Az önfeláldozó szolgálat szobra – Kalkuttai Teréz anya a Hegyvidéken

Hat évvel ezelőtt, egy őszi napon sokan gyülekeztek a Bürök utca és Kempelen Farkas utca találkozásában lévő kis téren. A fővárosban gyorsan híre ment, hogy a halálának évfordulóján itt állítják fel Kalkuttai Teréz anya szobrát. A székelyhidi születésű, Kossuth-díjas Mihályi Gábor nagyszerű munkát végzett. Sikerült visszaadnia a Nobel-békedíjas apáca jól ismert, szelíd nyugalmat sugárzó mosolyát. A bronzalak imára emeli a kezét, tekintete a jövőt fürkészi, és talán arra „gondol”, hogy milyen nehéz, de csodálatos eredményekben gazdag életút áll mögötte.

 

Egy hosszú út kezdete

1910-ben Szkopjében Nikollë Bojaxhiu albán építőmester házában megszületett egy lány, aki nagy dicsőséget szerez a szülőföldjének, és méltán lehetnek büszkék rá a macedónok, valamint az albánok is. Az ifjú Agnes hosszú útja itt kezdődött meg egy túlnyomórészt muszlim vallású városrészben. A családja, eltérően a helyi albánok többségétől, katolikus volt.

Szkopje a lány születésekor az Oszmán Birodalom része volt, majd az első világháború után, 1919-től már egy új ország polgárai voltak, amikor váratlanul meghalt az apa. A magára maradt édesanyára és három gyerekére komoly megpróbáltatások vártak. Agnes – a majdani Teréz anya – rendkívül sokat tanult e nehéz évek során. Megértette, milyen könyörtelen a legszegényebbek sorsa, és felfogta azt is, hogy az egyház mennyit segíthet.

Nagyon sokat köszönhetett édesanyjának, Dranafilének, aki arra tanította gyermekeit, hogy a krisztusi szeretet jegyében támogassák a szegényeket, az árvákat, a rászorulókat. A városban jezsuita atyák szolgáltak. E rend tagjai missziós tevékenységbe kezdtek a világ túlsó végében, Indiában. A felcseperedő Agnes tőlük értesült arról, hogy milyen felemelő, ugyanakkor embert próbáló az ilyen elhivatottság. 

 

Úton Indiába

A környezetében élő keresztények tisztában voltak a fiatal lány tántoríthatatlan hitével, segítőkészségével és elszántságával. Agnes tizenhat éves korában jutott arra az elhatározásra, hogy Indiában szeretne szolgálni missziós nővérként, ezért apácának jelentkezett az angolkisasszonyok rendjébe.

India ekkor a Brit Birodalom gyarmata volt: az angolok nem nézték jó szemmel a külföldi hittérítők felbukkanását, ám a nagy múltú apácarend tagjai ellen nem volt kifogásuk. Agnes nemsokára megérkezett Indiába.

Munkásságát Bengál tartomány egyik legszebb hegyvidéki kisvárosában, Dardzsilingben kezdte meg. E himalájai településnek van egy sajátos magyar vonatkozása is: ott alussza örök álmát a nagy keletkutató, Körösi Csoma Sándor. Agnes éveken át itt élt, és itt tette le 1931-ben a szerzetesi fogadalmat.

A városból egyik irányba csak a hatalmas, lakatlan hegyeket lehet látni, dél felé pillantva viszont feltárul az ember előtt a végtelenbe nyúló indiai síkság. Agnes, vagyis ekkor már szerzetesi nevén Teréz megértette, hogy odalent, a sok tízmillió embernek otthont adó tartományban vár rá nagy feladat.

 

Halálig tartó szolgálat

1948-ig Kalkuttában (mai nevén Kolkatában), a Szent Mária iskolában tanított. Látta, hogy a második világháború milyen terhet rakott India lakosainak vállára. Lelkigyakorlatra készülve megdöbbenve fedezte fel az emberek szegénységét. Úgy döntött, hogy kijön a kolostor nyugalmából, és Jézus példáját követve a legszegényebbeket fogja szolgálni. 

XII. Pius pápa megengedte nekik, hogy független apácaként Kalkutta rossz hírű nyomornegyedében dolgozzon. Rájött, hogy a vallásos képzése nem elegendő, ezért ápolónői képesítést is szerzett, majd iskolát nyitott a nyomortelepen. 

A britek távozása után India függetlenné vált, Teréz anyára azonban továbbra is sok feladat várt. 1950 őszén, hetven évvel ezelőtt megalapította a helyi viszonyoknak legjobban megfelelő szerzetesrendjét. A Szeretet Misszionáriusai „segíteni akarnak az éhes, a ruhátlan, a hajléktalan, a béna, a vak, a leprás embereken” és azokon, akiket „kitaszított magából a társadalom”. A hatvanas években rengeteg otthont nyitottak a leprásoknak és az árváknak. Nemsokára Indián kívül is segíthették a legjobban rászorulókat.

Teréz anya tevékenységét sokan támadták, mindenekelőtt Indiában. A szemére hányták, hogy nagyon régimódi, konzervatív nézeteket vall, ezenfelül a magas kasztbeli hindukat feldühítette, hogy sikeresen térítette keresztény hitre az alacsony kasztbeli vagy éppen érinthetetlen honfitársaikat. A bírálatok dacára a világ közvéleménye nagyra tartotta, és megbecsülte a fáradhatatlan apácát.

1986-ban került sor élete legboldogabb napjára. Kalkuttai otthonában ekkor látogatta meg II. János Pál pápa.

Élete utolsó éveiben csendes boldogsággal tekinthetett végig munkája gyümölcsein. A rend ekkor már több mint négyezer apácából és százezer önkéntes ápolóból állt. 1997 őszén hunyt el. Az egész világ meggyászolta, Indiában pedig háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el. Egy évvel ezután megkezdődött a boldoggá avatási szertartása. II. János Pál pápa avatta boldoggá. A szegények – izgalmas életutat bejáró, egész nemzedékeknek példát mutató – segítőjét 2016-ban avatták szentté.

A Bürök utcán végigsétálva, a szobra előtt megállva gondoljunk arra, hogy ez a derűs mosolyú asszony milyen nagy utat járt be, és fáradhatatlan, önfeláldozó munkájával hány millió ember életét tette jobbá.