Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-07-06

Az Aranykor polgármestere – Bárczy István

Az Aranykor polgármestere – Bárczy István

Az Erzsébetvárosi Demokrata Kör ünnepi vacsorájának otthont adó Dohány utcát 1922 tavaszán robbanás rázta meg. A radikálisok támadása kis híján végzett a korszak egyik jelentős politikusával, az egykor igazságügy-minisztereként szolgáló városfejlesztővel, Bárczy István korábbi budapesti főpolgármesterrel. A választási küzdelem során a szélsőségeket nem érdekelte, hogy a főváros milyen óriási fejlődésen ment keresztül az irányítása alatt.


Elegáns urak és hölgyek gyülekeztek a Zugligetben 1913 nyarán. A magyar hazafiakat ekkor már évtizedek óta keserűséggel töltötte el, hogy megújuló és szépen fejlődő fővárosunkban egyetlen szobor sem őrizte az 1848-as szabadságharc egyik hősének, Kossuth Lajosnak az emlékét. A Zugligeti Egyesület gyűjtésbe kezdett, hogy a lehető leggyorsabban orvosolja ezt a helyzetet. Sikerült elérniük, hogy a főváros is támogassa a nagy vállalkozást. 1913-ban sok huzavona után sor kerülhetett a zugligeti szobor leleplezésére. Az ünnepségen beszédet mondott a főváros polgármestere, Bárczy István is.

Nem csupán Kossuth Lajos történelmi érdemeit méltatta, de megdicsérte a hegyvidéki hazafiakat, akik elszántan küzdöttek azért, hogy ne felejtsék el a szabadságharc hőseit. Bár a polgármester majdnem húsz évvel a forradalom után született, mégis nagyon fontosnak tartotta, hogy Budapest polgárai odaadóan ápolják a hősök emlékét.
 
Az új világ gyermeke

Sacher Gusztáv pesti középiskolai tanár egy nemes kisasszonyt, Bárczy Bertát vette feleségül. A fiuk – Magyarország majdani igazságügy-minisztere – 1866 őszén látta meg a napvilágot. Egy olyan nemzedéknek lett a tagja, amelyik gyakorlatilag „beleszületett” a kiegyezésbe. Gyermekként a pesti és a budai utcákon járva szemtanúja lehetett az ország újjászületésének, a nagy építkezéseknek, a felpezsdülő gazdasági életnek. Olyan lehetőségek nyíltak meg egy teljes korosztály előtt, amilyenekről néhány nemzedékkel korábban még csak álmodni sem lehetett.

A gyorsan fejlődő országnak rengeteg új szakemberre, jogászra és pedagógusra volt szüksége. Bárczy István úgy döntött, hogy a jogi pályát választja. A középiskolát követően a Budapesti Egyetemen tanult. Sikeresen lediplomázott, és 1889-ben munkába állt a magyar főváros alkalmazásában. Nagy érdeklődést mutatott a hazai oktatási rendszer iránt. Ahhoz, hogy komoly lépéseket tehessen e területért, elengedhetetlen volt a gyakorlati tapasztalatok megszerzése, ezért 1894-től tanárként dolgozott a Szent István Közgazdasági Szakközépiskolában. Négy évvel később felvette az édesanyja vezetéknevét. A katedrán eltöltött évek tapasztalatai nagy hasznára váltak az új évszázadban, 1901-ben ugyanis megtették a főváros közoktatási ügyosztályának vezetőjének.
 
A jövőbe vezető út

Hatalmas munkabírással és lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. Újjászervezte a magyar főváros iskolarendszerét, valamint kezdeményezte a korszerű óvodai és napközi otthonok kialakítását. Szerkesztőként közreműködött a Népművelés című folyóirat megalapításában. Az ország lakossága szélesebb körben akkor ismerte meg a nevét, amikor 1906-ban őt választották meg Budapest polgármesterévé. Hazánk ekkor a sokat ígérő új évszázad lázában égett.
 
Nagyon fontosnak tartotta, hogy az erős magyar nemzeti kultúra kéz a kézben járjon a haladással. Kortársait lenyűgözte azzal, hogy minden korábbinál nagyobb ívű fejlesztéseket kezdeményezett. Hitt a kultúra erejében, és azt követelte, hogy összefogva emeljük magasabb szintre az értelmet, az erkölcsi erőt és a hazafiasság érzését.

