A Bátori-barlang rejtelmei

A remete

Közel a hegycsúcshoz, 425 méteres magasan nyílik a Bátori-barlang bejárata, amelyben a legenda szerint Bátori/Báthory László pálos szerzetes húsz éven át élt remeteként a XV. század közepén. Bátori fiatalon részt vett Hunyadi János török elleni hadjárataiban, majd később, amikor látta, hogy a főurak egy része Mátyás ellen fordul, kiábrándult a politikából, és belépett a pálos rendbe. A budaszentlőrinci pálos kolostorban – a János-hegy és a Nagy- Hárs-hegy közötti nyeregben – szolgált, majd a perjel – elöljáró – engedélyével magányt választva aszkétaéletet élt, elvonulva a világtól a kolostor feletti hegy oldalában nyíló barlangban.

Az 1437-től 1457-ig tartó elvonultságának konkrét célja is volt, hogy lefordítsa magyarra a Bibliát. Más kutatók szerint „mindössze” magyar nyelvű Biblia-magyarázatot készített. Az azonban biztos, hogy bármit is alkotott, az bekerült Mátyás híres könyvtárába, azonban a történelem viharaiban nyoma veszett, ma már csak a töredékeit ismerjük másolatokból. Megrendült egészségi állapota miatt élete vége felé visszaköltözött a budaszentlőrinci pálos kolostorba. Halála napján még misézett. A kolostor templomában, a Szent István-oltár előtt temették el. A legenda szerint a mai napig van egy titkos összekötő járat a barlang és a Szépjuhásznénál állt kolostor között.

 

Pálos rend és Mátyás

A pálos egy magyar alapítású férfi szerzetesrend, amely az 1250-es évek körül jött létre. A pálosok néhány évvel a megalapításuk után a Szépjuhászné közelében található budaszentlőrinci monostorban tartották a fontos eseményeiket, így hamar ez lett a generális elöljárók székhelye, azaz a rend főkolostora. A kolostorban pezsgő élet folyt, szellemi és fizikai értelemben egyaránt. A szerzetesek mintagazdaságot létesítettek a Nagy-Hárs-hegy lejtőjén, akadtak köztük szobrászok, ablaküveg-készítők, építőmesterek és könyvmásolók is. A könyvkészítő műhely olyan magas színvonalú volt, hogy egyes források megemlítik, hogy Mátyás király híres corvinái közé is bekerült a budaszentlőrinci szerzetesek egy-két alkotása. 

A kolostor főépülete a háromhajós, kéttornyos nagytemplom volt, amely uralta a környezetében elterülő, kisebb mezővároshoz hasonlatos szerzetesi kolóniát. Hasonlóképpen meghatározó eleme lehetett a budai hegyek Várból látszó panorámájának, mint a mai Erzsébet-kilátó. A rend hamar híres lett, miután két pápának is pálos rendi szerzetes volt a gyóntatója, ami jól mutatja a jelentőségüket. A hatalmuk is egyre nőtt és nemcsak vallásiügyekben, hanem világiakban is, miután Mátyás király pallosjoggal is felruházta a rendet, vagyis élet halál urává tette őket bizonyos ügyekben.

Hunyadi Mátyás – akit idén 555 éve koronáztak királlyá – sokat járt az egykori Hegyvidék területén. Vadászatainak köszönhető sok mai elnevezés, a Fácán, a Disznófő vagy a Szépjuhászné mind egy-egy Mátyás-legenda kapcsán kapta a nevét, de a korabeli feljegyzések alapján a Budakeszi út mellett fekvő pálos kolostorban is többször tiszteletét tette. Olyannyira becsülte a pálos barátokat, hogy több alkalommal kikérte a tanácsukat, és az éjszakát is az épület falai közt töltötte, pedig a királyi palota nem állt onnan elérhetetlen távolságban.

A XV. században a kolostorban volt a pálos rend központja, Mátyás pedig baráti viszonyt ápolt a rendfőnökkel. A pálosok az ő uralkodása alatt élték a fénykorukat, nem véletlen, hogy 1490-ben, amikor a király halálának híre eljutott hozzájuk, az alábbi bejegyzést írták a rend emlékkönyvébe: „A legjobb fejedelmet siratja a pálos rend, amely elismeri, hogy egyrészt az egyik hollóstól, Isteni Pál atyánktól eredetét nyerte, másrészt a másik hollóstól, Mátyástól nem szerény anyagi javakat kapott s ezért gyászolva őt emlékezetében örökké megtartja.” 

