A gyógyulás városrésze – kórházak és szanatóriumok a Hegyvidéken

Ha a Vérmező felől elindulunk a Külső-Krisztinaváros és a Hegyvidék magasabban fekvő részei irányába, akkor jó néhány országos, sőt világhírű egészségügyi létesítmény mellett sétálhatunk el. Már a 19. század derekán működtek itt gyógyító intézmények, például a Városmajor Szanatórium, a János Szanatórium, a Siesta Szanatórium vagy éppen a Budai Elme- és Ideggyógyintézet. E patinás létesítmények öröksége mind a mai napig él, és a klinikákban, kórházakban ma is gyógyító munka folyik.

A Krisztinaváros XII. kerületi részei barátságos, nyugodt falusi tájként fogták körül az 1848-as forradalom idején a budai Vár nyugati lankáit. Sokáig nem lehetett ide építkezni, mert az osztrák katonai vezetés nem akarta, hogy egy esetleges ellenség a házak védelmét kihasználva észrevétlenül megközelíthesse a vár falait. A városrész fejlődése 1769-ben indulhatott be, amikor Krisztina hercegnő elérte az építési tilalom hatályon kívül helyezését.

A következő hat évtized során nem voltak gyökeres változások. A környék csendje és békessége miatt mind többen vásároltak maguknak itt házat. A szabadságharc leverését követően pedig megjelentek a Kis-Svábhegy árnyékában kerületünk első szanatóriumai és kórházai.

Kórház a város szélén

Ekkoriban még nem apadt ki a környéken található gyógyforrások vize, amelyeknek az itt élők igen komoly gyógyító erőt tulajdonítottak. Siklósy Károly orvos 1853-ban megalapította Buda legelső „gyógytornarendelőjét”, a Városmajor utcai intézmény a Gyógytestgyakorlati és Vízgyógyintézet néven kapott működési engedélyt. Igazgatója a pesti kerület főorvosa volt, és a terápiás módszereket Ausztriában, illetve Németországban sajátította el. Két esztendő leforgása alatt közel háromszáz beteget kezelt. Nagyon fontosnak tartotta a sok testmozgást, mert úgy vélte, hogy az elengedhetetlen a gyógyvizek hatásának érvényesüléséhez.

Ezzel a hozzáállásával valószínűleg megelőzhette a korát, mert az intézmény nem bizonyult különösebben sikeresnek. Az épület meglehetősen szerény volt, és hiányzott belőle mind az a luxus, ami felkelthette volna a gazdagabb polgárok érdeklődését.

A változás egy Liptó vármegyei fürdőorvos, Vaskovits János színrelépésével vette kezdetét. E kiváló üzletember rendbe hozta és felújította a városmajori Vízgyógyintézetet. Rendezte az épület környékét, kádakat, zuhanyzókat, körfürdőt, korszerű hőlégkamrát és gőzszekrényeket is beszerzett.

A siker nem is maradt el. Az épületet hamarosan gondosan ápolt park, sétányok és pihenők vették körül. Hirdetéseiben Vaskovits doktor azt ígérte, hogy gyógyítani tudja a köszvényt, a csúzt, a vérszegénységet, az aranyeret, a bélgyengeséget, az izgatottságot, a „külbőr petyhüdtségét”, az alkoholizmust, de még a bujakórt is. Ráadásul már fent, a Svábhegyen is működött egy másik intézete.

Hírességek menedékhelye

Ma az Országos Onkológiai Intézet működik ott, ahol 1852-ben megnyílt Schwartzer Ferenc országos hírű szakember Budai Elme- és Ideggyógyintézete. Ezzel a létesítménnyel korábban egy önálló cikkben foglalkoztunk.

1921-ben, nem messze Schwartzer „magántébolydájától” kezdett működni a híres Siesta Szanatórium. A református egyház által létrehozott intézmény eleganciája és fényűzése lenyűgözte a betegeket és a hazai közvéleményt. Ötven szobában várták a jobbulásra vágyókat. Olyan külföldi előkelőségek fordultak itt meg, mint a világhírű amerikai telefongyáros, Alexander Graham Bell, de fejedelmi személyiségek is tiszteletét tették az előkelő létesítményben. Perzsia uralkodója, Reza Pahlavi is itt keresett gyógyírt a bajaira. A szanatórium nagy népszerűségnek örvendett a magyar szellemi élet kimagasló alakjai között. Az előcsarnok márványtáblái arra emlékeztetnek minket, hogy itt kezelték József Attilát és Babits Mihályt is.

Az első világháború előtt néhány évvel a Városmajor utcában továbbsétálva eljuthattunk a János Szanatóriumhoz, amelynek élén Simaházi Tóth Gedeon főorvos állt. A sebészeti, nőgyógyászati és belgyógyászati osztályokban elsősorban a női pácienseket várták. Simaházi maga is nőgyógyász volt. Nemcsak szüléseket vezettek le, de a három műtőteremben komolyabb operációkra is sor kerülhetett.

A sebészeti páciensek között szép számmal akadtak férfiak is. Babits Mihályon kívül Ady Endre, Jávor Pál, Uray Tivadar és Jászai Mari is kapott itt kezelést. Az ingatlan kiválóan alkalmas volt arra, hogy szanatóriumként is működjön, mivel a szobáinak az ablakai a gyönyörű Svábhegyre nyíltak.

Viharos évek

Az elmúlt százötven esztendő viharai azonban nem kerülték el a Hegyvidéket és az itt működő egészségügyi létesítményeket sem. A kiegyezést követően a Monarchia hadserege komoly építkezésbe kezdett az Alkotás utcában. 1872-ben itt nyílt meg hazánk egyik legkorszerűbb kórháza, amelyik a budai helyőrség állományát szolgálta ki. Ma már nyoma sincs az egykori épületnek, mivel 1944-ben kigyulladt és elpusztult. A Honvédségnek kicsit arrébb, a Királyhágó utcában működött egy egészségügyi létesítménye. A Honvéd Kórház hetven évvel fiatalabb volt a régi Helyőrségi Kórháznál, amelynek helyére 1945 után tiszti lakótelep épült.

A sorscsapások nem kerülték el a Vaskovits-féle Vízgyógyintézetet sem. Bíró Dániel tüzértisztként szolgált az első világháborúban. A testvére 1920-ban megvette a szanatóriumot, és az ortodox izraelita hitközösség rendelkezésére bocsátotta.

Az új kórházat Bíró Dánielről nevezték el. Huszonöt éven keresztül működhetett, ám akkor tragikus véget ért. A benyomuló nyilasok lemészárolták a betegeket és felgyújtották az épületet. A romokat hét évvel később bontották le.

A kerületünkben működő kórházak és szanatóriumok egy része azonban képes volt ellenállni a történelem viharainak. Dacoltak a két világháború megpróbáltatásaival, és mind a mai napig működnek, várják a gyógyulásra várókat. Falaikon jó néhány emléktábla hirdeti az ott dolgozó kiváló szakemberek, nagyszerű gyógyítók nevét.