Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2018-01-30

Világvége este tízig, avagy az Ördög-árok bosszúja

Világvége este tízig, avagy az Ördög-árok bosszúja

Jókai Mór életveszélyes helyzetbe került 1875 nyarán, amikor őrjöngve kicsapott a medréből az Ördög-árok. Feljegyzéseiből megtudhatjuk, milyen katasztrófát okozott a 19. század egyik leghevesebb hegyvidéki vihara és az azt követő áradat. 

Ha a Duna budai oldalán a Gellért-hegytől elindulva elsétálunk a Duna mellett a Vár felé, akkor a Döbrentei tér közelében, az Erzsébet-hídtól északra egy jókora alagútra lehetünk figyelmesek közvetlenül a folyónál. A rakpart kövei között hatalmas sötét nyílás tátong, amelyikből hol több, hol kevesebb víz ömlik a fővárosunkat kettészelő folyóba. Könnyű volna azt hinni, hogy csupán a számtalan budapesti csatorna egyike előtt torpantunk meg. A valóság azonban egészen más, és sokkal érdekesebb. A sötét alagút ugyanis valójában a beboltozott Ördög-árok torkolata. Itt tehát nem a csatornában összegyűjtött szennyvíz, hanem a Budai-hegység egy részének, a Nagykovácsi-medencének, Remeteszőlősnek, a Remeteszurdoknak és Hűvösvölgynek vizei érik el a folyót.
 
Láthatatlan ismerősünk

Az Ördög-ároknak nem mindig volt ilyen komor hangzású neve. A középkorban Budaszentlőrincen működött a pálos szerzetesek egyik fontos monostora. A közelben kanyargó patak alighanem miattuk kaphatta a Pál árka és a Szent Pál patakja nevet. A török hódoltságot követően a mai Tabán területén számos délszláv származású muszlim tímár és bőrműves telepedett meg. A munkájukhoz nélkülözhetetlen vizet a közeli csermelyből vették, melyeket ekkoriban Tímár-pataknak hívtak. A 19. században viszont már a ma is jól ismert „alvilági csengésű” nevén emlegették, a térképeken pedig sokáig feltüntették német nevét, a Teufelsgrabent is.

Jó oka volt annak, hogy az emberek nem kedvelték ezt a szeszélyes, néha majdnem elapadó, máskor viszont tajtékzó hullámaival a környéket veszélyeztető folyóvizet. Az Ördög-árokkal akkoriban gyakran meggyűlt a közelben élők baja. Patakja 1837 pünkösdjén például elárasztotta a környéket. Az árokban a 19. század közepéig még egész évben folyt a víz. Éltető forrásai azonban az erdőirtások, majd a környező hegyek megművelése miatt elapadtak. Tavasszal, a hóolvadást követő áradás idején viszont magával sodorta a Városmajor minden szemetét. Számos olyan ház is akadt, ahonnan ide engedték a szennyvizet. Mindezek miatt elengedhetetlenné vált a terület rendezése.
 
 
Búcsú a napfénytől

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1870-ben úgy határozott, hogy rendbe kell tenni az Ördög-árok környezetét. A meder kitisztítása, támfalak építése és részbeni lefedése a Krisztinavárosban található Szent János téren vette kezdetét. Egy év alatt eljutottak a mai Krisztina körútig. A tervek szerint két évvel később már a Városmajorban folytak volna a munkálatok. A természet azonban keresztülhúzta a tervezők és az építtetők szándékait; az Ördög-árok lerázta magáról az újonnan rárakott kőbilincseket.

1875 nyarán gyakran látszottak sötét fellegek a város fölött, de senki sem gondolta volna, hogy milyen komoly megpróbáltatás vár a budaiakra június 26-án. Az eső már kora délután eleredt, és a víz egyre hevesebb hullámokban zuhogott a magasból. Hat óra tájban a hegyek is megremegtek az elemi erejű mennydörgésektől. Minden korábbinál könyörtelenebb felhőszakadás zúdult a Vérmezőre, a Rácvárosra, de az ítéletidő letarolta a Hárshegy és Hűvösvölgy fáit is.

