Menü
Hegyvidéki történetek

 2018-08-01

A Fácános vendégei –világháborús menekült lengyel katonatisztek

A Fácános vendégei –világháborús menekült lengyel katonatisztek

A magyar és a lengyel nemzetet ezeréves, szoros barátság köti össze. Északi szomszédjaink akkor is számíthattak ránk, amikor végveszélybe került a lengyel államiság, és 1939-ben Hitler megtámadta a lengyeleket. A vereséget követően számos menekült talált menedéket nálunk. Kerületünkben olyan katonatiszteket szállásoltak el, akik túlélték a német és a szovjet támadást. 

Két nagy nemzet barátsága

A középkorban évszázadokon át Lengyelország és Magyarország volt Európa ezen részének legjelentősebb hatalma. Bár nyelvünk és származásunk semmiben sem hasonlított egymásra, mégis jó barátokat találtunk a Kárpátok túloldalán. A hagyományos, jó viszonyt elősegítette, hogy időnként megosztoztunk királyainkon, uralkodókat adtunk egymásnak, és szép hagyománya volt a földönfutók, a szülőföldükről igazságtalanul elüldözöttek befogadásának. Együtt harcoltunk a németek, a tatárok, az oroszok, a törökök ellen. A viharos évszázadok sorscsapásai megedzették e két nagy nemzet barátságát. Elvhűségünkről aztán 1939 őszén újra tanúbizonyságot tettünk. A lengyel történelem legsötétebb órájában nyújtottunk baráti kezet a Kárpátok fölött.
 
Manapság kevesen tudják, de 1939 tavaszán, amikor a II. világháború árnyéka már ráborult Európára, Magyarország nem csupán dacolni mert a németekkel, hanem egészen konkrétan fegyveres ellenállással fenyegette meg a berlini vezetőket. Jó okunk volt erre. Hitler ugyanis Lengyelország lerohanására készült, és egyre keményebb hangnemet ütött meg keleti szomszédjával szemben.  Bár hazánk elkötelezte magát a Német Birodalom mellett, Csáky István külügyminiszter egyértelműen leszögezte, hogy „…de a fegyveres akcióban Lengyelország ellen sem közvetve, sem közvetlenül részt venni nem vagyunk hajlandók…ha a németek erőszakot helyeznek kilátásba, kategorikusan ki fogom jelenteni, hogy fegyverre fegyverrel válaszolunk, aki Magyarországra engedély nélkül beteszi a lábát, azt ellenségnek tekintjük”.

Teleki Pál miniszterelnök kormánya egészen egyszerűen nem volt hajlandó jó barátainkra, a lengyelekre támadni. Amikor szeptember elsején eldördültek a II. világháború első lövései, egyetlen magyar katona sem lépte át a lengyel határt, és a hazai közvélemény lélekben egyértelműen az élet-halál harcot vívó nemzetet támogatta. 
 
Jönnek a barátaink

A németek szeptember 1-jén indították meg támadásukat. A szovjetek 17-én támadták hátba a lengyeleket. Az elszántan harcoló hazafiak nehéz döntést hoztak. Megpróbálták katonáik, tisztjeik nagy részét kimenekíteni külföldre, hogy idegen földön folytassák a harcot Hitler és Sztálin ellen. Úti céljuk először Franciaország volt.

Az első menekültek már 10-én elérték a magyar határt, majd a kisebb csoportokat Sztálin támadása után igazi emberár követte. A magyarság együttérzőn, barátságosan fogadta a földönfutókat. A menekültek pontos számát nem ismerjük, ám egyes becslések szerint százezernél is többen érkeztek hozzánk.

Elhelyezésükkel, a segítségnyújtással a magyar Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium foglalkozott. Kormánymegbízottként idősebb Antall József irányította a segítségnyújtást. Ekkor érkeztek lengyel vendégek ide, a Hegyvidékre is.
 
Menedék a Fácánosban

A 19. század derekán a híres magyar klasszicista építész, Hild József tervezett egy gyönyörű épületegyüttest a Zugligeti út melletti nagy kiterjedésű telekre. Az itteni bokros erdőségben rengeteg fácán élt, ezért a környéket Fácános néven emlegették a helybeliek. A század második felében a környék Budapest egyik legnépszerűbb üdülőjévé vált. A népszerű Fácán vendéglő mellett szálloda és fürdő is működött, valamint magánvillák is épültek. A fejlődés egészen az első világháború kirobbanásáig tartott. A nagy világégés a Fácános lakóira is lesújtott.

A terület hamarosan állami irányítás alá került. A felújított, neoklasszicista villát nem véletlenül hívták Horthy-villának. Előszeretettel pihent meg ugyanis itt a kormányzó családja. A lengyel menekültek érkezésekor az egykori fogadót és a tágas kertet a földönfutók rendelkezésére bocsájtották. Itt működött az 502-es magyar királyi honvéd internáló tábor. Az országban több mint száz katonai tábor létesült szomorú sorsú vendégeink számára.

Külön helyezték el a közlegényeket, az alacsonyabb rangú tiszteket és magasabb rendfokozatú elöljáróikat. A fogadóban nagyon jó körülmények vártak a hálás érkezőkre. Elsősorban katonatisztek élvezhették a Hegyvidék vendégszeretetét. A magyarok bőkezűen gondoskodtak arról, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Az előző hetek megpróbáltatásai, a vereség és a menekülés után végre kipihenhették magukat. A Fácános kertben sikerült rendezni a soraikat. Kapcsolatba léptek az emigráns szervezetekkel, és felkészültek a harcuk folytatására.

Az egykori tábort csúnyán megviselték a következő évtizedek. 1944-ben a Gestapo foglalta el, majd kollégium volt, később pedig a határőrség irányítása alá került. A nehéz sorsú épületegyüttes kálváriája azonban mostanra véget ért, megkezdődött a rehabilitációja. Hild József egykori remekművét is helyreállítják. Ugyancsak megújulás vár az egykori Fácán vendéglő épületére is. Ha a valamikori lengyel menekültek leszármazottai visszatérnek ide, akkor méltó körülmények között emlékezhetnek meg a nagylelkű magyarokról és a két nemzet barátságáról.

Ajánló