Egressy Béni – a magyar nóta bátor atyja

Az 1848-as forradalom hősei közül nagyon sokat ismerünk. Akadnak azonban olyanok, akikről csak kevesen tudják, hogy bekapcsolódtak a szabadságharcba, és az életüket kockáztatva küzdöttek az idegen seregek ellen. Közéjük tartozott a sajókazinci református lelkipásztor, Galambos Pál fia, Benjamin, aki apja kedvéért a színházi pályára lépve felvett művésznevén lett híres, vagyis a kerületünkben szoborral megörökített emlékű Egressy Béni is.

Nemcsak a műveit, többek között a Szózat zenéjét vagy a Bátori Mária és a Hunyadi László opera szövegkönyvét ismerjük, hanem hála a mai Hegyvidék területén élő nagyszerű művésznek, Barabás Miklósnak, azt is tudjuk, hogyan nézett ki.

Életútja sokban hasonlít kortársa, Petőfi Sándor útjára. Mind a ketten vidékről indultak el, a nevüket megismerte az egész ország, és egyikőjüknek sem adatott meg a békés öregkor. Egressy Béni csupán két esztendővel élt tovább, mint Petőfi, akinek a verseit először ő zenésítette meg. Van kettőjük között egy másik hasonlóság is.

Az ifjú Béni és az ifjú Sándor is arról álmodozott, hogy színészként fut be fényes karriert. Ez azonban nem adatott meg nekik, cserébe mind a ketten bekerültek a magyar nemzet emlékezetébe.

 

Az útkeresés évei 

A sajókazinci lelkipásztor korán meghalt, így a fiára nehéz évek vártak. Özvegy édesanyja hat gyermeket próbált felnevelni. Béni Miskolcon járt a református gimnáziumba, majd Sárospatakon főiskolára, a szegénység miatt azonban nem fejezhette be a tanulmányait. Tizenkilenc éves korában kénytelen volt munkába állni, először Mezőcsáton, majd Szepsiben dolgozott tanítóként.

Miközben tanított, maga is tanult. Tanulmányozta a különféle vallásos dalokat, zsoltárokat, szerette volna a bátyja, Gábor példáját követni. Ő már egészen fiatal kora óta nagy vágyat érzett a színészi mesterség iránt, és többször is megszökött otthonról, hogy a színpadon lehessen. 1828-ban Miskolcon csatlakozott erdélyi színészekhez. A társulatával bejárta Magyarország szinte minden jelentősebb nagyvárosát. Megbarátkozott Vörösmarty Mihállyal, később pedig Petőfi Sándorral. Jó barátság fűzte a mai Hegyvidékért oly sokat tevő Döbrentei Gáborhoz is.

A legjobb magyar színészek körébe tartozó Gábor a korszak igazi sztárja volt. Nagy hatást gyakorolt az öccsére, aki úgy döntött, maga is színész lesz. Mindenekelőtt a zenés darabok érdekelték. Énekes, vagyis kardalnok szeretett volna lenni. A kassai és a kolozsvári társulat tagjaként rengeteget utazott, megtanult franciául, olaszul és németül. Érdekes, hogy kezdetben igen gyenge lábakon állt a zenei tudása. Ezt azzal ellensúlyozta, hogy rendkívül sokat tanult, mert be akart kerülni a leghíresebb haza tenorok közé. Úgy vélte, hogy erre a legjobb lehetősége Itáliában lesz.

Ahogy sokan mások ebben a korszakban, gyalog kelt útra, és Fiumén keresztül eljutott olasz területre. Barátainak leveleket küldött velencei, padovai és milánói élményeiről. Olyan nagy erővel, szemléletesen írta le Itália csodáit, hogy beszámolóit megjelentették a hazai újságok.

Másfél esztendőt töltött vándorlással, sokat tanult, a nélkülözés pedig megedzette. Hazatérve elég mély volt a tudása ahhoz, hogy zeneszerzéssel is foglalkozzon. Számos népies műdalt írt.

 

A forradalom viharában

Bár művei gyorsan népszerűvé váltak, a magyarok többsége 1843 tavaszán ismerte meg a nevét, miután megzenésítette Vörösmarty Mihály Szózatát. Az ősbemutatóra a Nemzeti Színházban került sor. A Pesti Hírlap szerint ez a költemény a magyar nemzet „béke s hadidala”. Egressy Béni dallama is hozzájárult ahhoz, hogy a mű annyira sikeres legyen. A negyvenes évek során fáradhatatlanul alkotott, nem csupán majdnem ötven zeneművet írt, de majdnem ugyanennyi színdarabot le is fordított magyarra.

1848-ban lelkesen figyelte a forradalmi eseményeket. Jól ismerte kortársait, a márciusi ifjakat. Átdolgozta Katona József drámáját, a Bánk bánt is. Azok közé tartozott, akik karddal a kézben is hajlandók voltak szolgálni a magyar szabadságot. A honvédség egyenruháját viselve ott harcolt a kápolnai csatában.

Súlyosan megsebesült, ezért kénytelen volt egy barátjánál menedéket keresni. Miközben lábadozott, zsoltárokat hangszerelt át zongorára.

Felépülése után főhadnagyi rangban szolgált Klapka György keze alatt. A komáromi várban még akkor is kitartott, amikor Európában már mindenütt eltiporták a forradalmakat. Egressy Béni azért kerülhette el az osztrákok bosszúját, mert a vár feladásakor menlevelet kapott. Harc közben írta meg talán legnépszerűbb művét, a Klapka-indulót. A honvédek ezt a dalt játszották el, amikor a vár átadására kényszerültek. 

A forradalom leverése után újra színpadra állt. A dalai miatt őt tartották a magyar nóta egyik atyjának. Az egészségét azonban megviselték a háborús megpróbáltatások, tüdőbeteg lett és legyengült szervezete nem bírt ellenállni a kórnak. Csupán harminchét éves volt, amikor 1851-ben elhunyt.

A forradalom évfordulóján gondoljunk rá is, ha tavaszi sétánk során elsétálunk a szobra előtt.