Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2017-10-24

A mozgás varázsa - Interjú Monspart Saroltával

A mozgás varázsa - Interjú Monspart Saroltával

A Hegyvidéki Kulturális Szalonban egy jól ismert, megbecsülésnek örvendő sportoló vezeti a Gyalogló Klubot. Monspart Sarolta sok évtizede él közöttünk a Hegyvidéken! Az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve nemrég indította útjára az Országos Gyalogló Idősklub-hálózatot. A tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, sífutásban hatszoros magyar bajnok nevét a hetvenes években ismertük meg szélesebb körben. Akkoriban sorban nyerte meg az olyan embert próbáló, nagy nemzetközi versenyeket, amelyeket előtte csak a skandinávok legjobbjainak sikerült. Érdemes elolvasni, mit gondol a futásról, a gyaloglásról és az egészséges életmódról.

A kerületünkben működő Hegyvidéki Kulturális Szalon nemcsak változatos programokkal várja hétről-hétre az irodalom, a képzőművészetek és a zene iránt érdeklődő hegylakókat, de a Böszörményi út 34/a alatt több népszerű közösség is működik. A Gyalogló Klub élén nem más, mint Monspart Sarolta tájfutó világbajnok áll. Az aktív és az egészsége érdekében komoly erőfeszítésekre is hajlandó, összeszokott, sportos közösség tagjai bizalommal fordulhatnak hozzá jó tanácsért, hiszen ő mindent tud a futásról, a gyaloglásról.

Lenyűgöző eredmények

Sífutásban hatszor állt a magyar bajnokság dobogójának legtetején. Európában Monspart Sarolta volt az első hölgy, akinek óriási teljesítményt nyújtva sikerült három órán belül lefutni a maratoni távot 1972-ben.

Elszántságát és kiváló eredményeit számos kitüntetéssel jutalmazták. 2003-ban megkapta a Köztársasági elnök Érdemérmét, korábban két alkalommal nyerte el a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozatát. Elismerései hosszú listáján szerepel, hogy ő Kiváló Sportoló, Érdemes Sportoló, Fair Play-díjas és Mesteredző. Elnyerte 2006-ban a Nemzeti Sportszövetség Életműdíját, négy esztendővel később pedig a Príma-díjat. 2014-ben a MOB Fair Play-díjjal jutalmazta a szabadidősport kategóriában.

A Hegylakó magazin olyan dolgok felől érdeklődött a nagyszerű sportolónál, amelyek joggal tarthatnak igényt az ifjabb és az idősebb hegyvidéki polgárok érdeklődésére. A témák középpontjában természetesen az egészség, a testedzés és a siker áll.

Hegylakó Magazin (HM): Aktív sportolóként ön lenyűgöző eredményeket ért el tájfutóként, de maratoni futóként vagy éppen síléccel a lábán is. Olvasóinkat nagyon érdekli, hogy mi a titka eredményeinek.
Monspart Sarolta (MS):
Nincs titok, a nagyon sok edzés, a nagy motiváció segített eredményesnek lenni. A tökéletes felkészülés nemcsak a napi, gyakran 2-3 fizikai edzésből, hanem térképes szellemi gyakorlatokból és kiegészítőkből, mint a szauna, masszázs vagy egy-egy tudományos előadás meghallgatásából tevődött össze. Rengeteg edzőversenyen futottam, ami a tájékozódás „gyakorlati tudományát” bővítette. Kicsit megtanultam svédül, hogy a legjobbak szakirodalmát olvashassam, versenyelemzéseit megértsem. Nem sok időm maradt a készülésen kívül másra a napi 24 órából, de sosem bántam meg!
Például telente a sífutó táborokban és a bajnokságok idején is mindig futottam – reggel vagy este – az országút szélén egy „száraz edzést”, azaz síléc nélkül, futócipőben egy órát, hogy a „tájfutó énem” is edzésben maradjon. 
Nyáron szinte minden elérhető versenyen indultam, gyakran edzésként, ami az utazással együtt elég fárasztó volt. Így lehetett, hogy amikor szeptemberben, a vb-győzelem után a sajtószobában faggatták a két győztest, a férfiaknál a norvég Hadler azt mondta, ez a vb volt idén a 23. versenye, akkor én, a női győztes éppen az 57. versenyemnél tartottam! (Sok többnapos – például ötnapos – verseny van Európában minden nyáron, így jött össze ez a nagy szám.)

