Változunk, fejlődünk - a Hegyvidék szociológiai, demográfiai átalakulása

Idén is több, sok érdeklődőt megmozgató kulturális és szabadidős rendezvényre került sor a Hegyvidéken, melyeken az itt élőknek lehetőségük nyílt új arcokat látni, olyan „hegylakókkal” összefutni, akikkel korábban még nem találkoztak. Az ilyen alkalmak során is jól látszik közvetlen lakókörnyezetünk fejlődése, szociológiai, demográfiai változása. Mindenki számára érdekes, sőt mi több, lényeges, hogy milyen társadalmi környezetben fogja leélni a következő évtizedeket, éppen ezért megkérdeztük a téma szakértőjét, Kocsis János Balázs egyetemi docenst. 

 

Otthonunk a változás útján

Hegylakó magazin (HM): Ön egy rendkívül érdekes tudományos terület szakértője. Olvasóinkat nagyon érdekli, hogy miként lehet előre látni egy-egy városrész vagy terület társadalmi és gazdasági átalakulását? Mesélne erről?

 

Kocsis János Balázs (KJB): A társadalomtudományokban, azaz az ezen a területen leginkább érdekes szociológiában és közgazdaságtanban jellemző, hogy néhány évre tudunk csak részletesebben előre látni, feltéve, hogy valami trendfordító, azaz leggyakrabban válság, vagy jelentősebb újítás, nem rendezi át a viszonyokat, ami azért aránylag gyakran megesik.

A demográfiai folyamatok kivételt képeznek, azokat hosszú távon is nagy megbízhatósággal jelezhetjük előre, de inkább csak nagyobb léptékekben, egyes városi, kerületi szintekre már jóval bizonytalanabbul, és így fordulhat elő, hogy például az országos népességfogyással és elöregedési tendenciákkal ellentétben vannak környékek, ahol ezzel ellentétes folyamatok zajlanak. Mindezen bizonytalanságok ellenére vannak hosszútávon meghatározó gazdasági és társadalmi folyamatok, amikre valamiképpen az adott terület, város, reagál és megpróbálja megoldani. 

 

A XIX. század utolsó harmadától kezdve ilyen volt a városi szétterülés, benne a szuburbanizáció, amelynek keretében például a Hegyvidék kifejlődött az 1910-es évektől kezdve, vagy a külvárosok fejlődése, ami elsősorban Pest körüli területeket érintette, és ez a folyamat, különböző formákban és intenzitással, gyakorlatilag máig meghatározza a városi folyamatokat. 

 

Részben ennek egyik következményeként, az 1960-as évektől a fejlett, de a szocialista országok jelentős részében is, beindult a belső területek funkcióvesztése, társadalmi leromlása, amelynek valamiképpen csúcsa például Detroit végletekig lepusztult és kihalt belvárosa, és az 1990-es években hasonló jövőt jósoltak az információs társadalom és gazdaság következtében a többi városnak is. Azonban Detroit esete gyakorlatilag egyedülálló maradt, és a szakértők meglepetésére a városok belső része voltaképpen külső beavatkozás nélkül elkezdett megújulni mind társadalmilag, mind gazdaságilag, amelyet legtöbb esetben a térség vezetése elsősorban közterület-megújító programokkal lendített tovább. 

 

Tulajdonképpen ez vált a XXI. század első időszakának másik domináns jelenségévé, amelyet mindenki megtapasztalhat, ha sétál egyet Budapest belvárosában. A harmadik alapvető jelenség immár a város határában zajlik, a korábbi erősen központosított gazdasági térszerkezetet egy alközpontokkal megtöltött, hálózatos struktúra váltja föl, összekötve a korábban elszigetelt területeket egy nagy, metropolisznak elnevezett gazdasági és társadalmi egységgé. Budapest esetében ez valahol Siófoktól Hatvanig, Tatabányától Kecskemétig tart, Esztergomnál kissé át is lógva az országhatáron, és több mint hárommillió embert, az ország lakosságának egyharmadát öleli föl, és gazdasági értelemben jóval nagyobb a súlya. 

