Isten vándora – Regőczi István atya, a Hegyvidék díszpolgára

Regőczi István 1915-ben született egy kis Somogy megyei községben, Látrányban. Az első világháború súlyos terheket rótt a családjára, molnár apja teljesen elszegényedett a nehéz évek alatt. A hároméves gyermekkel sem bánt kesztyűs kézzel a sors: a nagy világégés végén lesújtott hazánkra a rettenetes spanyolnátha, és a halálos járványban meghalt István két leánytestvére. A kisfiú Budapesten bekerült a szegényházba, ahol tizenegy éves koráig nevelkedett. Élete végéig nem felejtette el az itt tapasztaltakat, és még a legnehezebb évek, évtizedek alatt is minden tőle telhetőt megtett az árvákért, a gyermekotthonok lakóiért, a magukra maradt kisgyerekekért.

Munkásságában, írásaiban nagyon fontos szerep jut a Gondviselésnek. Amikor István atya leírta az életét, többször is felidézhette magában, mennyire csodálatos, hogy a Gondviselés felülről jövő gondoskodása mindig a segítségére sietett. Amikor megkérdezték tőle, mely dolgok voltak a legfontosabbak életében, azt felelte, hogy a szeretet és az áldozathozatal. Életének ez volt a legbensőségesebb titka, az az erőforrás, amelyikre támaszkodva még a legdurvább sorscsapásokkal is dacolni tudott. 

 

Nehéz idők szemtanúja

1926-ban a gyermek élete váratlan és nagy jelentőségű fordulatot vett. A Karitász gyermekvonata őt is elvitte a messzi Belgiumba. Itt, ebben a gazdag országban új életet is kezdhetett volna, hiszen tökéletesen megtanulta a flamand nyelvet, csakhogy ő kitartott magyar hazája mellett.

Két fontos dolgot határozott el: azt, hogy Krisztusnak szenteli magát, pap lesz, valamint azt, hogy a magyar népet fogja szolgálni. 1928-ban tért haza, hogy valóra váltsa a célkitűzéseit. Itthon komoly nehézségek vártak rá. Tanulni szeretett volna, de nem volt pénze tandíjra. Éppen ezért 1933-ban elindult vissza Belgiumba. Ezúttal nem vonaton ülve, hanem az ősi idők vándorainak példáját követve, gyalog.

Már ekkor is rendkívül fontos erőforrásnak tartotta a szentolvasót. Amikor elindult Belgiumba, a hosszú úton csak a rózsafüzér volt az egyedüli társa. A flamandok nagyon sokat segítettek neki. 1943 tavaszán valóra vált élete egyik nagy álma, és pappá szentelték. Körülötte szörnyű világégés tombolt, Európát lángba borította a második világháború.

Az ifjú pap közben megírta élete első könyvét, amelynek bevételéből a szüleit támogatta. Mindenképpen haza akart térni Magyarországra. Meghallgatta Julia Verhaeghe anyának, egy elismert spirituális vezetőnek, a Krisztus Ügye Lelki Család (Familia Spiritualis Opus) létrehozójának tanácsát, akivel később is tartotta a kapcsolatot.

Jól tudta, hogy itthon számos nehézség várja, ám mégis visszatért a szülőföldjére. Magyarországon ekkor már dörögtek a fegyverek, és szovjet csapatok foglalták el az ország egy részét. Nagyon sok honfitársuk meghalt a küzdelmek során, valakinek pedig gondoskodnia kellett az elhunytak árván maradt gyerekeiről. Ezt a nehéz feladatot Regőczi István vállalta magára. Az egykori szegényházi gyermek Pesterzsébeten nyitott árvaházat a hadiárvák számára. 

Gyorsan nagy tekintélyre tett szert, a hadügyminisztériumba elfogatták a javaslatát, hogy egy elhagyott laktanya épületét lebonthassa, és annak a tégláiból építhessen árvaházat. Több mint háromszáz gyermeket fogadott a védőszárnya alá.

Miközben körülöttük lassan, de biztosan átalakult az ország, ő megpróbált templomokat rendbe hozni és építeni. Belgiumban megjelent a második könyve, amelynek bevételét az itthoni templomok felépítésére fordította. 

1947-től kezdve azonban a kommunista hatóságoknak cseppet sem tetszett, hogy valaki a kereszténységet terjeszti a gyerekek között. A hivatalok egyre többször vizsgálták, zaklatták az árvaházát. Keményen megszorongatták a munkatársait, és az ő beszámolójuk alapján koholt vádakkal bíróság elé állították az atyát.

Azt állították, hogy külföldi kém, ami akkoriban rendkívül súlyos vádnak számított, az életével játszott az, aki olyasmit tett, ami miatt a hatóságok kémnek tarthatták volna. A terhére rótták, hogy az Amerika Hangja Rádió adásait hallgatta, és a rendszer ellenségének számító, Mindszenti József hercegprímásért imádkozott. Regőczi István egészen 1953-ig volt fogoly. 

1956 után üzenetet küldött Belgiumba. Ebben emléket állított a forradalom szabadságharcosainak, köztük a saját tanítványainak. Ismét a hatóságok célkeresztjébe került, és újra becsukódott mögötte a börtön kapuja.

Könyörtelen eszközökkel próbálták megtörni, és rá akarták venni arra, hogy ügynökként a kommunista rendszert szolgálja. Regőczi atya azonban megtörhetetlennek bizonyult.

 

Templomok és árvaházak

A kiszabadulása után először káplán volt, majd kis falvakban lelkész. Fáradhatatlan elszántsággal küzdött az egyházért és egy pillanatig sem feledkezett meg az árvákról. Rendkívül jó szervezőnek bizonyult, és a hívei adományaiból a szocialista hatóságok ellenállása dacára is sikerült új templomokat építenie. Máriabesenyőn hatvan árvát nevelt.

A hatóságok továbbra is üldözték, hiába tartoztatták azonban le, nem tudtak törvénysértést bizonyítani rá. Bosszúból kitiltották az addigi működési területéről.

1969-ben illegális ténykedéssel vádolták meg, és a bíróság húsz hónapra börtönbe küldte. Kiszabadulása után ideköltözött hozzánk, a Hegyvidékre, majd felújíttatta a Kútvölgyi Boldogasszony Kápolnát. Régi családi házában pedig öregek otthonát alakított ki. 2000-től egészen haláláig a Regnum Marianum elnökeként szolgálta a híveit. 2017-ben Izraelben emléktáblát kapott a Világ Igazainak emlékfalán.

Már tíz éve a kerületünk polgára, és tavaly tavasz óta tér viseli a nevét. A kerületi hívők szeretettel gondolnak vissza István atyára, és gyakran imádkoznak a megpihent vándor örök nyugalmáért.