Eperjessy István tanító – a hazai pedagógia úttörője

A 19. század utolsó negyede a magyar történelem egyik legizgalmasabb és sikerekben bővelkedő időszaka volt. Hazánk az élet minden területén rohamosan fejlődött és gyarapodott. Ebben komoly szerep jutott a kiváló, fáradhatatlan magyar pedagógusoknak, közöttük a hegyvidéki gyermekeket nagy odaadással szolgáló Eperjessy Istvánnak.

A közvetlen környékünkön működő iskolák egy része jóval idősebb, mint maga a kerület. Ennek az a magyarázata, hogy Budapest egyik legszebb helyen fekvő közigazgatási egységét csupán alig nyolcvan esztendeje hozták létre, míg számos oktatási intézményünk ennél jóval hamarabb, a 19. és a 20. század fordulója körül született meg.

A budai hegyek közelsége miatt a két Duna-parti nagyváros, Pest és Buda lakói mindig is szívesen töltötték szabadidejüket a Svábhegyen vagy a Normafánál. Egyre többen vásároltak maguknak itt telket, hogy azon nyaraló, majd ház épüljön. Százötven évvel ezelőtt szépen gyarapodott majdani kerületünk lakossága. Nemcsak gazdagok telepedtek meg errefelé, de sok nagycsaládos, egyszerű ember, ezért elengedhetetlenné vált, hogy megoldják a kicsik beiskoláztatását.

A helyi közösség összefogásával megszülettek az első iskolaépületeink, és szépapáinknak akkor sem volt mire panaszkodniuk, ha esténként az úri kaszinóban pipázás és kártyázás közben a katedrán álló pedagógusokra terelődött a szó. Ahogy ma is, a Hegyvidéken már a 19. század végén is nagy odaadással dolgozó, a gyerekeket szerető, értük komoly áldozatvállalásra kész tanítónők és tanítók dolgoztak.

 

Ízig-vérig szakember

1891-ben új vezető tanító érkezett a zugligeti községi elemi iskolába. A pedagógust Eperjessy Istvánnak hívták. Fiatal kora ellenére gyakorlott szakembernek számított. Az osztatlan népiskolai oktatási rendszer szakértője 1863-ban született. Kisgyermekként élte át a kiegyezést, és ifjú korában szemtanúja lehetett annak, ahogy az 1848-as forradalmat követő sötét korszak vége után hazánk magára talál és felzárkózik a legjelentősebb európai államok közé. 

Megszületett a modern Budapest, az utcákon felragyogott a korszerű gázlámpák fénye, kiépítették a lóvasút hálózatát, a hegyoldalon hangosan zakatolt a fogaskerekű, a korábban néptelen városrészekben pedig sorban épültek a nyaralók, a családi házak, a villák.

Az oktatással a legfelsőbb szinten is hozzáértő, hazánk iránt elkötelezett szakemberek foglalkoztak. Elegendő megemlíteni az ugyancsak a Hegyvidéken élő báró Eötvös József nevét. Magyarország irányítói pontosan tudták, hogy a tanárokra nagy feladat vár az új évszázad küszöbén, éppen ezért az elméleti képzés és a gyakorlati munka területén is támogatták az erőfeszítéseiket.

Eperjessy István a nagyhírű Budai és Pesti Királyi Katolikus Főgimnáziumban és Pesti Királyi Katolikus Főgimnáziumban, majd pedig a Budai Paedagogiumban tanult. Húszéves volt, amikor a szorgalmas és megbízható fiatalembernek tanítói állást ajánlottak fel a Rákospalotai Reálgimnáziumban. Nyolc éven át gyűjthette az értékes szakmai tapasztalatokat. Közben megházasodott, felesége, Márkus Irma maga is tanító volt.

1891-től kezdve dolgoztak a Zugligetben. Míg a nyaralók gazdái csupán a nyári hónapokban laktak a hegyek árnyékában, addig a kiszolgáló személyzet és a környékbeli földművesek egész évben itt éltek. 1895 körül nyilvánvalóvá vált, hogy a sok gyerek miatt érdemes volna létrehozni egy új, elemi iskolát. A székesfőváros erről gyorsan intézkedett, és az előkészítő munkálatokba belevonták a környék legtapasztaltabb, tekintélyes tanítóját, Eperjessy Istvánt is. Vas József mérnök tervei alapján ősszel megkezdődött a mai Budenz József Általános Iskola és Gimnázium elődjének felépítése.

1897 nyarára átadták az iskolát, ahol szeptembertől Eperjessy István már vezető tanítóként dolgozott. Nem csupán egy négy évfolyamból álló egyesített osztályt, de az ismétlő iskolát is rábízták. A tanintézmény a Krisztinavárosi Iskolaszék alá tartozott, csakúgy, mint a Zugligetben és a Lipótmezőn működő intézmények. 

Eperjessy munkásságáról sokat tudhatunk, mivel már 1882 óta rendszeresen jelentek meg írásai a különböző magyar lapokban. Komoly szakkérdések mellett az erejéből a költészet ápolására is futotta. Álnéven számos verset publikált, munkásságának jelentős része azonban szakmai, pedagógiai kérdésekre összpontosult. Értekezéseiben, sőt vezércikkeiben áttekintette a modern nevelés problémáit, a társadalmi élet és az irodalom kapcsolatát, alaposan körbejárta, hogyan és mikor érdemes elkezdeni az ifjúság testi nevelését, és ő is bekapcsolódott a népiskolai németnyelv-oktatás körül kibontakozó vitába.

Munkáiból megismerhetjük e korszak embereszményét és nevelési célkitűzéseit. A magyar pedagógusok megőrizték a felvilágosodás eszméit, a gyerekeket pedig olyan értékes emberi lényeknek tekintették, akiknek a lelkében kibontakozásra váró tehetség szunnyad. Hittek abban, hogy helyes módszerekkel, észszerű neveléssel az egész életüket beragyogó értéket adhatnak nekik. Erkölcsös és hasznos állampolgárokkal akarták segíteni nemzetünk felemelkedését.

 

Az új évszázadban

1901-ben Eperjessy iskolája önálló tanító testületté vált, amelynek immár igazgatóként állt az élén. Márkus Éva is ott dolgozott mellette, az elsősöket és a másodikosokat tanította. Odafigyelt a leány tanulók képzésére is: ekkoriban minden kislánynak el kellett sajátítani a kézimunka alapjait. A gyermekek nem csupán elméleti oktatásban részesültek, Eperjessy ösztönzésére a székesfővárosi tanács célkitűzéseivel összhangban mezőgazdasági oktatást is kaptak. Kertészkedtek, a jószággal foglalkoztak és számos olyan hasznos dolgot megtanultak, amelyeket felnőttkorukban jól alkalmazhattak.

Eperjessy nem csak a gyerekekre figyelt, szívén viselte a felnőttek oktatásának kérdését is. A technika rohammértékű fejlődését jól mutatja, hogy az iskolának már vetítőkészüléke is volt, így az igazgató vasárnap délutánonként illusztrált természettudományos, csillagászati és földrajzi előadásokat tarthatott a szülőknek és az érdeklődőknek. A tudós igazgató munkásságát azzal ismerték el, hogy megbízták az osztatlan népiskola tantervének kidolgozásával. 1907-től már könyvtár is működött az iskolában, ahová a Zugliget Egyesület vásárolt minden évben új könyveket.

Eperjessy István 1912-ben hunyt el. Idős fejjel büszkén tekinthetett vissza munkásságára, hiszen erőfeszítéseinek hála a zugligeti iskolát a magyar főváros egyik legjobb ilyen intézményeként tartották számon.