Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2021-05-26

Régi idők közlekedése és a svábhegyi lóitató kút

Régi idők közlekedése és a svábhegyi lóitató kút

A Hegyvidék egyik izgalmas és egyedi kútja a Lóitató, melyet egy angol hölgy kezdeményezésére állítottak fel 1940-ben, hogy az erre járó kereskedők, kirándulók, utazók a magas emelkedők legyőzéséhez megitathassák a lovaikat. 


A XVIII. és a XIX. században a Budakeszi és környékéről érkező kereskedők leginkább a Svábhegyen keresztül közelítették meg a fővárost. A lovaknak hosszú és nehéz utat kellett megtenniük a magas emelkedőkkel és a rossz útviszonyokkal tarkított Svábhegyen, így számos helyen muszáj volt megpihenni a szekereknek, lovaknak, fogatoknak. A Lóitató helyszíne a környék egyik legalkalmasabb pihenője lehetett már több száz éve is, ahol az állatok felfrissítése fontos volt a nagy út előtt. Nem véletlen, hogy itt szorgalmazta a kút felállítását egy svábhegyi angol hölgy, Lady Gascoigne, aki azt tapasztalta, hogy az Istenhegyi úton igen sok súlyos teherrel megrakott kocsit vontatnak, és a lovakat elcsigázzák. 
 
Szomjas lovak
 
Bár a lovak használata fokozatosan csökkent, a XX. század elején még mindig több mint húszezer ló dolgozott Budapest területén. Ezt a hatalmas mennyiségű lóállományt el kellett látni élelemmel és vízzel is, ami nem volt olyan egyszerű. Számos beszámolóról tudunk ezekből az időkből, amikor a lovak azért pusztultak el, mert a kereskedők és az utazók sokszor a halálba hajszolták a hátas állataikat, mivel sehol se tudtak vízhez jutni. Az Est című újság 1939 augusztusában egy ilyen szomorú történetről számolt be. 
 
„Néhány nappal ezelőtt délután öt óra tájban Budán, a Délivasútnál nagy csoportosulás vett körül egy sajnálatos esetet: az éppen arra haladó egyfogatú fuvaros lova szolgálat közben elesett és kimúlt. A ló nem sokáig maradt a budai utcán, tetemét előírásszerűén elszállíttatták, gazdája azonban, kétségbeesetten állt árván maradt kocsija mellett és elpanaszolta, hogy éjszaka egy órakor indult el az egyik pestmegyei községből, reggel hét órakor Budapest területén kívül egy országúti kútnál még meg tudta itatni a lovát, de azon túl, hogy beérkezett a főváros területére, nem jutott többé vízhez a lova számára 

Bementem házmesterekhez, boltosokhoz, — mondotta a fuvaros — kértem, könyörögtem egy kis vízért a lovam számára, de mindenünnen kiutasítottak, mondván, hogy mit képzelek, ki fizeti a víz díját? — Hát a lovam most megdöglött, — mondotta a kisfuvaros — nem tudom, mikor kerül énreám a sor, de azt hiszem, hamarosan, miért, hol veszek most egy másik lovat? Hat üzletben és kilenc bérházban voltam bent, a tizenöt hely közül egyetlen jó szándékú házmester adott volna vizet, de edényem nem volt, ő meg azt nem engedte meg, hogy a háznak a vödréből itassam meg a lovat.”
 
A korabeli beszámolóból az is kiderült, hogy az 1930-as évek közepén még mindenhol számos közkút és közcsap volt Budapest területén, de a főváros vezetése ezeket leszereltette, mert úgy gondolta, a lovak számának csökkenése és a bérkocsisok standjainak megszűnése nem tette már szükségessé fenntartásukat. Habár a lovak száma tényleg csökkent a megjelenő autók miatt, még az 1940-es években is közel tízezer ló volt használatban a fővárosban.

Az angol hölgy
 
A Magyar Cserkészszövetség Állatvédő Osztálya az 1930-as években sokszor felhívta az emberek figyelmét az állatokkal való emberséges bánásmódra. Ennek következtében egyre több levél érkezett a fővárosi hivatalba is megoldási javaslatokkal. A Magyar Állatvédők Országos Egyesületének igazgatója számolt be arról, hogy a Svábhegyen – ahol a vízhiány mindig probléma volt – egy előkelő angol hölgy vetette fel, hogy fontos lenne egy lóitató a környékre. 

