetevők: lándzsás útifű levele, hársfavirág, kakukkfű, bodzavirág, mórmályva.

Kimondottan jóízű. A teakeverékben megtalálható flavonoidok antibakteriális hatásúak. Meghűléses betegségekre, köhögéscsillapításra kiválóan alkalmas.

Enyhíti a hörghurutos panaszokat, köptető, nyákoldó hatású. Nyálkaanyagai serkentik az immunrendszer működését. A Kuc-Kuc Panka hatásos izzasztószer meghűléses megbetegedések esetén, a összetevői a népi gyógyászat szerint jó idegerősítő és vértisztító hatásúak.
 
Marci kedvence teakeverék

Összetevők: fekete berkenye, csipkebogyóhús, alma, hibiszkuszvirág, borókabogyó.

Igazi gyerektea kellemes ízvilággal, sok és hasznos vitaminnal, amit a benne lévő fekete berkenye gyümölcse biztosít.

Igazi feltöltődés minden aktív gyereknek. Mindenféle ízfokozótól és aromától mentes, nagy gondossággal válogatott gyümölcsöket tartalmaz, segítve azt, hogy a mindennapos folyadékpótlást egészséges italból biztosítsuk.

Ajánló
Ajánló
Finomságok tárháza: a hétvégi brunch

Finomságok tárháza: a hétvégi brunch

Egyre elterjedtebb szokás, főleg vasárnaponként, egy ráérős, finom ételekkel-italokkal...

Válogatás a Bodrogi család receptjeiből

Válogatás a Bodrogi család receptjeiből

Milyen izgalmas, ha bepillantást nyerünk egy neves művészünk életébe, például a családi...

Kezdjük a napot salátával!

Kezdjük a napot salátával!

Nemcsak januárban, hanem a tavasz kezdetén is szívesen teszünk fogadalmakat, amelyek arról...