Bárczy István nevével ma is sok helyen találkozhatunk a fővárosban. Itt, a Hegyvidéken a Városmajor utca 59/a épület falán őrzi tábla az emlékét. Ez a határozott szakpolitikus rengeteget tett a budapestiekért. Köztulajdonba vette az elektromos műveket, a villamosvonal-hálózatot és a gázműveket.

Nagyszabású városfejlesztési programba kezdett, aminek csupán az első világháború kitörése vetett véget. Lelki szemei előtt egy minden polgár számára otthonul szolgáló, élhető nagyváros képe lebegett.
 
Budapest első aranykora

A világháború előtti évtizedekben tömegek költöztek fel Budapestre. Rengeteg gyermek született, akiknek óvodákat és iskolákat kellett építeni. Bárczy István pedagógiai szakemberként tudta, hogy az iskoláknak nemcsak az oktatás, de a nevelés területén is komoly feladatai lehetnek. Arra törekedett, hogy a tanulás során magasabb szintre emeljék a legkülönfélébb kulturális háttérrel érkező gyerekeket.

Sikerült rendbe hoznia Budapest pénzügyi helyzetét, és végre belevághatott a fejlesztésbe. Nem csupán iskolákat építetett, de igyekezet javítani a lakáshelyzeten, emellett népjóléti, valamint kulturális intézményeket is finanszírozott. Sok ezer család juthatott tiszta, világos otthonhoz és egészségesebb lakókörnyezethez.

Bár a politikai életben komoly viták tomboltak, a hazafias nevelést és a fejlesztéseket mindenki támogatta. Csakhogy a Balkánon kitörő háborúk már jelezték, hogy a boldog békeéveknek vége lesz. 1913-ban sok beruházás leállt. A fővárosi lokálpatrióták azt remélték, hogy csak ideiglenesen, ám a következő évben kirobbant az első világháború.
 
Küzdelem egy új világban

Bárczy István a háború alatt is elszántan vezette a magyar fővárost. 1918 tavaszán főpolgármesterré választották és bekerült a főrendiház tagjai közé. Októberben már érezni lehetett, hogy a háború vereséggel ér véget. Amikor lemondott a Wekerle-kormány, sokan azt akarták, hogy Bárczy legyen Magyarország miniszterelnöke. Érdekes belegondolni, hogy miként alakultak volna az utolsó háborús hónapok és az összeomlást követő zűrzavaros időszak, ha a hazánk élén ez a merész, de nagyon is gyakorlatias gondolkodású szervező áll.

Budapest főpolgármestere megrendülten szemlélte az ország idegen megszállását. Átmenetileg lemondott minden tisztségéről, és csak a Tanácsköztársaság bukása után tért vissza a politikai életbe. Friedrich István és Huszár Károly miniszterelnök is rábízta az igazságügy-minisztérium vezetését. A húszas években országgyűlési képviselőként bekerült a parlamentbe. Ekkor már távolról sem tehetett annyit a fővárosért, mint a világháború előtt. 1922-ben kis híján az életét veszítette, amikor az Ébredő Magyarok Egyesületének szélsőségesei bombamerényletet követtek el.

Parlamenti képviselőként is tovább küzdött az oktatás fejlesztéséért. 2010 óta a róla elnevezett díjjal tüntetik ki pedagógusnapon a fővárosi közoktatási és gyermekvédelmi intézmények legkiválóbb tanárait. Az egykori főpolgármester megélte a második világháború kitörését, de azt már nem kellett látnia, hogy bombák hullnak szeretett városára. 1943 nyarán hunyt el, ám öröksége, hazafias szellemisége a mai napig töretlenül él.

Ajánló
Ajánló
Zsindely Ferenc – az életmentő miniszter

Zsindely Ferenc – az életmentő miniszter

Az Istenhegyi úton sétálva a 92-es számú ház falán felfedezhetjük Zsindely Ferenc egykori...

Házhoz megy a bolt – mozgó ABC a Hegyvidéken

Házhoz megy a bolt – mozgó ABC a Hegyvidéken

Ma már talán furcsának találnánk egy mozgó élelmiszerboltot, vagy ahogyan régen hívták...

Mr. Fool, a nagy csavargó – egy bronzkutya kalandjai

Mr. Fool, a nagy csavargó – egy bronzkutya kalandjai

A múlt század derekán tizennégy éven keresztül egy gyönyörű kutya szobra figyelte a...