Menü
Hegyvidéki történetek

 2018-12-07

Az aranyszívű katona – egy tábornok árvaháza

Az aranyszívű katona – egy tábornok árvaháza

A 19. század utolsó évtizedeiben, itt, a XII. kerületben működött Magyarország egyik legjelentősebb árvaháza. A Városmajor utcai létesítmény alapítóját jogosan tartják a hazai gyermekvédelem egyik igazi hősének. Mayer Ferenc egészen különleges életutat járt be. Napóleon ellen harcolt, majd Magyarországot választotta új hazájának, végül élete alkonyán elhatározta, hogy minden tőle telhetőt megtesz a szegény árvagyerekek érdekében. Hegyvidéki árvaháza egészen 1953-ig otthont nyújtott a legszegényebbeknek, a legelesettebbeknek. 

Ha a Városmajor utca 31. számú ház falai mesélni tudnának, akkor csodálatos történeteket mondhatnának el a magyar gyermekvédelem hőskoráról. A kiegyezést követően hazánkban rohamos fejlődés vette kezdetét. A legszegényebbeket, a szerencsétlen sorsú, idős embertársainkat akkoriban szeretetotthonokban és szegényházakban helyezték el. Ugyanakkor erőfeszítések történtek azért is, hogy az árva gyermekek se kallódjanak el. A magyar fővárosban már működött két árvaház – az Erzsébet a leányok és a József a fiúk számára –, amikor 1886-ban megnyitották a Hegyvidék első gyermekmenhelyét. A Városmajor utcai intézmény azért volt igazi különlegesség, mert nem az állam hozta létre, hanem egy magánember, aki ráadásul egy igazi aranyszívű katonatiszt volt.

A háború pokla

Mayer Ferenc hosszú és küzdelmes élete során soha egy pillanatig sem riadt vissza az összecsapásoktól, az embert próbáló erőfeszítésektől. Katonatisztként számtalan hadjáratban vett részt. 1776-ban született, mégpedig Csehországban. Felesküdött a birodalom fegyveres szolgálatára, és kivette részét a 18. század utolsó évtizedeinek csatáiból. Akkor következett el élete legnehezebb küzdelemsorozata, amikor az osztrák császárok szolgálatában szembeszállt Napóleon francia seregeivel. Ő is azért küzdött, hogy a párizsi hódító ne tudja végleg leigázni a nemzetek Európáját.
 
Az évtizedeken át tartó háborúskodás igazi sorscsapást jelentett földrészünk számára. Mayer Ferenc a saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen a háború pokla. Látta a romba dőlt városokat, a felgyújtott templomokat és a sáros országutak mentén a földönfutók, a nincstelenek tízezreit. Ekkor figyelt fel az ártatlan áldozatokra, a szerencsétlen, árván maradt gyerekekre. Még nem tudhatta, hogy hosszú élete végén nem szülőföldjén, hanem választott új hazájában, Magyarországon lesz a védelmezőjük.

Egy új hazában

Az osztrák hadvezetés a napóleoni háborúkat követő, békésebb időszakban Magyarországra vezényelte Mayer Ferencet. Az ekkor már tábornoki egyenruhát viselő férfit Budán és Pesten egy nyüzsgő, élettel teli nagyvárosban, egy megújuló reménnyel és bizakodással teli nemzet szívében találta magát. Széchenyi István és Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály és Jókai Mór kortársa volt. A szolgálata után a budai utcákon sétálva gyakran találkozhatott a leghíresebb, legnagyobb hatású honfitársainkkal. Nem csoda, hogy megkedvelte a magyarokat. Úgy döntött, hogy közöttünk telepszik le, és a napóleoni háborúk hőse Magyarországot választotta új hazájául.

