Menü
Hegyvidéki történetek

 2018-10-03

Kerületünk nagy festője – Barabás Miklós

Kerületünk nagy festője – Barabás Miklós

Hazánk már a 19. században is számos kiváló művésszel ajándékozta meg az egyetemes kultúrát. A hegyvidéki polgároknak nem is kell messzire menniük, hogy megismerjék a hazai biedermeier festészet egyik legjelentősebb alkotóját, Barabás Miklóst, hiszen a mester itt, a kerületünkben talált otthonra. Érdemes ellátogatni a Barabás-villába, ahol nem csupán e kiváló alkotóval ismerkedhetünk meg, de számos érdekes kulturális rendezvény is várja az érdeklődőket. 

A majdani híres festő Erdélyben, a háromszéki Kézdimárkosfalván született. Élete nagyszerű példa arra, hogy a tehetség, a szorgalom és az elszántság kiemelheti az embert a szegénységből. Amikor 1810-ben meglátta a napvilágot, a szülei – Barabás János és Gaál Terézia – még nem sejthették, hogy a fiukból majd világhírű művész lesz.
 
Kitörés a szegénységből

Barabás Miklós már kiskorában is elképesztően tehetségesnek bizonyult. A művészet, az alkotás öröme sokat segített abban, hogy elviselje kamaszkora nélkülözéseit. Kezdetben nem volt lehetősége arra, hogy tanult mesterek keze alatt fejlessze a tudását. Megfigyelte a környezetét, és mindenekelőtt az emberi arcok érdekelték. Sikerült meglepnie diáktársait és a tanárait, amikor emlékezetből elkészítette Kemény Simon főispánnak a portréját. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy az ifjú mennyire tehetséges, és ezt az adományt nem lenne szabad veszni hagyni.

15 évesen végre komoly gyakorlati és elméleti képzésben részesülhetett Nagyszebenben. A tanulmányait hamarosan Kolozsváron és Bécsben folytatta. Az osztrákok nem bíztak benne, arra gyanakodtak, hogy a magyar fiatalember esetleg meghamisította a bizonyítványát. Sokkal nehezebb felvételi vizsgának vetették alá, mint a társait. Mivel elkeserítette az, ahogy Bécsben bántak vele, visszatért Kolozsvárra.
 
A nagy utazás

A Kárpátoktól délre, Bukarestben próbált szerencsét. Az ott élő előkelőségek megkedvelték, és bőkezűen megfizették divatos arcképeit. Az így összegyűjtött pénzt arra használta fel, hogy elutazzon az európai festészet egyik bölcsőjébe, és Itáliában megismerhesse a legnagyobb remekműveket. Rómában számos fontos művésszel találkozott. Velence különlegesen nagy élményt jelentett Barabás Miklós számára. Ekkor még természetesen nem létezett fényképezés.

Éppen ezért a napjait azzal töltötte, hogy vázlatokban örökítette meg a legszebb alkotásokat. Így később is fel tudta idézni magában a reneszánsz nagymesterek formavilágát, színeit és nagyhatású kompozíciós elveit. Itáliai utazása során megbarátkozott William Leighton Leitch angol festővel, sokat tanultak egymástól. Újdonsült tapasztalataival felvértezve magabiztosan hazatért, hogy meghódítsa a magyar főváros művészeti életét is.
 
Siker a szülőföldön

1835-ben egy csapásra sikerült elbűvölnie a hazai nagyvárost. Pest ekkor a térség egyik jelentős kulturális központja volt. A reformkor megmozgatta, felfrissítette a magyar társadalmat. A Duna partján sétálva a hazatérő festő rengeteg tehetséges művésszel ismerkedhetett meg. Összebarátkozott Petőfi Sándorral, Arany Jánossal, de az akkor már igen tekintélyes Vörösmarty Mihállyal is. Költőinket, íróinkat lenyűgözte Barabás tehetsége. Egymásnak adták a kilincset a műtermében.

