Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2019-03-21

Gyorsparaszt, omnibusz és lóvasút Budán

Gyorsparaszt, omnibusz és lóvasút Budán

A 19. század elejétől Buda főváros, Pest szabad királyi város és Óbuda mezőváros fejlődésével és lélekszámának emelkedésével megnőttek a városon belüli távolságok. A különböző közlekedési eszközök, mint a gyorsparaszt, a fiáker, a konflis, az omnibusz és a lóvasút, ahogy a többi nagy európai városban, itt is hamar megjelentek. 

A Hegyvidék városiasodását legjobban a tömegközlekedés fejlődése jelezte. Az utasokat azok kívánsága szerinti időben és helyre fuvarozó bérkocsi a 18. század végén jelent meg hazánkban. Két alaptípusa honosodott meg. A durvább és erősebb kivitelű egyfogatú kocsikat konflisnak, a finomabb és elegánsabb megjelenésű kétfogatúakat fiákernek hívták. Ez utóbbiakat inkább a tehetősebbek választották. Mindkét járműfajtán évszaktól függően használtak nyitott és csukott kocsikat. A bérkocsisok működését elsőként egy 1827-ben kiadott császári pátens ismerte el iparként. Azonban sokszor kaptak kritikát a bérkocsisok, mert gorombán viselkedtek az utasokkal szemben, időnként megtagadták a fuvart vagy túlkövetelték a viteldíjat. Néha a hajtás sebessége képezte a panasz tárgyát. 
 
Gyorsparaszt, a taxi őse

A 19. század elején a leggyorsabban közlekedési eszköz, amivel célba lehetett érni a gyorsparaszt volt. A mai fül számára humorosan és talán kicsit sértőn hangzó elnevezés a fontosabb útvonalak mellett fekvő falvak, települések fuvarosainak parasztszekereit takarta.

A legjelentősebb ilyen fuvarostársaság Bécs és Buda között szállította a sietős utazókat. A kocsisok törzshelye egy-egy külvárosi fogadó, a viteldíj pedig alku tárgya volt, amely függött az évszaktól és az időjárási körülményektől is. Gyors, könnyű, de kényelmetlen szekereiket még a legelőkelőbbek is igénybe vették, ha nagyon siettek, mint például István főherceg, amikor 1847-ben apja, József nádor halálos ágyához sietett Bécsből Budára.
 
Omnibusz – „mindenkinek”

A viszonylag drágább, egyéni utazást szolgáló bérkocsik mellett meghonosodott az egyszerre több embernek helyet adó, meghatározott útvonalon és meghirdetett időközönként induló társaskocsi, az omnibusz. Latin eredetű nevének magyar jelentése – mindenkinek – fogalmazza meg jól ennek az utazási formának a jellegét, ami a bérkocsikhoz képest olcsóbb és fix tarifáért volt igénybe vehető. Tulajdonképpen ez tekinthető az autóbusz, trolibusz elődjének. Elsőként Párizsban jelent meg a 17. században, majd a 19. század első harmadában Európa nyugati nagyvárosai, Párizs, London, Berlin és Bécs után Budapesten is általánossá vált a használatuk. 

Budán az első menetrend szerint közlekedő omnibusz 1832-ben indult. Érdekesség, hogy az első tömegközlekedési eszközök mind egy-egy vendéglőhöz érkeztek. Ez azért alakult így, mert itt gyűltek össze leginkább az emberek, és a vendéglők tehetősebb tulajdonosai, mint például Laszlovszky József, aki a Laszlovszky-major tulajdonosa volt, és fontosnak tartották, hogy a barátaik és a vendégeik a mulatozás után is haza tudjanak térni a majorból este 10-kor, így az omnibuszjárat ezért indult innen.

Továbbá egy-egy mulatozóhelyről elindulni kényszerülő ember jóval többet is kifizetett a kelleténél, ha sietős volt a dolga vagy csak egyszerűen nem tudta megoldani a hazajutást máshogy. A hazaindulást sokkal nehezebb volt megoldani, mivel odafelé a vendéglőbe mindenki máskor érkezett, de záráskor a hatalmas tömeg nem mindig fért fel az ott állomásozó omnibuszokra. Ezt jól illusztrálja egy krónikás 1845-ben írt feljegyzése egy gyötrelmes hazaútról.