Átélte a reformkort, és nyugdíjasként szemtanúja lehetett a forradalom kitörésének. A Hegylakó magazin olvasói októberben olvashattak egy cikket az aradi vértanúkról. A mártírok között számos olyan külföldi származású katonatiszt akadt, akik bátran kiálltak a magyar szabadságért. Ugyanez a hozzáállás jellemezte az akkor hetvenkét éves, nyugalmazott tábornokot is. 1848-ban a magyar hadügyminisztérium ismét szolgálatba helyezte, és rendkívül fontos feladatot bízott rá. Mayer Ferenc lett az országos főhadparancsnokság helyettes elöljárója. A forradalom bukását követően esze ágában sem volt bujkálni. Úgy érezte, hogy semmi rosszat nem tett. Az osztrákok megfosztották rangjától, ám ellentétben az aradi vértanúkkal, nem állították kivégzőosztag elé. Ezzel akaratlanul is támogatták a magyar gyermekvédelem ügyét.

Csodálatos hagyaték

A tábornok 1853-ban – akkoriban mesés összegnek számító – nyolcvanezer forintból létrehozott egy alapítványt. Azt akarta, hogy épüljön árvaház a szegény sorsú budai árvák részére. Elhunyta előtt az alapítványt és a vagyont a fővárosra hagyta, és megbízta azzal, hogy teremtsen otthont a szegény gyermekeknek.

A hivatalok malmai azonban lassan őröltek, így Mayer Ferenc nagy álma csak 1885 után válhatott valóra. A Városmajor utca kedvező helyen feküdt, hiszen a Hegyvidéken már akkor is jobb volt a levegő, mint a belvárosban, és ez nagy előnyt jelentett a felkerülő, nem ritkán tüdőbeteg kisfiúk számára.

A fővárosi bürokraták kezdetben akadályozták a terv végrehajtását, mert azt szerették volna, hogy Budapest harmadik árvaháza is Pesten épüljön fel. A hegyvidéki polgárok azonban valóra akarták váltani Mayer tábornok nagy álmát. Az építkezéshez és a létesítmény üzemeltetéséhez szükséges további pénzt adományokból gyűjtötték össze. József főherceg személyesen huszonötezer forinttal támogatta az árvaház megnyitását, amire végül 1886 őszén került sor.

Otthont teremtettek

Az épületben, három tágas hálóteremben hetvenöt gyermeket helyeztek el. A ház előtt jutott hely Mayer Ferenc szobrának is. A jókora telken kertet és gyümölcsöst is kialakítottak, ami nagyon jó szolgálatot tett az itt élőknek. A gyerekek elsajátították a kertészkedés alapjait, és a kertben termelt zöldségek, gyümölcsök aztán bekerültek az árvák étrendjébe. Nevelőik emberszeretetre, erkölcsös életre és szorgalomra tanították az itt élőket. Nem számított, hogy valaki törvényes, vagy törvénytelen gyermek volt, mert a szegény budai árvákat és félárvákat tárt kapukkal várták.

A legtöbben tizennégy éves korukig lakhattak a Városmajor utcában, az elesettebbek és a tehetségesebbek azonban ennél jóval tovább is élvezhették az otthon vendégszeretetét. Mai szemmel nézve nagy volt a szigorúság. Nyáron hajnali ötkor kellett felkelni. A diákok egyenruhát viseltek, és az idősebb fiúk kijárhattak a környékbeli iskolákba tanulni. A nevelők és a növendékek egyaránt büszkék voltak arra, hogy sikeres embereket neveltek a jó hírű intézetben. 

Az árvaház 1953-ig működött. Ekkor megszüntették, és az épületet egy általános iskola kapta meg. Napjainkban a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola működik benne. A Mayer Intézet korábbi növendékei megállták a helyüket az életben, szakmát tanultak, és el tudtak helyezkedni. Sokan közülük életük végéig kijártak a temetőbe, mert az öregdiákok megtisztelő kötelességüknek tartották, hogy virágot vigyenek annak a nemes lelkű osztrák tábornoknak a sírjára, aki Magyarországot választotta hazájául, és oly sokat tett az árva magyar gyermekekért.

Ajánló