Nem sokkal később az itt élők számára nyilvánvalóvá vált, hogy az igazi veszélyt nem a magasból érkező víztömeg jelenti. A Dunához közel az Ördög-árkot fedő régebbi kőboltozatot előbb egy, majd több helyen is gyorsan aláásták az őrjöngő hullámok. Erre a helyre korábban számos ház és kunyhó épült. Megroggyant az alapzatuk, és a padlóként szolgáló kőlapok belezuhantak a sötétben tomboló hullámok közé. Az összedőlő épületek maguk alá temették a lakóikat is. 
 
Így látta Jókai

A szörnyű viharnak Jókai Mór is szenvedő szemtanúja volt, amikor aznap az Athenaeum-házból elindult a Lánchíd felé. Először a Hon című napilapban számolt be arról, hogy kezdetben a járókelők még örültek is a langyos, kellemes esőnek. Csak akkor váltak nyugtalanná, amikor a mélyúton rémült szőlőmunkásokkal, közöttük asszonyokkal és gyerekekkel találkozott. Itt olyan kevés volt a hely, hogy két szekér nem is fért volna el egymás mellett. Ebből kis híján baj lett, amikor az áradat gyorsan elöntötte a mélyutat, és két, súlyosan megrakott kisebb taliga elállta a menekülők útját. 

Az író a Braun-villa felé vágtatott a társaival. Lovaik halálra rémülve éppen csak eljutottak oda, amikor az országút egy hegyi patak medrévé változott. A hegyoldalon menekülő emberekre lecsapott a jégeső; Jókai tyúktojás nagyságú jégtömböket is talált a földön. Egy óra múlva úgy tűnt, mintha beköszöntött volna a tél, mert háromujjnyi vastagságú jégréteg borította be a közeli hegyeket. A vihar elmúltával kiderült, hogy tönkrement a fogaskerekű vasút pályája, és az indóház is majdnem összedőlt. Az áradat egészen este tízig tombolt. A szerencsés megmenekültek néhol térdig érő iszapban indulhattak tovább Pest felé.
 
Vizsgálat is indult

Több leírás is megmaradt a félelmetes eseményekről. Ezekből tudjuk, hogy például az utakat egy-másfél méter vastag iszap és kőzúzalék fedte be. A lezúduló víztömeg elsodorta a zárt kertek falait, romba döntötte az árokhidjait, és használhatatlanná tette a közműveket. Olyan hatalmas sziklatömböket görgetett magával, melyeket darabokra kellett robbantani ahhoz, hogy később el lehessen szállítani őket. A Krisztinavárosban alig maradt ép ház, a fogaskerekű helyreállítása pedig hetekbe telt.

A hatóságok megpróbáltak fényt deríteni a hatalmas anyagi kárt okozó, emberéleteket követő katasztrófa okaira. Egy évet kellett várni, hogy elvégezzék a szükséges munkálatokat, megakadályozva ezzel a szörnyűségek megismétlődését.

Az árkot nem egyszerre, hanem több lépésben fedték le, 1878 májusára készült el a Diós-árok Városmajorig érő szakasza. A népszerű parkban azonban még közel negyven évig fedetlenül folyt az árok bűzlő vize, amelyet csupán az első világháború idején fedtek be.

Amióta összefüggő, nagy gonddal megépített boltozat fedi a Döbrentei térig az Ördög-árkot, egyetlen alkalommal sem ismétlődött meg a nagy, 1875-ös katasztrófa. A budapestiek szép lassan megfeledkeztek arról, hogy mit rejt itt a föld mélye. Az Ördög-árok azonban továbbra is odalent szendereg, és csendben álmodozik azokról a letűnt korokról, amikor még a felkelő nap fényében siethetett a vén Dunába.

Ajánló
Ajánló
Honthy Hanna Csárdáskirálynő, az operett csillaga a Hegyvidéken

Honthy Hanna Csárdáskirálynő, az operett csillaga a Hegyvidéken

Honthy Hanna, a magyar operett világának egyik legfényesebb csillaga. Eredeti nevén Hügel...

Az értékek és a hagyományok őre – kerületünk új díszpolgára, Skardelli György

Az értékek és a hagyományok őre – kerületünk új díszpolgára, Skardelli György

Egy izgalmas és meghitt hangulatú ünnepségre került sor a MOM Kulturális Központban szeptember...

Színészkirály a szomszédunk – Rózsahegyi Kálmán a Hegyvidéken

Színészkirály a szomszédunk – Rózsahegyi Kálmán a Hegyvidéken

A múlt században majdnem egy emberöltőn át élt a kerületünkben egy tehetséges színész, a Nemzeti...