Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2019-12-12

Néma szerzetesek és egy gyönyörű regény – A karthauzi

Néma szerzetesek és egy gyönyörű regény – A karthauzi

A 19. század nagy magyar gondolkodójának, báró Eötvös Józsefnek az emlékét nemcsak a róla elnevezett út és park őrzi a Hegyvidéken, hanem egy barátságos utca is a Svábhegy oldalán. Itt, a Karthauzi utcán elsétálva felmerülhet az emberben egy kérdés: Milyen összefüggés van a némasági fogadalmat tett szerzetesek ősi rendje és egy gyönyörű, romantikus magyar regény között?

Ahhoz, hogy erre választ kapjunk, érdemes képzeletben visszamenni a magyar reformkorba, amikor itt, a szomszédságunkban élt az első felelős magyar kormány vallással és közoktatással foglalkozó, rendkívül művelt minisztere.

Magazinunkban önálló cikkben mutattuk be báró Eötvös József páratlan pályafutását és küzdelmét azért, hogy hazánk talpra állhasson az 1848-as forradalom eltiprása után, majd bekerülhessen a legfejlettebb európai nemzetek közé.

Egy évtizeddel a magyar szabadságharc kitörése előtt honfitársaink többsége elsősorban tehetséges írónak tartotta az ifjú arisztokratát. Első írásait, verseit még viszonylag kevesen olvasták, ám a helyzet egy csapásra megváltozott, amikor megjelent első regénye, a hazai romantika és a szentimentalizmus igazi mérföldkövének számító A karthauzi.
 
Szerelem és csalódás

A napló- és levélformában megírt történet főhőse egy arisztokrata fiatalember, Gusztáv, aki megismeri a szerelemmel járó boldogságot és szenvedést. Az olvasók nem csupán a saját útját kereső ifjú viharos érzelmeinek lehettek tanúi, de gyorsan rádöbbentek arra, hogy Eötvös egy teljes nemzedék gondjait vetette papírra, mégpedig megragadó és nagyon is közérthető módon. A fiatal főnemes egy csapásra az irodalmi szalonok sztárja lett, a művelt közönség tagjai nem fukarkodtak a dicsérettel, elismeréssel. A szerző az első regénye sikerének azzal állított emléket, hogy amikor birtokot vett a Svábhegyen, az oda felépített nyaralójának a Karthauzi-lak nevet adta.

E kellemes környék és a 11. század óta működő katolikus szerzetesrend, az Ordo Cartusiensis között azonban nincs közvetlen kapcsolat. Itt sosem éltek némasági fogadalmat tett fivérek, ám Eötvös József szeme előtt az ő példájuk lebegett, amikor úgy döntött, hogy első regényében megpróbálja megragadni és ábrázolni saját korának világfájdalmát.

Költőien mutatta be az ifjú Gusztáv nehéz útját, miközben komoly filozófiai kérdésekre is választ próbált találni. A 19. század harmincas éveiben divatos dolog volt a romantikus világfájdalom, az emberek örömmel olvastak az érzékeny hősök csalódásairól és kiábrándultságukról. A keserű sorsot Gusztáv sem tudta elkerülni, nemcsak a világtól, de a kudarcai miatt önmagától is el akart fordulni. Azt választotta, hogy hátat fordít korábbi léha életmódjának, és a szerzetesek örök némaságával bünteti magát.
 
Egy ősi vallásos közösség

A napjainkban is létező, római katolikus félremete rendről leginkább azt tudják az emberek, hogy szinte egész nap hallgatnak, mert némasági fogadalmat tettek.

A jelmondatuk „A kereszt szilárdan áll, míg a világ forog” azonban elárulja, hogy aki csatlakozik hozzájuk, az nem csupán a csend békességében merül el, hanem más, komoly dolgok is foglalkoztatják.

