Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-06-05

Házhoz megy a bolt – mozgó ABC a Hegyvidéken

Házhoz megy a bolt – mozgó ABC a Hegyvidéken

Ma már talán furcsának találnánk egy mozgó élelmiszerboltot, vagy ahogyan régen hívták ABC-t, de az 1970-es, 80-as években több ilyen ABC-busz is szelte a Hegyvidék utcáit, hogy a kevésbé frekventált helyekre is eljuthasson az alapvető élelmiszer. Tulajdonképpen ez a mostani modern házhoz szállítások elődje volt, miután előrendelni is lehetett ezeknél a guruló boltoknál.


Manapság számos üzlet és bolt található szinte mindenhol a kerületben. Ezek mellett a nagyobb bevásárlóközpontoknál házhoz szállítási szolgáltatást is igénybe lehet venni, de nem volt ez mindig így. Elég csak pár évtizedet visszamenni a múltba, és azt látjuk, hogy csakúgy, mint a kisebb városokban, a Hegyvidéken is számos helyen voltak olyan „foltok”, ahová nehezebben ért el a friss áru. Ezek miatt találták ki, hogy jöjjön létre egy olyan mozgó ABC, amelynek a segítségével a friss kenyér és a tej a kevésbé frekventált helyekre is mindig eljuthat. 

Az Ikarusz című újság így adott hírt 1976-ban az ötletről: „Úttörő vállalkozásba kezdett az Észak-budai Munkás ÁFÉSZ: a mozgóbolt-rendszert kívánja meghonosítani hazánkban. A nyugat-európai országokban régóta sikerrel alkalmazzák ezt a kereskedelmi formát. A mozgó boltok jól szolgálják az ellátást az üzlettel nem rendelkező településeken, peremkerületekben. Menetrend szerint közlekednek, széles áruválasztékkal állnak a lakosság rendelkezésére, nagy forgalmat bonyolítanak le.”
 
Első próba a Hegyvidék

A Hegyvidéken tesztelték először 1977-ben az új mozgó ABC-buszokat, amelyek sikerét látva később az ország több részén is elterjedt. A mozgó bolt nem volt más, mint két 260-as típusú Ikarus busz, amelyek belső terét bolttá alakították át hűtőpulttal, kenyeresládákkal, polcokkal. Mindkettő a Déli pályaudvar alsó szintjén, a Vérmező felé eső oldalon lévő nagy ABC-től kezdte meg az útját. 

Az 1-es járat megállói a Gaál József út és a Tusnádi utca sarkán, a Pethényi és az Istenhegyi út sarkán, a Városkúti út és a Józsa Béla utca (ma Alsó- és Felső Svábhegyi út) találkozásánál, valamint a Szilassy úti lakótelepnél voltak. A 2-es számú járat a Rácz Aladár út és a Bazin utca sarkán állt meg először, majd a Koszta József - Nagysalló utca kereszteződésében, aztán a Somorjai - Fürj utca-sarok, végül pedig a Kálló esperes utca - Hegyalja út-sarok következett. 

A kerekes üzletben szinte minden alapvető élelmiszert és háztartási cikket kínáltak, mindig friss termékeket tartottak benne, miután naponta többször töltötték, sőt, ha valamit nem talált a vevő, akkor rendelést is le lehetett adni, így tulajdonképpen a házhoz szállítás első megvalósítója is volt ez a guruló ABC. Az első évek sikerét látva az ország különböző tájain is igény mutatkozott a járműre, így pár év múlva több helyen is megjelentek a mozgó ABC-k, mint például Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Békés vagy Csongrád megyében.

Az újságok mindenhol áradoztak erről a megoldásról, a Vasi Szemle 1981-ben például így fogalmazott:

„A Déli pályaudvar mellett létrehozott szövetkezeti АВС-áruház Budapest egyik legváltozatosabb árukészletű üzlete. A mozgó bolt ennek következtében szintén gazdag választékot kínál, hiszen naponta többször töltik fel a Déli ABC készletéből. Így van mit vásároljanak a vevők!”