 

Környezetünkben Bécs metropolisz térsége hasonlóan kiterjedt, egyes kutatások szerint ennek része immár Pozsony és Sopron is. Kisebb városok esetében is hasonló folyamatok figyelhetők meg mindhárom említett területen.

 

HM: Ön jól ismeri kerületünket és az itt élő polgárokat. Mit gondol, mi vár ránk? Szociológiai, demográfiai szempontból hogyan fog átalakulni a Hegyvidék a következő 10-20 évben?

KJB: Ahogy Budapest egyre inkább kiterjed és a határai már valahol a Balaton és a Gerecse környékén vannak nyugati irányban, a kerület is egyre inkább „beljebb” kerül, ennek összes előnyével és hátrányával. A kerület belső, keleti részét jelenleg is dzsentrifikáció jellemzi, azaz a korábbinál tehetősebb lakosság beköltözése mutatható ki a kutatásokból is. Ezt érezzük is a mindennapokban, ahol az eltérő attitűdök, preferenciák és viselkedési mintázatok a korábbi lakók számára szokatlanként hatnak, más oldalról a terület megújulását vetítik előre. 

 

Másrészt ugyanezen rész a befektetők számára is egyre inkább célterületté válik, amit jól láthatunk a kerületben a MOM Park környékén. A kialakuló dél-budai, irodaházakkal jellemezhető – részint a Kopaszi-gát, az Allee környékén, részint a Kelenföldi pályaudvarnál található – alközpontok és a város északi része között folyosó is halad át, ami további beruházásokat generál. Az ebbe a folyosóba tartozó Déli pályaudvar környéke nyitott kérdés, jelenleg ez az egyik legnagyobb összefüggő „üres” terület Budapest belvárosában, amelynek sorsa és átalakításának jellege hosszú távon befolyásolja majd a kerület arculatát. 

 

A Hegyvidék kertvárosi részein valószínűsíthetően bekövetkezik valamekkora sűrűsödés, azaz többlakásos épületek további elterjedése, azonban véleményem szerint nagyobb mértékű átalakulás nem következik be. Sok múlik azon, hogy milyen infrastrukturális fejlesztések történnek az agglomerációs övezet nyugati részén és a kerületnek az I. kerület és a pesti belváros felé való kapcsolatrendszerében.

 

HM: A Hegyvidéki Önkormányzat településfejlesztésének fókuszában a magas színvonalú közszolgáltatás-nyújtás áll. Hogyan lehet a XII. kerületi embereket bevonni a fejlesztésekkel kapcsolatos gondolkodásba?

 

KJB: A kerület, mint Budapest legtöbb kerülete, társadalmi szempontból eléggé heterogén és túl nagy: egy virányosi lakosnak elég kevés közös ügye van a mártonhegyiekkel vagy a felső-krisztinavárosiakkal. Az emberek általában szomszédsági szinten élik meg városukat. E maximum pár ezer embert tartalmazó egységek szintjén beszélhetünk olyan jelenségekről, amiről a helyieknek napi tapasztalaton alapuló véleményük van, és igénylik, hogy meghallgassák őket. 

 

Természetesen vannak átfogó ügyek is, de ezekben pont az átfogó jellegük miatt nehéz az embereket bevonni. A helyi ügyekben folytatott fórumokkal, igényfelméréssel, különböző megkeresésekkel, hagyományos és online eszközökkel lehetséges a megszólításuk. A kerületben élő lakosság a budapesti átlagnál magasabb végzettségű és tehetősebb, erősebben igényli a tájékoztatást és a bevonást, és az őket érintő ügyekben nem fél megnyilvánulni.

 

HM: Fontos dolog bevonni az itt élőket a kerülettel kapcsolatos döntéshozatalba is?