1085-ben Kölni Szent Brúnó német remete hat társával együtt elvonult Franciaország egyik magányos hegységébe. A közeli Grenoble püspöke, Szent Hugó álmában azt látta, hogy ott hét csillag száll alá a földre. Az égi jel hatására Brúnónak és társainak ajándékozta a kartauzi rend anyakolostorának területét.

A remete azonnal munkához látott. Követőivel felépítettek egy kőtemplomot és a hozzá tartozó kolostor körfolyosóval összekötött közösségi helyiségeit. Hamarosan sokan csatlakoztak hozzá, és a kartauziak közössége (a nevüket többnyire nem úgy írták, mint Eötvös József, hanem h betű nélkül) mind több európai országban elterjedt. A rend a 15. század végén élte virágkorát, ekkor több mint kétszázhúsz kolostora működött.
 
Hallgatás és magány

A rend tagjai életüket teljes mértékben a hitnek szentelik. A magányba azért vonulnak vissza, hogy az evangélium szellemének megfelelően kövessék Krisztust. Hisznek abban, hogy a Megváltó „kezdettől embereket választott ki, hogy őket a magányba vezesse, és bensőséges szeretetben egyesítse”.

A szerzetesek magányra törekszenek, nem beszélnek, viszont sokat imádkoznak. Nem fogadnak látogatókat, kivéve a rokonaikat, akik évente két napra eljöhetnek hozzájuk. Nem foglalkoznak a külvilág dolgaival, nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót és lemondanak az internetről is. Mégsem zárkóznak el teljesen a nagyvilág híreitől: a kolostorok vezetője elolvashatja az újságokat, és utána ő ismerteti fivéreivel vagy nővéreivel a legfontosabb eseményeket.

A mindennapjaik szigorúak és fegyelmezettek, életük középpontjában az ima áll. Szigorúan böjtölnek, nem esznek reggelit és nem fogyasztanak húst. A kolostorokban a szerzetesek három csoportja él. Az atyák a nagy körfolyosó körül elhelyezett cellákban laknak. Mellettük laikus testvérek is élnek a kolostorban. Munkájukkal ők teszik lehetővé, hogy az atyák át tudják adni magukat a magánynak és a hallgatásnak. A mindennapjaikban fontos szerep jut a fizikai munkának. A harmadik közösséget a donátusok alkotják. Nem tesznek szerzetesi fogadalmat, hanem donációs szerződést kötnek a renddel. Amíg a kolostorban élnek, tőlük is elvárják a teljes szegénységet, ám a külvilágban lehet saját vagyonuk. Nem vonatkoznak rájuk olyan szigorú szabályok, mint az atyákra.

Hazánkban jelenleg nincs működő kolostoruk. A középkorban Ercsiben, Felsőtárkányban és Városülődön működött a közösségük. A szerzetesek között azonban ennek dacára is találkozhatunk honfitársainkkal. Egy magyar novícius, Móré Balázs a franciaországi anyakolostorban tette le a szerzetesi fogadalmat.

Ha valaki szeretné megismerni a közösség hétköznapjait, akkor azt hazánkhoz legközelebb a németországi Bad Wurzachban vagy az olaszországi Luccában teheti meg.

Ajánló
Ajánló
A lefejezett szobor – a magyar tábori vadászok emlékműve a Városmajorban

A lefejezett szobor – a magyar tábori vadászok emlékműve a Városmajorban

Nyolcvan esztendővel ezelőtt megtisztelő feladatot kapott a két világháború közötti...

Főhajtás és emlékezet – elhunyt Szőnyi Erzsébet, kerületünk díszpolgára

Főhajtás és emlékezet – elhunyt Szőnyi Erzsébet, kerületünk díszpolgára

December végén szomorúan értesültünk arról, hogy elhunyt egy nagyszerű magyar...

A Fehér Sas-rend lovagja – Piłsudski marsall és a Hegyvidék

A Fehér Sas-rend lovagja – Piłsudski marsall és a Hegyvidék

A Fehér Sas-rend Lengyelország legmagasabb és legtekintélyesebb kitüntetése. Csakis azok...