Ráadásul nemcsak az ifjú irodalmárok fedezték fel, hogy Barabás hazatérésével mennyire gazdagabb lett a magyar képzőművészet, de befolyásos főnemesek és ismert politikusok is megbízást adtak neki arcképük elkészítésére. Megörökíthette többek között a „legnagyobb magyart”, Széchenyi István grófot is. Rövid idő alatt rendkívül népszerű lett, és már válogathatott a legérdekesebb megrendelések között. 
 
A Hegyvidék szerelmese

Petőfi Sándorék előszeretettel kirándultak a mai 12. kerület gyönyörű hegyei között. Lehetséges, hogy Barabás Miklós éppen az ő hatásukra, az ő társaságukban ismerte meg a Hegyvidéket.

Nagyon tetszett neki, amit látott, és a környék nyugalma lehetővé tette, hogy még szebb képeket alkosson. 1836-ban, alig 26 éves korában a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lehetett. Szorgalmasan dolgozva képes volt szőlőbirtokot vásárolni magának a mai Városmajor utcában.

1840 fontos mérföldkő a kerület kulturális életében. Ekkor épült fel a híres és ma is működő Barabás-villa. A gyönyörű épület nemcsak a festő otthona, hanem a műterme is volt egyben. A következő esztendőben még kedvezőbb fordulatot vett a sorsa. Feleségül vette Bois de Chesne Zsuzsannát. A Barabás-villa a meghitt nyugalom és a békesség szigetévé változott. Annak dacára, hogy hazánk életében rendkívül izgalmas évek, drámai fordulatok és megrázó pillanatok következtek, Barabás Miklósnak sikerült a művészi alkotómunkára összpontosítania.

Bár csak a festészetnek élt, őt is nagyon megviselte a magyar szabadságharc bukását követő megtorlás korszaka. Elkomorodva várt arra, hogy véget érjen ez a sötét időszak.Csupán tíz esztendővel a forradalom vérbefojtása után indulhatott újra az egykor oly pezsgő művészeti élet. Segített megalakítani a Képzőművészeti Társulatot, melynek hamarosan elnökéül választották.
 
Elismert mesterként

Hiába teltek az évtizedek, Barabás Miklós fiatalos lendülete nem hagyott alább. Újabb és újabb csodálatos műveket alkotott. Megfestette például Teleki Lászlót, az idős Arany Jánost, Dessewffy Emilt. Ugyanakkor nem feledkezett meg a forradalom emlékéről sem.

Az utókor neki is köszönheti, hogy elevenen él az 1848-as szabadságharc legendája. Gyönyörű képeken örökítette meg Bem Józsefet, Klapka Györgyöt, és számos más kiváló katona és politikus mellett Táncsics Mihályt is. Sok zsánerképet és tájképet is készített.

1877-ben az egész ország együtt ünnepelte vele ötvenéves művészeti jubileumát. De Bécs sem tehetett már úgy, mintha nem tudott volna e nagyszerű magyar művészről. A kiegyezés új lendületet adott hazánk fejlődésének. Közelebb kerültek egymáshoz az egykori ellenfelek. Barabás Miklós is komoly kitüntetéseket kapott, és a millenniumi kiállításon, 1896-ban aranyérmet is nyert. 

A fiatalabb nemzedék csodálattal adózott kivételes vizuális memóriájának. Egy anekdota szerint megnézett valakit magának, ám különböző okok miatt az illető arcképét csupán 37 évvel később, pusztán az emlékezetére hagyatkozva készíthette el. A kortársak szerint a festmény lenyűgözően élethű lett. Készített történelmi képeket is, például Zrínyi Miklósról.

Önarcképe pedig mind a mai napig megmutatja, hogyan nézett ki kerületünk egyik legfontosabb művésze, a Barabás-villa névadója. Ráadásul nem csupán festőként alkotott maradandót. Az önéletrajza fontos kordokumentum Magyarország 19. századi pezsgő kulturális és művészeti életéről.
 

Ajánló