 

KJB: Végső soron egy önkormányzat arról szól, hogy egy terület a szabályozások által megszabott területeken belül önmagát kormányozza, az esetek túlnyomó többségében az erre fölhatalmazottakon keresztül, akik munkájáról bizonyos rendszerességgel választásokon ítéletet mondanak. A közösség ügyeinek igazgatása időt és szakmai felkészültséget igényel, így magát az igazgatást egy erre kiválasztott testület intézi. 

 

Bevonás esetén ennél azonban többről és aktívabb kapcsolatról beszélünk a négy- vagy ötévente behúzott két iksznél. Hogy egyes területeken mire van szükség, mik a főbb hiányosságok, emellett mik a lehetőségek, azt valójában a helyiek látják át talán a legjobban, ami mellett természetesen szükség van a nagyobb léptékek átfogó és sokoldalú megközelítésére is, illetve a különböző érdekek, célok összehangolására, a szükségesnél mindig szűkösebb források megfelelő elosztására is. 

 

A helyiek tapasztalatai tehát nagyon fontos részét képezik a környékről, a kerületről való tudásnak, amelyet kár lenne parlagon hagyni. Másrészt a helyiek sokfajta tudással rendelkeznek, amelyek szempontokat, ötleteket adhatnak a fejlesztésekhez és az önkormányzat tevékenységéhez. Megannyi különböző ügy és téma akad, amelyhez számos különböző, az adott helyzethez megfelelő bevonási eszköz áll rendelkezésre, a különböző kutatásoktól a fórumokon keresztül az egyes fejlesztéseket érintő szavazásokig. 

 

Természetesen egy ilyen nagy közösség esetében nehéz, sőt illuzórikus is lenne elvárni, hogy a lakosság többsége nagy rendszerességgel aktívan részt vegyen a döntéshozatalban, de a lakosság minél nagyobb szeletének bevonása, a „csöndes többség” véleményének és gondolatainak, felvetéseinek kipuhatolása a különböző bevonási mechanizmusokban általában megjelenők mellett fontos érdeke a helyi vezetésnek a véleményem szerint, és így hozhatók megalapozottabb döntések.

 

Maga a bevonás természetesen számtalan csapdát is hordoz, hiszen sokszor nem lehet tudni, hogy egy-egy erősen képviselt vélemény vagy tiltakozás az érintettek mekkora részét is takarja, így több különböző bevonási eszköz megfelelő használatával lehet e kérdésekben mélyebben információkat szerezni. Megjegyzendő azonban, hogy a lakosság bevonása idő- és erőforrás-igényes folyamat, és sok türelmet igényel a résztvevőktől, mindez azonban a döntések minőségi javulásában visszaköszön.

 

HM: Doktori munkájában a budapesti városfejlesztést és városfejlődést vizsgálta meg. Miért éppen az1930-1985 időszakot választotta?

 

KJB: Budapest az első világháború előtti negyven évben lett azzá, aminek ma ismerjük, egy gyorsan változó és ellentmondásos kor alatt. Ekkor alakultak ki azok az alapvető mintázatok és struktúrák, amik térbelileg és társadalmilag is meghatározzák a mai várost. Az első világháború megakasztotta ezt a folyamatot, de a huszadik századra immár a fejlett világban jellemző folyamatokat megállítani nem tudta, ezek később ki is tudtak bontakozni. 

 

A harmincas évekre úgymond beérett a város, és gyakorlatilag azokkal a problémákkal találkoztak hasonló keretekben, amikkel mi is találkozunk, mint például lakáshelyzet, a város gazdasági alapjai, városigazgatás, a város és környékének kérdésköre, reprezentatív fejlesztések és építészeti minőség, az ország fővárosaként való megjelenítés, valamint a város és az ország kapcsolata, többek között.

Ebben a kora újkor óta szervesen fejlődő rendszerben jelent hatalmas törést a kommunista hatalomátvételt követő szervezeti átalakítás, miközben részben a főbb kérdések, részben a főbb szereplők, utóbbiak esetében elsősorban a szakemberek, ugyanazok maradtak. A korábbi számos szinten jelentkező nagyfokú szervezeti és gazdasági autonómiákra épülő rendszert és igazgatási, döntéshozatali mechanizmusokat fölváltotta egy végletekig központosított, de az érintettek visszajelzéseire egyre jobban ügyelő hatalmi struktúra. 