HM: A Hegyvidéki Kulturális Szalon kerületünk egyik jelentős közösségi központja. Hogyan került kapcsolatba velük és a Gyalogló Klubbal?
(MS): Menyhárt Évával, az intézmény vezetőjével találkoztam, elmondta, hogy milyen széles programkínálattal él a nyugdíjasok felé a Szalon. Először háziasszonytornát csináltam, heti egy alkalommal egy órát a Szalon szobájában fél évig. Aztán kértem, hogy legyen inkább gyalogló klub, ott hitelesebb vagyok. Ekkor már több mint tíz éve vezettem nyugdíjas gyalogló klubot a Margitszigeten, és pár éve Újbudán is. Akkor miért ne tegyem a Hegyvidéken, ahol most már 73 éve élek! Így jött létre a Normafa Gyalogló Klub a nyugdíjasoknak. Minden második kedden kilenc órától. Éva meghirdette a Szalonban, a Hegyvidék újságban a hirdetmények között, és a klub működik! Egyre többen vagyunk!
 
HM: Miért jó futni, vagy éppen gyalogolni a szabadidőnkben? Mivel teszi ez a két mozgásforma szebbé, gazdagabbá a mai városlakók életét?
(MS): A teljességhez kell a rendszeres testedzés, a kalória-egyensúlyhoz szükséges a táplálkozás „ellenfeleként” a rendszeres testmozgás, így a tudatos életforma alapeleme lehet a futás vagy a gyaloglás, akár a nordic walking is. Mindhárom viszonylag olcsó, mindhárom a természetben űzhető, ahol a jó levegő, a fantasztikus „díszlet”, a változatos környezet biztosított.
Mind a három olyan ciklikus, állóképességi testmozgás, amely egyszerű még a két ballábasok számára is, és itt nagyon szépen érvényesül, hogy „A sport mindenkié!” Ráadásul klubban gyalogolni, akár futni is közösségi tevékenység, amely segíti a magányosság elkerülését.

HM: Mit tanácsolna azoknak, akik nagyon szeretnének elkezdeni futni vagy gyalogolni, de valahogy sose jön össze nekik? Például, mert nincs idejük a sok mindennapos teendőjük miatt.

(MS): Nemzetközi tankönyv: Az idő pénz! (Time is money!) Ha valaki elkezd rendszeresen, hetente három alkalommal egy órát – a percenkénti pulzusszáma legyen 180 mínusz az életkora – edzeni/mozogni/sportolni, akkor pár hét után észreveszi, hogy sokkal több mindenre marad ideje, mint korábban, könnyebb lesz a mindennapok 24 óráit beosztania. Jobb kondícióban lesz, jobb lesz a közérzete, az edzettsége. Tanács nincs arra, hogy hogyan lehet akarni, hogy lesz valakinek „akarókája”! Gondolja végig mindenki, hogy mit nyer például a rendszeres testedzéssel, a gyaloglással, utána döntsön és kezdje el! Minden kezdet nehéz! De menni fog, ha akarja. A gyengék el sem kezdik, a gyávák feladják, de a győztesek végigcsinálják!  


HM: Amikor az emberek felismerik önt, amikor megtudják, kicsoda, olyankor mit szoktak kérdezni? Mire a legkíváncsibbak önnel kapcsolatban?
(MS): Ma már csak a hatvanon felüliek ismernek fel, hiszen a mai média üzenetei nem szívlelik az idősebbeket, sokkal inkább a fiatal „celebek” szerepelnek, így őket ismerik fel. Alig van idős médiaszereplő, alig akad idős riporter, alig található időseknek szóló műsor, program vagy írás. Pedig az ország majd’ egyharmada nyugdíjas korú. Az Idősek Tanácsának tagjaként próbálnék tenni valamit, hogy a médiának legyen üzenete nekünk, nyugdíjasoknak is. Visszatérve a kérdésre, ha mégis megszólítanak, akkor biztosan sportoló az illető, és kíváncsi rá, hogy futok-e még. 
Sajnos nem futok, mert a kullancs-encephalitis betegségem (1978) óta  sánta vagyok, és az idősödéssel együtt romlik az erőnlétem, így maradt a gyaloglás. Azzal is lehet gyorsabb és lassabb tempóval haladni. A gyaloglással is megbarátkoztam már.   
 
HM: Mi az, amire a leginkább büszke az eddig elért eredményei közül a sport vagy éppen a népegészségügy területén?
(MS): A legtöbbet a világbajnokság (1972, Csehszlovákia) megnyerésének köszönhetek. A legnagyobb tájfutó eredményem viszont a svéd ötnapos verseny győzelme volt 1976-ban, fantasztikus skandináv mezőnyben. De a marathon sem volt „semmi” 1972-ben, három órán belül, Csepelen, a férfiak között. 
Szerintem, nem vagyok talán szerény, de egy kis „morzsát” én is tettem azért, hogy most oly sokan futnak, nordic walkingoznak, gyalogolnak az amatőrök. Sok edzéstervet írtam, sok edzést tartottam, rengeteg embert biztattam, sok előadást tartottam, sok szakanyagot írtam, hogy érdemes, tessék futni vagy akár gyalogolni.

