Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2019-07-05

Nemzedékek kedvence – Huszti Péter

Nemzedékek kedvence – Huszti Péter

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a 60-as években lopta be magát a moziba járók és a tévénézők szívébe. Több mint száz filmben csodálhattuk meg tudását. Pályafutása során számos kitüntetést kapott, és az évtizedek óta a kerületünkben élő művész nevét ott olvashatjuk Hegyvidék díszpolgárainak névsorában is.

Az idén 75 éves színművész 1944-ben született a magyar fővárosban. Édesapja, Hendel László jogot tanult, az édesanyja, Holló Gizella pedig a MÁV-nál dolgozott. Sem a jog, sem a vasút nem áll túl közel a színművészethez, ezért gyermekkori játszótársai valószínűleg nem is gondolták volna, hogy a kis Péter nevét egy szép napon színművészként ismeri meg a hazai közvélemény.

A gyermek azonban egész hamar kapcsolatba került a művészetekkel; az apja ugyanis nagyra becsülte a zenét, és maga is jól játszott hangszeren. Nem valamilyen együttesben muzsikált, hanem vidéki színházak zenekarában lépett fel. Ez a rajongása alighanem fontos szerepet játszott abban, hogy a fia ösztönösen vonzódni kezdett a színművészet iránt. Gyermekként Péter ámulva nézhette a zenészek között álló apját, és sok gyönyörű színdarabot tekinthetett meg. Ekkoriban még nem volt televízió, és a színház sokkal fontosabb szerepet töltött be az emberek életében.

A gyermekkor boldog évei azonban nem tartottak sokáig. Szülei viszonya megromlott, és ez váláshoz vezetett. Nehéz idők következtek; az édesanyja egyedül nevelte Pétert és a nővérét. Amikor beíratta a Lórándffy Zsuzsanna általános iskolába, még senki sem tudhatta, hogy a sors mit tartogat a gyermek számára.

Vajon mit szólt volna hozzá Holló Gizella, ha valaki megsúgja neki, hogy a kisfia egyszer a Nemzet Művésze, színházigazgató, ünnepelt színművész, rendező és professor emeritus lesz? Alighanem ez a sok jó hír megnyugtatta és erővel töltötte volna el a nélkülözések erőfeszítésekkel teli, hosszú évei során. Hitt a fiában, és nagyon remélte, hogy Péter majd sokra viszi.
 
Felfigyelnek a tehetségre

Várkonyi Zoltán maga is a leghíresebb magyar színészek, filmrendezők és színházigazgatók közé tartozott. Az éles szemű szakember a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanított. Gyakran elment budapesti középiskolákba, ahol érdeklődve nézte végig az ünnepségeket és a diákok előadásait. Egy alkalommal a Rákóczi Ferenc Gimnáziumban járt, itt találkozott először a fiatal Péterrel. 

Felfigyelt a tehetséges fiúra, aki 1962-ben sikeresen leérettségizett. A végzős diáknak ekkor kellett meghoznia élete egyik legfontosabb döntését. Hogyan tovább? Milyen pályát válasszon? Úgy döntött, hogy a színművészetnek szenteli az életét. Gimnáziumi tapasztalatai alapján arra gondolt, hogy rendező lesz. A főiskolán azonban újra találkozott Várkonyi Zoltánnal, akitől egy életre szóló jó tanácsot kapott. A neves színművész tisztában volt Huszti Péter elképesztő tehetségével, és ezért azt javasolta neki, hogy legyen színész.

Négy év múlva Várkonyi osztályában végezte el a főiskolát. Elsajátította a színészi mesterség minden fortélyát, ráadásul megszerette a tanítást is.
 
Kezdődnek a nagy sikerek

Hosszú és izgalmas évtizedek vártak rá. Negyven éven keresztül a Madách Színházban dolgozott. Olyan nagyszerű darabokban játszott, amelyeket nemcsak a hazai, de a külföldi nézők is nagy örömmel fogadtak. A Madách tagjaként hetven prózai darabban állt színpadra. Az igazi dicsőség azonban nem a rivaldafényben, hanem a kamerák előtt várt rá. Sokan a 60-70-es éveket tekintik a magyar film igazi aranykorának. Nagyszerű rendezők remek alkotások hosszú sorával kápráztatták el a nézőket. A mozikban telt ház előtt játszották a magyar játékfilmeket, esténként pedig immár a tévé képernyőjén is mentek izgalmas programok.

A színpadon szép sikereket elérő Huszti Péter A kőszívű ember fiaiban még csupán egy kisebb szerepet játszhatott el, de tehetsége már ekkor is nyilvánvaló volt. Egyre komolyabb feladatokat bíztak rá, és hamarosan már nagybetűkkel írták fel a nevét a filmek plakátjaira. Szerepelt a Harlekin szerelmesében, a Változó felhőzetben, a Fiúk a térrőlben, a Csárdáskirálynőben és a Fekete gyémántokban is. A 70-es években már a legnépszerűbb magyar színészek között tartották számon.

Mind gyakrabban találkozhattak vele a televízióban is. Szerepet kapott a Bors című nagy sikerű filmsorozatban, majd 1970-ben „meghódította a kék eget” is. Ehhez persze Huszti Péternek be kellett ülnie az akkori Néphadsereg legizgalmasabb repülőgépeibe. Főszerepet játszott Mihályfi Imre négyrészes sorozatában, amelyik be akarta mutatni a néphadsereg vadászrepülő-pilótáit és az oktatóit.

Számos komoly darabban és filmben is szerepelt, de a tudását vidámabb alkotásokban is megmutathatta. Ezek közé tartozott az 1970-ben bemutatott Gyula vitéz télen-nyáron című szatirikus filmvígjáték.
 
Az elismertség évtizedei

Nem felejtette el főiskolai éveit, így jól tudta, hogy milyen nagyszerű dolog a tanítás. 1974-től kezdve tanárként működött közre a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóinak oktatásában. 1989-ben ő lett a Madách Kamara művészeti vezetője, majd 1994-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora. Nemcsak Budapesten, de vidéken is számos alkalommal fellépett, lehetőséget biztosítva ezzel régi és új rajongóinak a személyes találkozásra.

A népszerűsége hosszú évtizedeken át töretlen maradt, bár a mai fiatalok közül már nem ismerik olyan sokan a nevét, mint egy nemzedékkel korábban.

1974-ben Jászai Mari-, négy évvel később pedig Kossuth-díjat kapott. Az új évezredben is számos elismerésben volt része. 2004 óta Magyarország kiváló művésze, 2014-ben elnyerte a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Hosszú ideje itt él közöttünk a kerületünkben, három éve pedig immár Huszti Péter is a Hegyvidék díszpolgára. A sokoldalú színművésszel és családjának tagjaival éppen ezért egy kis szerencsével összefuthatunk a környék utcáin sétálva vagy valamelyik kulturális rendezvényünkön.

Ajánló
Ajánló
Kilencven év a haza szolgálatában – dr. Báthory Katalin

Kilencven év a haza szolgálatában – dr. Báthory Katalin

Kerületünk díszpolgárjai között számos olyan kimagasló személyiséget találunk, akik...

Radnóti béke szigete - az Istenhegyi kert

Radnóti béke szigete - az Istenhegyi kert

A Hegyvidék környezete, különleges levegője és polgári miliője a 19. századtól kezdve...

Az Óra-villában ütött az óra – Görgey az Istenhegyen

Az Óra-villában ütött az óra – Görgey az Istenhegyen

A magyar csapatok 170 évvel ezelőtt hősies küzdelem után visszafoglalták a budai várat....