Bizonyára itt, a kolostorban találkozhatott Bátori Lászlóval is, vagy ha nem is találkozott vele, akkor tudta, hogy a környéken él remeteként.

 

Barlang a XX. században

A barlang története sokáig feledésbe merült, és csak az 1900-as években kezdtek ismét foglalkozni vele. Ekkor a Budapesti Zugligeti Egyesület tisztíttatta ki és nyitatta meg a közönség előtt. Még egy emléktáblát is elhelyeztek a bejáratánál 1911-ben, ahol díszes vacsorát tartottak, megünnepelvén az újranyitást. Az eseményre az egyesület meghívta többek között Budapest papságát mindegyik felekezettől, a szerzetesrendeket, a Magyar Tudományos Akadémiát, a Történelmi Társulatot, a főváros hatóságát.

A barlang belsejébe Halmos Izor adományából Bátori László olajfestésű arcképét helyezték el. A kutatók még egy kápolnát is felfedeztek a mélyben. A XX. század elején szabadon látogatható volt a barlang, amelynek kapujától kőlépcső vezetett a belsejébe, egy 11 méter hosszú terembe, ahonnan kétfelé ágazik az út: az egyik síkos és nehezen járható, míg a másik több kisebb termet érintve a nagyterem alatt pinceszerűen végződik. 

Az emléktábla-állítás ellenére ismét feledésbe merült a barlang, és az 1960-as évekig kellett várni az újbóli felfedezésére. A barlang igazi feltárását, kikutatását Vajna György vállalta, rá maradt a korszerű feltárás szenzációkban és nehézségekben gazdag feladata. Ez közel egy évtizeden át tartott, volt, hogy 40-50 ember is segített neki a munkában. Ezekből a kutatásokból kiderült, hogy a barlang természetes járatait-üregeit a hévíz alakította ki, ami korán menedékül szolgálhatott az embernek, akár már az ősemberek idején is.

A barlang egyébként bánya is volt, ahol először vasércet, később pedig arany- és ezüstércet termeltek. Az ércbányászat kezdetei a bizonytalan távolba nyúlnak, elképzelhető, hogy egészen a prehistorikumba, a vége pedig a múlt század elejére tehető. Valamikor gazdaságos, művelésre érdemes bánya volt ez, amelynek mesterséges járatait gigászi munkával vágták, csupán kézierővel, a hajdani mesterek. Mára azonban balesetveszély miatt lezárták a barlangot. A vasajtóval elzárt bejáratot a sárga turistajelzés mentén találjuk.

 

Emlékezete

Bátori László arcképét a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik, amelyet egy szentlőrinci pálos szerzetes festett 1456-ban. A munkásságát megörökítendő, egy fekete márványtáblát helyeztek el a barlangon, és a bejárata előtt egy kis faházat is létesítettek, majd 1931-ben Havran Imre iparművész tervei alapján egy márványoltárt alakítottak ki, amiből mára csak a márványtábla összetört darabjai maradtak meg.

Nemrég egy újabb emléktáblát állítottak a helyen, ami most is megtalálható, azonban a barlang zárva van és csak szervezett csoportok részére nyitják ki.

 

A barlang hangulatától Reményik Sándor is ihletett kapott, aki 1924 májusában így írt róla: 

 

Reményik Sándor: Báthori László barlangja előtt

 

A barlang előtt ültem elmerengve.

Lassan leszállt az est.

Éreztem, a távolban hogy nyüzsög

Gigászi hangyabolyként Budapest.

S láttam a Csendet még nagyobbra nőni,

És a hiúság vására fölé

Aranyszegélyes szemfedelet szőni.

S láttam: a rég-holt remetének lába

Hogyan kél versenyre az esti széllel,

És a hangyabolyt hogy tapossa széjjel...

Ültem a barlang előtt elmerengve.

Itt ülhetett ő ötszáz év előtt,

Húsz hosszú éven át:

A pálosrendi remete-barát.

Öreg betűit rótta, egyre rótta,

Magyarra fordítván a bibliát.

Csillag-hulláson tán tűnődött néha,

De nem bántotta kétség, vak remény.

Mellette volt és vele volt az Isten -

És boldogabb volt biztosan, mint én.