 

Gazdaságilag a szocialista városirányítás már a hetvenes évek közepére bajba jutott, amit mutat például a második 15 éves lakásépítési terv (szándékok szerint 1976-1990) források hiányában késedelmes beindítása, de az alapvető mechanizmusok valójában a rendszerváltásig érintetlenek maradtak. Az átmenet bonyolult, összetett, és sok időleges jelenséggel tarkított kérdéskörét azonban már nem kívántam megvizsgálni, úgymond minkét rendszer „érett” állapotát vizsgáltam.

 

HM: Mesélne nekünk kicsit a Magyar Urbanisztikai Társaságról?

 

KJB: Az Urbanisztikai Társaság országosan fogja össze a városokkal, településekkel kapcsolatos szakmai tevékenységeket folytató szakembereket, illetve önkormányzatok is tagjai lehetnek. Számos területi csoportban és tagozatban tevékenykednek a tagjai, akik változatos szakmai háttérrel rendelkeznek az építészettől, a tájépítészettől a közgazdaságon és más társadalomtudományokon át a geográfiáig. 

 

Célja a szakmai információcsere és fórumok biztosítása eszmecserék részére, illetve urbanisztikai jelenségek, problémák megvitatására, illetve természetesen a várossal foglalkozó szakemberek közötti hálózat kiépítése és működtetése országosan és nemzetközi szinten is. A döntéshozók számára is fontos országos urbanisztikai vonatkozású kérdésekben véleményező kíván lenni.

 

HM: Eddigi szakmai tevékenysége során számos szép eredményt ért el. Mire a legbüszkébb?

 

KJB: Fogas kérdés, azt hiszem, a részvételemmel zajló képzéseken végzett volt hallgatók sikerei fontos visszajelzés arról, hogy kollégáimmal jó irányban tevékenykedünk. Továbbá jó érzéssel tölt el, hogy más társadalomtudományt képviselő szakemberekkel együtt sikerült elérnünk, hogy a korábban inkább mérnökök, építészek dominálta urbanisztikában a szociológia, közgazdaságtan, geográfia és demográfia szempontjai és megközelítései is számításba veendőkké váltak, és településvezetők és egyéb döntéshozók egyre inkább megkeresik és figyelembe veszik az ilyen szakértőket.

 

HM: Végül pedig azt szeretnénk megtudni, milyennek látja a hegyvidéki embereket?  Szociológiai és demográfiai szempontból mi jellemző rájuk?

 

KJB: A kerület társadalmi összetételét tekintve az áltagosnál jóval képzettebb, világlátottabb, tehetősebb emberek lakóhelye, akiknek nagyon magas mind helyi szinten, mind az országos politikában és gazdaságban az érdekérvényesítő képessége, az országosan meghatározó döntéshozók jelentős része a kerület lakója. Jelentős mérvű elöregedés tapasztalható emellett, elsősorban a magasabb státuszú környékeken, sok fiatal családos, aki nem engedhetné meg magának jelen pillanatban a hegyvidéki árakat, költözött ki a környező szuburbán településekre. 

 

Emellett a kerület sűrűbben épült, kevésbé drága környékén egyfajta fiatalodás tapasztalható, ahová jelentős számú kisgyermekes család költözött az elmúlt időszakban, amit mutat a játszóterek erős kihasználtsága is. a kerület külföldi lakosainak száma is. 

 

Összességében magas szintű fogyasztás jellemzi a lakosságot, amelynek a hagyományos üzletstruktúra kevésbé tud eleget tenni, így ez jobbára a bevásárlóközpontokban csapódik le, bár örvendetes folyamatok figyelhetők meg elsősorban a sűrű beépítésű környékek utcáin e tekintetben.

 

Köszönjük a beszélgetést!