Az ABC belülről

Az autóbuszt úgy alakították ki, hogy felszámolták az utasteret, kiszerelték a gyárilag beépített üléssorokat, valamint megszüntették a középső ajtót és a hozzá tartozó lépcsőt. Az elkészült járművek kialakítását úgy tervezték meg, hogy az „utasáramlás” a hátsó ajtótól az első irányába tartott, ahol a vezető mögött lévő pénztárnál lehetett fizetni és elhagyni a buszt. A kasszás leginkább a sofőr volt, bár előfordult, hogy külön pénztáros is volt a gépjárművön, de leginkább a buszvezető üzemeltette, segítette a boltot. 

Ezek a mozgó ABC-k egy-két kivétellel kizárólag háztartási és vegyi cikkeket árusítottak. A buszokban átlagosan mintegy 500 terméket szállítottak, és az ott elhelyezett hűtőládák mínusz 18 és 22 fok közötti hőmérsékletre is képesek voltak. A szűk hely ellenére a folyosón ketten is elfértek, bár a sorban állás jóval praktikusabb volt a vásárlás folyamán. Ezek a mozgó boltok körülbelül egy 300 négyzetméteres üzletet helyettesítettek a leírások szerint. Egy-egy megállóhelyen mintegy másfél-két órát is állt, de az első hónapok tapasztalatai alapján valahol többet, valahol kevesebbet várakozott. 

A buszok jelentőségéről még 1982-ben is így írt a Kereskedelmi Szemle: „Jelentős minőségi változást hozott a helyi ÁFÉSZ mozgó ABC-járatának beindítása. A mozgó ABC a kulturált vásárlási körülmények, a friss termékek legkedvezőbb helyhez szállítása miatt rövid idő alatt közkedvelt lett. Az üzemeltetési tapasztalatok alapján úgy látszik, hogy hosszabb időre megfelelő, jó ellátás biztosítható e módon.”
 
Hanyatlás

A mozgó ABC-buszokból 1985-ben már 32 járta az országot, és bár úgy reklámozták, mint a legmozgékonyabb kereskedelmi forma, az első pár évet leszámítva hamar veszteségessé vált a vállalkozás. Mivel azonban a vidékiek életében fontos szerepet játszottak ezek a mozgó boltok, így eleinte csak a nagyobb városokból tűnt el, így a Hegyvidékről is. 

A rendszerváltást követően sok állami vállalat megszűnt, a cégek átalakultak, az üzlethálózat még sűrűbb lett, így a buszok az újsághirdetésekbe kerültek, mivel el akarták adni azokat. A legtöbb ilyen – még tovább alakítva – versenyautó-szállítóként élte „második életét”, volt, amelyikből filmbuszt csináltak, ám a többi az enyészeté lett. A Hegyvidéket járó mozgó ABC egykori megállóhelyei azóta már kiépültek, és tömegközlekedéssel könnyen megközelíthetők, mégis vannak, akik visszasírják ezeket a buszokat.

Ajánló
Ajánló
Honthy Hanna Csárdáskirálynő, az operett csillaga a Hegyvidéken

Honthy Hanna Csárdáskirálynő, az operett csillaga a Hegyvidéken

Honthy Hanna, a magyar operett világának egyik legfényesebb csillaga. Eredeti nevén Hügel...

Az értékek és a hagyományok őre – kerületünk új díszpolgára, Skardelli György

Az értékek és a hagyományok őre – kerületünk új díszpolgára, Skardelli György

Egy izgalmas és meghitt hangulatú ünnepségre került sor a MOM Kulturális Központban szeptember...

Színészkirály a szomszédunk – Rózsahegyi Kálmán a Hegyvidéken

Színészkirály a szomszédunk – Rózsahegyi Kálmán a Hegyvidéken

A múlt században majdnem egy emberöltőn át élt a kerületünkben egy tehetséges színész, a Nemzeti...