HM: Izgalmas pályafutása során bizonyára számos alkalommal élt át érdekes dolgokat. Megosztaná velünk az egyik ilyen élményét?
(MS): Bendigóban, Ausztráliában az „Aranymosó skanzenben”, ahová a világbajnokság előtt kulturális szórakozásra vitték a csapatokat, a kovácsműhelybe lépve megbotlottam a küszöbön, és hangos káromkodással beestem, mire a benn lévő, beöltözött személy felkiáltott: De jó, magyarok! Ő is az volt, 1956-ban érkezett a kenguruk földjére. A világon mindenütt vannak magyarok, még Puerto Rico egyik kisvárosában, Guayanillában is kiabáltak a célban, így meg is nyertem a 10 kilométert a neves mezőnyben.

HM: Visszagondolva eddigi pályafutására, mit tanácsolna az egészséges életmódra törekvő fiataloknak? Mire figyeljenek oda? Milyen célokat tűzzenek ki maguk elé? 
(MS): Legyen céljuk. Legyen egy-egy majdnem elérhető célja a fiataloknak is! Aki akar és tesz érte, az el is éri.

HM: Van egy kedvenc kérdésünk, amit mindig nagy örömmel teszünk fel beszélgetőtársainknak. Alkalmas arra, hogy kicsit kilépjünk a hétköznapok világából és álmodozzunk. A Hegylakó Magazinban gyakran írunk a környék mondáiról, így többek között volt már szó a csodatévő tündérekről. Ha egy ilyen mesebeli lény odaállna ön elé és felajánlaná egy kívánsága teljesítését, akkor mit kérne tőle?
(MS): Most, 2017 őszén – műtét és kemokezelések után – egészséget kérnék még tizenöt évre. Mert az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatát ki kell alakítani, aztán szélesíteni és megerősíteni. Meg aztán kíváncsi lennék az unokáimra idősebb korukban is.  

HM: Milyennek látja a XII. kerületi embereket? Azokat az idősebb és fiatalabb hegyvidéki polgárokat, akik olyan nagy örömmel követik önt a Kulturális Szalon klubjában?
(MS): Évekig a metróban utazva a Nagyvárad téri munkahelyemre, naponta láttam, hogy a 2-es metró utasai a Széll Kálmán tértől, azaz a Hegyvidéktől kinézetre átlagosan kicsit másabbak, mint a 3-as metró utasai Újpestről érkezve. De komolyra fordítva a választ, örömmel legeltetem minden reggel Derke kutyát a Városmajorban, mert jó a hegyvidéki kutya-szocializáció, érdekes az áthaladó, átsiető emberek tömege, akár gyermekek indulása az óvodába szüleikkel, tanulók az iskolába hátitáskával, vagy a hajléktalanok reménykedő pillantása a legkülönbözőbb helyekről… 
Szeretem a Normafa, a János-hegy, a Makkos Mária, a Zugliget feletti Kossuth-szobor rekettyéseit az arra járó emberekkel, valamint a Fogaskerekű, a Gyermekvasút és a Libegő útvonalán lakókkal való képletes találkozásokat. Mindig örömmel nyugtázom: milyen jó, hogy ide születtem, és itt is élek… hála a szüleimnek!
Természetesen a Hegyvidéken is élnek olyanok, akik a papírzsebkendőt eldobják, akik az egyirányú utcában szembejönnek a nagy autóikkal, akik ott parkolnak, ahol nem szabadna, akik a legközelebbi erdőszélre teszik ki a lomtalanítandóikat.
A jó, a pozitív stressz nekem, hogy jönnek gyalogolni a hegyvidéki nyugdíjasok, hogy jól érezzük együtt magunkat a gyalogló közösségben. S ennek a legjobb mutatója, hogy ha esik az eső, akkor is sokan vagyunk, majd’ mindnyájan a finom illatú, esős erdőben. Ők már tudják, hogy esőben is lehet sportolni mindenkinek, kivéve annak, aki „cukorból” van! 
 
Köszönjük szépen a beszélgetést, és jó egészséget, hosszú erdei sétákat kívánunk Monspart Saroltának!

Ajánló
Ajánló
A lefejezett szobor – a magyar tábori vadászok emlékműve a Városmajorban

A lefejezett szobor – a magyar tábori vadászok emlékműve a Városmajorban

Nyolcvan esztendővel ezelőtt megtisztelő feladatot kapott a két világháború közötti...

Főhajtás és emlékezet – elhunyt Szőnyi Erzsébet, kerületünk díszpolgára

Főhajtás és emlékezet – elhunyt Szőnyi Erzsébet, kerületünk díszpolgára

December végén szomorúan értesültünk arról, hogy elhunyt egy nagyszerű magyar...

A Fehér Sas-rend lovagja – Piłsudski marsall és a Hegyvidék

A Fehér Sas-rend lovagja – Piłsudski marsall és a Hegyvidék

A Fehér Sas-rend Lengyelország legmagasabb és legtekintélyesebb kitüntetése. Csakis azok...