„Eléggé kigyalogolván magunkat az isteni zöldben, egyike volt legsovárabb ohajtásainknak, miszerint valamelyik omnibus ketreczre fölkaphassunk, mert hát az omnibusok, főképp a zöldbüli visszatakarodáskor, valóban olly ketreczhez hasonlíthatók, mikben a baromfiak, vagy gyöngédebben mondva a szárnyas állatok, házi lakmározásra szánt fajtái a megpukkadásig összezsúfoltatnak. […] A Laszlovszky-kert kapuja elé érve, hatalmas tolongáns mutatkozott, mert csupán egy omnibus volt még a tolongás bordazúzó csataterén, ennek is egyik lova, mint látszott, sántított. Mit volt tennünk hátra, nem egyéb, mint egész napi lábolásunk dacára, példás elszántsággal a haza gyaloglás.”

Az omnibusz eleinte 8-12 ember szállítására volt alkalmas, majd később már 28-30 utast is felfért rá. Miután 1849-ben átadták a Lánchidat, és a Várhegy alatti alagutat is a forgalomba helyezték, a budai hegyvidék jóval közelebb került Pesthez. 
 
Lóvasút

Az omnibuszközlekedés töretlen volt egészen a lóvasút megjelenéséig, amely nagyon hasonlított az omnibuszra, annyi volt a különbség, hogy kötött pályán, sínen ment a forgalom, és nagyobb kocsikat, szerelvényeket tudott húzni az eléje befogott ló. Ezzel az utasszámok is megnőttek, és a kiszámíthatóság is pontosabb lett. A lóvasút elődjét kezdetekben a bányákban használt fa nyompálya jelentette, amelyen emberi erővel mozgatott csillék közlekedtek. Később cserélte fel a fapályát a sínszerkezet, míg az embereket a nagy teherbírás miatt a lovak. A lóvasút előnye a szekerekhez képest, a kisebb gördülési ellenállás miatt a nagyobb terhelhetőség, a nedvességtől független használhatóság és a könnyebb, jóval simább futás volt. Tulajdonképpen a közforgalmú lóvasutak a korai közúti vasutak voltak. 

Magyarországon először 1827-ben Pest -Kőbánya között próbálták ki a lóvasúti technikát, ami az úgynevezett lebegő vasút volt, de a kísérleti üzemet egy év múlva felszámolták, mert teljes csőd lett a vállalkozás. Érdekesség, hogy a lebegő vasút lebontott faanyagát Széchenyi István vásárolta meg tűzifának. A lóvasút a reformkorban olcsósága miatt a gőzvasutak reális alternatívájának tűnt, de a későbbiekben kiderült, hogy mind a villamos, mind a vonat életképesebb a lóvasútnál. 

Budán az első lóvasutat a Budai Közúti Vaspálya Társaság 1868. június 30-án nyitotta meg, amely a Lánchídtól egészen a zugligeti lóvasút-végállomásig közlekedett. (A közelmúltban a Hegyvidéki Önkormányzat által felújított, és ismét régi pompájában tündöklő épületben ma  a Lóvasút Kulturális Központ található.)

Az eredetileg Lánchídfőtől járó kocsik reggel 6-tól este fél 9-ig közlekedtek. A viszonylatjelző táblák szerepét akkoriban nappal zászló alakú jelzésképek, este a lámpák üvegére festett jelzések látták el. Az 1896. évi millenniumi ünnepségekre, a féléves budapesti világkiállításra készülve a főváros 1894-ben felszólította a zugligeti lóvasúti vonalat is üzemeltető céget a villamosításra, ennek köszönhetően a lóvasút sínjén hamarosan a villamosok vették át a közlekedés stafétáját.

Ajánló
Ajánló
Összefogás és világszínvonal – a svábhegyi fogaskerekű története

Összefogás és világszínvonal – a svábhegyi fogaskerekű története

A magyar főváros tömegközlekedésének igazi érdekessége a kerületünkben működő...

Vidám csókok, nagy rémület – az első hegyvidéki villamosbaleset

Vidám csókok, nagy rémület – az első hegyvidéki villamosbaleset

A 20. század hajnalán súlyos baleset történt a Hegyvidéken. Kisiklott Zugligetben egy...

Joseph Haydn és az Alkotás utca nevének kapcsolata

Joseph Haydn és az Alkotás utca nevének kapcsolata

Az Alkotás utca nevének eredetéhez számos érdekes történet kapcsolódik, melyek forrását...