Régi farsangok hangulata és a Hegyvidék

A bálozás szokása már a 14. században ismert volt a francia királyi és a burgundi herceg udvarában, ami lassan elterjedt, és a 17. századra általánossá vált az összes előkelő udvarban. A polgárság és a köznemesség körében azonban csak a 18. században kezdett el igazán népszerűvé válni.

Budán és Pesten a bálok időtartamát és lehetséges időpontját Márai Terézia az 1770-es évek elején szabályozta, ami kimondta, hogy azokat vízkereszt napja (január 6.) után egészen nagyböjtig, pontosabban húshagyó keddig lehetett tartani.

Ez a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör közötti évközi idő volt, így ekkor nem volt igazi ünnep, ezért terjedt el a sok bál és farsang, hogy ezt az időszakot is ünnepekkel tölthessék meg az emberek. 

 

Régi bálok rendje

Mária Terézia idején a bálokat este nyolctól eleinte hajnali 3-ig, majd 5-ig lehetett megtartani. Ahogy az ünneplések időtartamát, úgy a felvehető farsangi öltözeteket is megszabták, mivel a korábbi évtizedekben sok panasz érkezett az igénytelen és igen félelmetes öltözékekre.

A szabályozás után a nagyon ijesztő vagy az ízléstelen jelmezeket tiltották, de a papírból készült ruhákat vagy kiegészítőket is, mert a bálokon szokásos gyertyák miatt ezek fokozottan tűzveszélyesek voltak. Ugyanilyen tilalom volt a férfiak fegyverein, kardjain, amelyeket tilos volt bálba vinni. A jelmezeket csak a báltermekben lehetett használni, így távozáskor le kellett ezeket venni, ám akik erre mégsem voltak hajlandók, azokat akár tömlöcbe is vethették.

A bálokra való belépődíjak az akkor még különálló Buda és Pest jövedelmét növelték, így ez olykor a két város hatóságai közötti vetélkedéshez vezetett. Többször megtörtént ugyanis, hogy a pesti utcákon kiragasztott budai báli meghívójegyeket a pesti főkapitány leszedte a falakról, és ugyanezt tette a budai kapitány a pestiekkel. A báli belépőjegyekből befolyó jövedelmek nem kis szerepet játszottak abban, hogy a 19. században sorra nyíltak a fogadók, tánctermek és szórakozóhelyek.

 

Mulatságok a Hegyvidéken

Az 1840-es években már egyértelműen Pest volt a báli élet központja, ahol számos ismert helyszínt ismerünk, mint a mostani Vigadó helyén álló egykori Redoute-ot vagy az egykori Hét választófejedelem fogadót. Budán az egyik legismertebb bálozóhely a zugligeti Fácán vendéglő volt. 

1845-ben Lakner Sándor így tudósított a Fácán hangulatáról: „[A Fácán] egyik tágas szobája táncteremmé volt alakítva. A zenészek kissé becsípve lévén oly kebellázitó akkordokat csaltak ki hangszereikből, hogy az udvari komondor vonyítani kezdett, egy jóízűen falatozó vendég fogai vízcseppeket izzadtak, két sörnél politizáló mesterembernek hajszálai pedig annyira fölmeredtek, hogy másnap lágyító kenőcsök segedelmével is alig lehetett azokat mesterségükből lesimítani. A pipaszárlábú uracs mindazonáltal nagyszerű magasztaltsággal járta a két vele jött nő közepett a francia négyest, s a jobb kezénél kövérsége miatt nagy üggyel bajjal csoszogó megtestesült gyapjúzsákra körönként oly édesded tekinteteket vetett, hogy egy őt közel bámuló szerelmes leányka keservesen sírva fakadt…”

A hatalmas forgalom miatt a Fácán tulajdonosa azt is megengedhette magának, hogy az 1850-es évek közepén a legjobb pesti építésszel, Hild Józseffel üdülőszállót terveztessen. Az impozáns épület 1856-ra készült el 30 szobával, ami nagyban megkönnyítette, hogy az előkelő vendégek sokáig mulathassanak, és a vigadozás után ne kelljen hazamenniük, hanem ott pihenve még tovább időzhessenek a csodás Zugligetben.

Később az új tulajdonosok még nagyobb léptékben gondolkodtak. A céljuk az volt, hogy a vendéglőt még nagyszerűbb mulatóhellyé alakítsák, és egy hatalmas, 400 szobával ellátott bérlakot akartak építeni, amelyben tánctermek, pavilonok, báltermek lettek volna. A tulajdonos azt gondolta, hogy „Pest-Budán mostanában annyi a mulatni vágyó ember, hogy e vállalat is kétségkívül ki fogja fizetni magát”, a grandiózus tervből nem lett azonban semmi. A Fácán népszerűsége töretlen maradt, de már nem tudták tartani a lépést a pesti mulatóhelyekkel. Az 1860-as években Pest vált a báli élet központjává, főleg 1865 után, amikor felépült a Vigadó, ahol 1900-tól minden farsangot hivatalosan megnyitottak.

 

Báli menü

A táncokon és a jelmezek kívül ki kell emelni a vendéglők, vendéglősök tevékenységét is, akik a zenekarokkal és egymás között is egyeztetve szervezték ennek az időszaknak a rendezvényeit.

A komoly bálokon a századfordulón, de a későbbi időkben is legalább hét-tíz különböző, szigorúan ünnepi fogás került az asztalokra.

Az előételek között hidegtálak, gombás vagy húsos levesek szerepeltek, aztán jöttek a halak, a szárnyasok, a malacsült, a vadpecsenye. Desszertből sem volt hiány: rétes, emeletes torta, teasütemény, somlói galuska, fagylaltok váltották egymást.

Nem lehetett farsang fánk nélkül, amely Magyarországon a századfordulón kezdett szélesebb körben elterjedni. Az asszonyok farsang utolsó szombatján sütötték különösen nagy mennyiségben. A kerek, élesztős fánk és a fahéjas fánk a környék összes falujában ismert volt.

A jellegzetes alakú fahéjas „sváb fánk”, azaz Zimtkrapfen, aminek az elkészítéséhez speciális, kúpalakú fánksütő vas szükséges, mára a Buda környéki németség, így a Hegyvidék egyik legfontosabb kulináris védjegyévé vált. Az édességet feketekávé követte.

Persze ne feledkezzünk meg az alkoholos italokról sem: étvágygerjesztő aperitif, keserű likőrök, fehérbor, vörösbor, sörök – bajor Pschorr, Dreher, Pannónia –, Törley pezsgő és így tovább.

 

Hanyatlás

A bálok igazi lendületét az első és a második világháború akasztotta meg, amelyek után megváltoztak a bálozási szokások. A nyilvános táncmulatságok sokat veszítettek báli jellegükből, a hagyományos bál ismérvei jobbára csak az előkelőbb rétegek szórakozási alkalmait jellemezték. 

Szerencsére a Hegyvidéken közel 10 éve a farsangi időben a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület, a XII. kerületi német nemzetiségi önkormányzata és a Jókai Klub közös szervezésében újra felelevenítik a régi bálok hangulatát a Svábhegyi batyus bálban. A programok nem csak az evésről és ivásról szólnak, sokkal inkább a közösségépítésről és a hagyományok elmélyítéséről. Ha az idén nem is, remélhetőleg jövőre visszatér az igazi farsangi hangulat a Hegyvidékre is.