Eötvös Loránd, a Svábhegy nagy fia

Amikor 1848-ben megszületett a kis Loránd, a szülei alighanem nyugtalanul figyelték maguk körül a világot. Az újszülöttre hosszú, izgalmakkal teli élet várt, hiszen beleszületett nemzetünk szabadságharcába, kisdedként átélte a forradalom bukását, gyermekként az elnyomó Bach-korszakot, majd legényként a dacos nemzeti ellenállás időszakát.
 

Tanúja lehetett a kiegyezésnek, majd pedig maga is aktívan kivette a részét hazánk megújulásából. Egy olyan időszakban volt Magyarország vallás-közoktatásügyi minisztere, amikor újjászülettek a városaink, fejlődött a közlekedés, az ipar, a kultúra. Gyermekkorában még szekerek jártak a földutakon, és a folyókon csak kompon lehetett átkelni.

Hatvan évvel később, a „boldog békeidőkben" viszont gyors gőzmozdonyok repítették a vonatokat a nagy ütemben növekedő nagyvárosok, Bécs, Budapest, Debrecen, Kolozsvár vagy éppen Kassa és Zágráb között. A városokban felragyogott a gőzlámpák fénye, és Budapestet joggal sorolták Európa gazdag és fejlett fővárosai közé. 

Eötvös Loránd életének alkonya azonban nem lehetett boldog. Átélte az iszonyatos I. világháborút, tanúja volt a hősi küzdelemnek, de a katasztrofális vereségeknek is. A szeme láttára hullott szét mindaz, amit segített felépíteni. Amikor 1919. tavaszán elhunyt, a gyermekei alighanem ugyanúgy aggódhattak, mint hetven évvel korábban a szülei. A nagy tudós emléke azonban nem halványult el, és a neve dacolva ellenállt az évtizedek múlásának. 

 

Hatalmas örökség

Nem véletlen, hogy az ifjú Loránd életét a tudomány és a műveltség szolgálatában töltötte. Gyermekkorában az otthonában könyvek, festmények, szobrok vették körül. Ősei nem csupán gazdag és befolyásos, de rendkívül művelt emberek is voltak. Apai nagyapja, Eötvös Ignác bölcseleti és jogi doktorátust szerzett, míg az apja, Eötvös József a korszak jelentős írója és politikusa volt.

A tehetséges ifjú 1857-ben kezdte meg középszintű tanulmányait Pesten a 18. század eleje óta működő piarista középiskolában, ahol 1865-ben sikeresen leérettségizett. Ekkor el kellett döntenie, hogy milyen úton haladjon tovább. A családi hagyományok és a korszellem is egyaránt arra ösztönözte, hogy jogot tanuljon, hiszen egy majdani politikusnak éppen erre van szüksége.

Loránd engedett a család nyomásának, és beiratkozott a jogi karra, ám egyre inkább úgy érezte, hogy nem a helyes úton indult el. A száraz paragrafusok helyett sokkal jobban érdekelték a matematika és a fizika lenyűgöző törvényszerűségei.

Akkoriban igazi ritkaságnak számított, hogy egy főnemes a természettudományok iránt érdeklődjön, a leendő báróval azonban éppen ez történt.

Ahelyett, hogy a római jog előírásait tanulmányozta volna, egyre több időt és energiát fordított a természeti törvények megismerésére. Életében pontosan akkor következett be a döntő fordulat, amikor a 19. századi magyar történelemben.

A kiegyezés után

Hosszas tárgyalások és előkészítések után a Habsburg-ház megállapodásra jutott Magyarország képviselőivel. Andrássy Gyula gróf és Deák Ferenc elégedetten térhetett haza Bécsből. Megreformálták a Habsburg Birodalmat, és Magyarország végre elindulhatott a korszerűsítés útján. 

Loránd is útra kelt. Befejezte jogi tanulmányait, hogy attól kezdve a korszak egyik leghíresebb egyetemén, Heidelbergben tanuljon. Itt világhírű tudósok, igazi feltalálók voltak a professzorai. Loránd fénytannal, hangtannal, kémiával is foglalkozott. Megtanulta, hogy milyen fontos a kísérletezés és a pontos mérések elvégzése. 

Hazatérve folytatta a tudományos kutatást. Magántanári kinevezését olyan kiváló magyar tudósok támogatták, mint Jedlich Ányos és Than Károly. Főnemesként természetesen nem kerülhette el, hogy közszolgálatot vállaljon. Bekapcsolódott a tudományos és kulturális közéletbe is.

Csupán huszonöt éves volt, amikor megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának, jó negyedszázaddal később pedig immár elnökként irányíthatta e jeles testületet. 

Édesapja nyomdókaiban haladva 1894. nyarán maga is vallás-közoktatási miniszterként szolgálta országunkat. 

Rendkívül fontosnak tartotta a közoktatást. Felemelte a tanítóknak szánt költségkeretet, és országszerte négyszáz új népiskolát alapított. Kollégiumot hozott létre, ahol ingyen lakhattak a szegény, de tehetséges diákok. Modern szemléletét jól mutatja, hogy nem egy nemes kisasszonyt vett feleségül, hanem a polgári származású Horváth Gizellát.

Tudományos munkássága

1870-et követően kidolgozta a felületi feszültség mérésére az Eötvös-féle reflexiós módszert és a folyadékok különböző hőmérsékleten mért felületi feszültsége és molekulasúlya közötti összefüggés leíró Eötvös-törvényt.

A kiváló tudós nevét azonban a híres Eötvösi-inga miatt ismeri a szélesebb közvélemény. 1880 után kezdett el érdeklődni a gravitáció iránt. A speciális inga a gravitációs mező vízszintes irányú változását is képes érzékelni. Első ingája 1891-ben készült el. Nem is akárhol gyártották, hanem itt, a Hegyvidéken, Süss Nándor finommechanikai műhelyében. 

A hazai műszerészképzés megteremtője olyan remek munkát végzett, hogy 1900-ban az Eötvös Loránd számára készített ingája díjat nyert a párizsi világkiállításon. A báró nem szabadalmaztatta az ingáját, mert azt akarta, hogy ez a fontos tudományos műszer gyorsan elterjedjen a nagyvilágban. 1913-ban már Albert Einstein is ismerte, és nagyra értékelte Eötvös munkásságát. Az új módszer az 1920-as évektől kezdve forradalmasította az olajipart.
 

Élete utolsó évtizedében elhalmozták kitüntetésekkel és díjakkal. Rengeteg egyetemnek lett díszdoktora. Ugyanúgy megkapta a francia Becsületrendet, mint a hazai Ferenc József-rendet. 

Halálakor Einstein e szavakat mondta: „Elhunyt a fizika egyik fejedelme". Emlékét nem csak itt a Földön őrizzük: 1970-ben a Hold egyik kráterét, huszonegy évvel később pedig egy kisbolygót is elneveztek a nagy magyar tudósról.