„Egy esztendővel ezelőtt felkeresett bennünket gróf Apponyi Antal, valamint az angol követség első titkárjának felesége, Mrs. Lorna Gascoigne, akik elmondották, hogy a Svábhegyen a fuvarosok lovai elhullanak, vagy rengeteget szenvednek, mert a lovak számára vizet venni sehol nem lehet. A magánvillákba sehol nem engedik be a kocsisokat, közcsap pedig nincsen. A gróf úr és az előkelő külföldi hölgy arra kértek, írjak beadványt a budapesti rendőrfőkapitányhoz.”
 
Közben a svábhegyi angol hölgy elindította a kút felállításához szükséges hivatalos köröket, mivel minden szobor és kút felállításához fővárosi engedély kellett. Lady Gascoigne azt ígérte, hogy a kutat saját költségén felállíttatja, és ezután a fővárosnak fogja átadni.

A kérelem után létrejött bizottság tagjai Andrássy Kurta János szobrászművész vázlatos tervével megnézték a kiszemelt helyszínt az Istenhegyi úton. 

Érdekes jelenet történt a helyszín bejárása közben, miután egy éppen arra szekerező magyar gazda készséggel útbaigazította a fővárosi urakat a lóitatás technikájára vonatkozólag. Miután a fővárosi bizottság látta a megvalósuló kút helyét, 1939 júniusában engedélyezte annak megépítést.
 
Az elkészült kút
 
Az Andrássy Kurta János szobrászművész által készített Lóitató kút az Istenhegyi út, a Nógrádi és a Szendrő utca kereszteződésében 1940-re készült el. A domborművön egy felirat is található, amely jól reflektál a lovakkal való bánásmódra, az elcsigázásra, és azt üzeni, hogy mennyire fontos az állatokkal való helyes bánásmód. 
 
Felirat a kúton:

„Hű állatodat, óh hallgasd meg ember! 
Ne üss ne verj légy hozzám türelemmel. 
Ha megdolgoztam adjál innom ennem. 
Ha fázom, adj fedelet melegednem. 
Erőmön felül terhet ne halmozz rám, 
Istennek tetsző, hogyha jó vagy hozzám.”
 
A kutat magában foglaló szobor két méter hosszú és másfél méter magas mészkőből készült, amelyen hat ló látható.

A jobb oldalon a lován ülő paripáit itató csikóson kívül még öt ló található a domborművön. Az egyikük éppen iszik, kettő már vélhetően felfrissült vagy éppen várakozik a vízre. A maradék két lovat pedig a mű központjában találjuk, ahol egy kanca szoptatja a kiscsikóját. A lovakat ritka naturalista hűséggel ábrázolta a művész. A Lóitató dombormű nemcsak egy műalkotás vagy emlék volt, hanem egy kút is, amelyből tényleg ittak a lovak.

Azonban az 1940-es évek után rohamosan fejlődött a közlekedés és a forgalomból hamar kikopott lóhasználat miatt a kút funkcióját vesztette, így az 1970-80-as években már leginkább csak szemét volt található a kútban. Szerencsére 2009-ben a környéken egy bolt miatt kissé átalakult a tér, és az addigra megromlott állapotú Lóitató kutat restaurálták, és a zöldterületet is újjávarázsolták körülötte. Facsemetéket, bokrokat ültettek a parkba, és díszburkolatot tettek a kút köré. 

Jelenleg ebben a kis parkban áll ez az alkotás, mely a régi idők benzinmentes életére emlékezteti az embereket. Talán a sors fintora, hogy míg 100 éve a lovak álltak meg itt vizet „tankolni”, addig most a közelben ugyanezt a feladatot látja el egy benzinkút a négykerekű „jószágok” nagy örömére.

Ajánló
Ajánló
Honthy Hanna Csárdáskirálynő, az operett csillaga a Hegyvidéken

Honthy Hanna Csárdáskirálynő, az operett csillaga a Hegyvidéken

Honthy Hanna, a magyar operett világának egyik legfényesebb csillaga. Eredeti nevén Hügel...

Az értékek és a hagyományok őre – kerületünk új díszpolgára, Skardelli György

Az értékek és a hagyományok őre – kerületünk új díszpolgára, Skardelli György

Egy izgalmas és meghitt hangulatú ünnepségre került sor a MOM Kulturális Központban szeptember...

Színészkirály a szomszédunk – Rózsahegyi Kálmán a Hegyvidéken

Színészkirály a szomszédunk – Rózsahegyi Kálmán a Hegyvidéken

A múlt században majdnem egy emberöltőn át élt a kerületünkben egy tehetséges színész, a Nemzeti...